Metz sajtótájékoztató – online

0

A Photokina nyitónapján nem bízza véletlenre a Metz, ők elsőként tartanak sajtótájékoztatót, reggel 9 órakor. Kávéval várjuk a kezdést online tudósításunkhoz. 09:02 – A Metz részben más gyártóktól függ, hiszen minél több DSLR-t adnak el a világon, annál nagyobb igény van a német gyártó termékeire is. Az elmúlt 5 évben 281%-os növekedést produkáltak a digitális tükörreflexes gépek, így rendszervakukra is hasonló módon egyre nagyobb kereslet mutatkozik. A Metz egyedülálló gyártó Európában, hiszen csak ők fejlesztenek és gyártanak vakukat a kontinensen. 09:10 – A Metz persze nem csak vakukat gyárt, hiszen televízió készülékeket is készítenek, sőt a műanyagipari technológiák terén is élen jár – fejtette ki előadónk. 09:13 – 1938-as alapítása után a Metz 1952-ben kezdte el gyártani vakuit. 1957-ben jelent meg az első tranzisztoros vaku a cég termékei között. 1979-ben kifejlesztették az univerzális SCA adaptert, amely a Metz vakuk különböző fényképezőgépekhez történő csatlakoztatását teszi lehetővé. 1992-ben jelen meg az első LCD-vel és mikroprocesszoros vezérlővel ellátott vaku. 09:15 – A Metz vakukat a gyártója három csoportba sorolja: amatőröknek, félprofiknak és profiknak szánt vakukra. A Metz legnagyobb előnye, hogy mintegy 11 gyártó fényképezőgépével kompatibilisek a villanóik. 09:17 – Visszatérve a gazdasági adatokhoz: Németországban az elmúlt 5 évben 26%-kal tudták növelni részesedésüket a vakuk piacán. 09:20 – A Metz rövid történelmi és gazdasági áttekintése után az előadás a vakuzás fontosságával, a beépített és külső vakuk közötti legfontosabb különbségekkel folytatódik – nyilvánvalóan a nem szakmai sajtó képviselői számára. 09:25 – A gyártó jelenleg 3 főbb termékét ajánlja rendszervakunak: 58 AF-1, 48 AF-1, 36 AF-4. Ezekből négy különféle variáció kapható, Canon, Nikon, Pentax és Panasonic gépekhez. A SCA adapteres termékek közül a 76 MZ-5 és 45 CL-4 nyeles vakuk találhatók még a piacon, valamint az 54 MZ-4i. Az egyszerű automata vakuk közül a 36 C-2 és a még kiseb 24 C-2 vakukat említették meg, amelyek elsősorban olyan kompakt gépekre valók, amelyek nem támogatnak TTL működést. A negyedik kategóriában a 28 CS-2 slave vaku (kompakt gépekhez) és a 15 CS-1 körvaku szerepel. A felsőbb kategóriás termékekben USB csatlakozót is elhelyeztek, amely a firmware (belső működtető szoftver) könnyed frissítését szolgálja, most már Macintosh felhasználók számára is. A Metz egyedülálló szolgáltatása – szintén a felsőbb kategóriás vakukban – a második villanócső alkalmazása, amely a nemkívánatos árnyékok tompításában játszik fontos szerepet, főként indirekt vakuzás során. A forgatható fej manapság már alapkövetelmény, a Metz fel-le döntéshez +90..-7 fokot kínál, körbe forgatáshoz pedig 300 fok áll rendelkezésünkre – a középkategóriától felfelé. 09:30 – A jelenlegi termékek áttekintése után az új termékekre fókuszálunk. Metz 36 AF-5: – 36-os kulcsszám 85 mm-nél – Canon, Nikon, Olympus, Panasonic, Pentax és Sony gépekhez. – Támogatja a TTL módokat a fenti gyártók gépeinél. – Beépített 18 mm-es diffúzorral rendelkezik. Metz 50 AF-1: – 48 AF-1 továbbfejlesztése, 50-es kulcsszámot kínál 105 mm-nél, – új, nagyobb teljesítményű vakucsövet alkalmaztak, – beépített 12 mm-es diffúzort kínál – új fém vakutalp gyorskioldóval, – új szervo vakukioldás funkció. Metz 58 AF-2: – az 58 AF-1 alapjaira épül, – új vakucsővel és áttervezett auto zoom üzemmóddal – 12 mm-es beépített diffúzor – fém vakutalp gyorskioldóval – új slave szenzor elöl és hátul egyaránt – vezeték nélküli TTL mód Metz 24 AF-1: – új belépőszintű vaku – Canon, Nikon, Olympus-Panasonic, Pentax és Sonyy gépekhez – 24-es kulcsszám – TTL mód támogatása – 90 fokban felhajtható vakufej – ideális kompakt illetve kis méretű tükör nélküli cserélhető objektíves gépekhez. Metz 44 AF-1: – 44-es kulcsszám 105 mm-en – TTL módok támogatása – slave üzemmódban működhet vezeték nélküli rendszerben – 24-105 mm-es auto zoom, 12 mm-es diffúzorral – USB aljzat a firmware frissítéshez A gyártó kapható termékei közül 80% új fejlesztés, s 2008 óta 90%-ban új fejlesztésű vakukat forgalmaznak (a maradék 10% régebbi fejlesztés eredménye). 09:40 – Fény derült a titokzatos Servo mód jelentésére is, amely gyakorlatilag a vezeték nélküli TTL Master-Slave vakuzás Metz berkein belüli elnevezése. 09:50 – Sajtótájékoztató vége. A Photokina 2010 tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.