Elviekben 11:00-kor kezdődik a Fujifilm nagyszabású sajtótájékoztatója, melyre mi is hivatalosak vagyunk. 11:05 – A sajtótájékoztatót Junji Okada, a Fujifilm Europe elnöke nyitja meg. Elmondása szerint a 2010-es üzleti évben (2009 április-2010 június) 16,7 millió eurós nettó árbevételt értek el, amely 80%-a az előző évinek. Nyilvánvaló, hogy a visszaesés a gazdasági válságnak köszönhető. Ennek ellenére a működési bevételek meghaladták az előirányzott értéket. A képalkotási üzletág az első negyedévben 3,7%-os bővüléssel büszkélkedhet. A papírkép készítéshez kapcsolható üzletágban azonban stagnálás figyelhető meg, míg a digitális fényképezőgépek piacán 50%-kal növekedtek az eladások. 11:10 – A továbbiakban a cég jövőbeli stratégiáját ismertetik, melyben természetesen kiemelt szerepet játszik a digitális képalkotás üzletág, így a digitális fényképezőgépek fejlesztése és gyártása is. Célnak tűzték ki, hogy 12 millió darab fényképezőgépet értékesítsenek, amely 10%-os üzleti részesedést jelent a világ fényképezőgép eladásában. Egy érdekesség is elhangzott, mely szerint Fujifilm folytatja az ezüst-halid (film) termékek gyártását és forgalmazását is. 11:15 – Adrian Clarke, a Fujifilm elektronikus képalkotás európai vezető igazgatója folytatja az előadást. Érdekes adat, hogy az elektronikus képalkotásban (fényképezőgépek, nyomtatók, képkeretek) Oroszországban 1%-os részesedésről 9%-ra sikerült feltornásznia magát a Fujifilmnek. 11:22 – A júliusban bejelentett Fujifilm FinePix F300 EXR-t mutatják be. Emlékeztetőül: a gép érdekessége, hogy szenzorában fázis detektálásra alkalmas pixelek is találhatók, így kontraszt érzékeléses módon kívül fázis érzékeléses autofókuszt is használhatunk. Sajnos az előadásban nem tértek ki technológiai részletekre, így továbbra is homály fedi a részleteket. Az új gépek ismertetése a Fujifilm FinePix Z800-zal folytatódik. Természetesen nem marad el a FinePix Real 3D W3 bemutatása sem. A legérdekesebb viszont egyértelműen a FinePix X100, melyet a DSLR-ek ellenfelének szánják. Az átnézeti keresőt itt hibrid keresőnek nevezik, hiszen nem csak optikai keresőnek, de elektronikus keresőnek is használhatjuk, belsejében elhelyezett LCD-jének köszönhetően. A hírünkben közzétetteknél többet most sem tudtunk meg. Egy biztos: a gyártónak még nincs végleges, működő példánya, a Photokinára egy félig-meddig működő modellt hoztak ki. A kapott sajtóanyagból hamarosan képeket töltünk fel a fenti linken elérhető hírünkbe. 11:30 – A folytatásban a fotókönyvekről láthatunk előadást, mely napjaink feltörekvő új üzleti lehetőségét jelenti a cág számára. Komoly fejlesztéseket végeznek annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségű, s a legkönnyebben létrehozható fotókönyveket kaphassák a végfelhasználók. 11:40 – Vége a sajtótájékoztatónak. A Photokina 2010 tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.
NÉPSZERŰ CIKKEK
A természet ajándéka: a méhsejtrács
Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...
A kulisszák mögött: így készült Erik Johansson – Drifting Away című képe
Aki folyamatosan nyomon követi blogunkat, már biztosan ismeri Erik Johansson svéd fotós és PS zsonglőr nevét és néhány művét is. Legújabb képe a Drifting...
Három tipp téli fotózáshoz
Bár hazánkban a múlt heti melegfrontot követően a korábban szép, havas tájak egyre inkább ismét szürkévé válnak, biztosan van még, aki most készül téli...
Az emberiség 100 legmeghatározóbb képe
A TIME magazin 100 fotóból álló válogatást készített, amely egyfajta best of az emberiség által eddig készített legmeghatározóbb képekből.
A részletes ismertetőket is tartalmazó oldalon...
4:2:2, 4:2:0? Mik ezek? Azaz a szín-almintavételezés (color subsampling)
Mostanában egyre több fényképezőgép specifikációjában találkozunk ezekkel a bővös 4-es, 2-es és 0-ás számjegyekkel egy-egy kettősponttal elválasztva. De mit is jelentenek ezek a számok?
Cikkünkben ezt igyekszünk elmagyarázni.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben