Műemlékem.hu 2009-es közönségszavazás

0

Tavaly is nyert az idei győztes. A szakmai zsűri döntése még nem született meg.

Sajtóközlemény:

Műemlékem.hu: megszületett a 2009-es Év Fotója

Megszületett a döntés a közönségszavazatok alapján a 2009-es Év Fotójáról a műemlékem.hu pályázatán. A nyertes Két cseppnyi klasszicizmus című képet Beták Róbert készítette.

Tavaly a szakmai zsűri értékelte az esztergomi fotós egy másik, Régiségek című felvételét a legjobbra, idén szintén tőle a Két cseppnyi klasszicizmus lett a legnépszerűbb kép a közönségszavazatok alapján. Ebben az évben a szakmai zsűri ítélete még hátra van, egy biztos: a műemlékem.hu fotópályázatának legjobb képeit a december 18-án nyíló Mustra című kiállításon tekintheti majd meg a közönség a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Táncsics utcai székházában.
„Nagyon szép, érdekes felvételeket hozott ez az esztendő is” – mondta el a szakmai zsűri tagja, a fotópályázat anyagának egyik értékelője, Hack Róbert. A KÖH fotóműtermének vezetője és hivatásos fotósa hozzátette: az eddigieknél is több meglepetést hozhat a december 1-jén kezdődő 2010-es pályázat, hiszen azon már havi tematika szerint várják a képeket.
„Ez azt jelenti, hogy minden hónap külön pályázatnak tekinthető, hiszen előre megadunk egy-egy címet, témakört, amelyben a fotókat várjuk. Így decemberben az Ünnepi díszben, januárban a Jég veled, februárban a Tükröm tükröm lesz a hónap mottója” – mondta Hack Róbert, hozzátéve: minél szellemesebb, kreatívabb, a mottót akár átértelmező felvételeket várnak. Minden tematikus hónapnak meglesz a látogatók által legjobbra értékelt képe, s a fotókat továbbra is értékeli majd szövegesen a zsűri is. A műemlékem.hu fotópályázatára bárki, amatőr és profi is feltölthet képeket a regisztráció után. A 2010-es pályázat hivatalos kiírására a napokban kerül majd sor. A műemlékem.hu 2009-es pályázatának Hónap képei a honlapon
http://muemlekem.hu/fotopalyazat/?ev=2009