Lezárult a Magyar Sajtófotó Pályázat 2010.

0

2011. január 05-én lezárult a MÚOSZ által meghirdetett Magyar Sajtófotó Pályázat 2010 nevezési határideje. A megmérettetésre idén 323 fotós regisztrált több mint 8500 pályaművel. A munkákat idén egy több külföldi szakembert is felvonultató, hét tagú zsűri bírálja majd. A négy fordulós zsűrizés január 14. és 16. között zajlik majd a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházában, és az első forduló kivételével nyilvánosan is figyelemmel kísérhető.

Az eredményhirdetésre szintén itt, a Budapest VI.ker., Vörösmarty u. 47/A szám alatt kerül sor, 2011. január 19-én, 11 órától.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Kevesebb pályázó, erősebb mezőny

Öt külföldi fotográfus vesz részt a Magyar Sajtófotó Pályázat 2010 zsűri munkájában

Számítani lehetett arra, hogy a nevezési díj bevezetésével valamelyest változni fog a pályázaton indulók száma, de az érdeklődés így is jelentős volt. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett Magyar Sajtófotó Pályázat 2010-re 323 regisztrált szerző 8548 felvételt küldött be.

A 2011. január 5-én zárult nyílt pályázatra, 13 kategóriában, a 2010. január 1. és 2010. december 31. között készült képeket lehetett beküldeni. A társadalomábrázolás dokumentarista fotográfia kategóriába beadható volt olyan pályamű is, amely több éven keresztül készült.

A beérkezett pályaművek kategóriánkénti megoszlásában az elmúlt évekhez képest nem történt alapvető változás. A legtöbb felvétel 550 db az emberábrázolás-portré (egyedi), 538 db a természet és tudomány (egyedi), 322 db a hír-esemény fotó és 379 db a művészet (egyedi) kategóriában érkezett.

Érdekesség, hogy a tavalyi évhez képest, arányában jelentősen nőtt és az elmúlt évi darabszámot is meghaladva, 466 képet küldtek be a pályázók a sport egyedi kategóriába. Arányaiban jelentősen kevesebb kép érkezett be a társadalomábrázolás egyedi kategóriába, míg a sorozat kategóriában jelentős versengés várható.

A Sajtófotó Pályázat 2010 zsűrizésére 2011. január 14. – 16. között kerül sor a MÚOSZ Székházban (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A.) A zsűrizése több fordulós.

Az első forduló, az előzsűrizés zárt rendszerű, nem nyilvános, nem közvetített.

A második és harmadik forduló – 2011. január 14 -15 -16. – nyílt, a www.fotoklikk.hu internetes portálon bárki figyelemmel kísérheti és személyesen is megtekinthető a zsűrizés helyszínén.

A negyedik fordulóban, január 16.-án a döntőbe jutott képek végső sorrendjének kiválasztása, interneten nem követhető.

Változás a zsűriben

A hét tagú zsűri elnöke: Thomas Szlukovenyi, (Szlukovényi Tamás), kanadai állampolgár, Word Press Photo díjas fotográfus, aki hat éven át töltötte be a Reuters „Global Picture News Editor” pozícióját. Fotós karrierjét Budapesten kezdte, majd a kanadai Globe and Mail-nél folytatta, ahonnan 1990-ben került a Reuters-hez, a világ egyik vezető hírügynökségéhez.

A zsűri külföldi tagjai: Filip Horváth, aki a közelmúltig az AP horvátországi fotóriportere volt, Jan Sibik cseh fotográfus, Marián Pauer szlovák fotográfia történész, a pozsonyi Jogi Egyetem média karán a fotótanszék vezetője, és Sam Stewart fotóriporter, képszerkesztő NPPA USA.

Változás történt a zsűri magyar tagjainál. Kovács Bence szabadfoglalkozású fotóriporter, a Népszabadság korábbi munkatársa mellett, Demecs Zsolt, a MTI Fotószerkesztőség volt vezetője helyett ifj. Vitray Tamás a National Geographic Magyarország vezetőszerkesztője lett a zsűri tagja.

A zsűri tagjai január 13-án, a késő délutáni órákban találkoznak a MÚOSZ-ban, hogy megismerjék egymást és átbeszéljék a zsűrizés szempontjait. A találkozó zártkörű.

A zsűrizés házirendje

A Sajtófotó Pályázat 2010 zsűrizése nyilvános. A szervezők tisztelettel várnak mindenkit, aki a helyszínen kikapcsolja a mobil telefonját, nem használ laptopot, tartózkodik a hangos vélemény nyilvánítástól és jelenlétével semmilyen más módon sem zavarja a zsűrit, illetve a többi érdeklődőt.

Eredményhirdetés – sajtótájékoztató keretében – 2011. január 19-én, 11.00 órakor a MÚOSZ Székházában (1064 Bp. Vörösmarty u. 47/A.).