Ma reggel pontban 9:30-kor (Japánban nem viccelnek az időpontokkal) elkezdődött a CP+ hivatalos megnyitó ceremóniája. Mivel magamon kívül csak egy nem helyi újságírót láttam érthető, hogy a beszédeket csak japánul mondták el. Először a CIPA részéről Tsuyoshi Kikuawa a szervezet elnöke beszélt, majd őt Fumiko Hayashi, Yokohama polgármestere követte. A szalag átvágásánál egy régi ismerős, Mamoru Yoshida úr, a Panasonic fotó üzletágának igazgatója is jelen volt. A megnyitó után az előzetesen meghirdetett programnak megfelelően kinyíltak az ajtók és beengedték a kiállító csarnokba az újságírókat és a VIP vendégeket. Közvetlen a bejárat mellett a Sony stand fogadott bennünket, de erről és a többi kiállítóról kicsit később, mert most kezdődik a keynote speach. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Induljunk-e fotópályázaton? S ha igen, milyenen?
Nem mind arany, ami fénylik - tartja a közmondás, amely igaz a fotópályázatokra is. Bejegyzésünkben igyekszünk körbejárni a lehetséges pályázat típusokat. Ha...
Ebből a videóból megtudhatod, miért jó a HSS stúdióvaku
Ha ismerősen cseng számodra a HSS rövidítés és nem a merevlemezre gondolsz elsőként, akkor már valamit sejtesz a dologról. Viszont ha még nem vagy...
Védekezz az objektív gombásodása ellen!
A híreink között ma szereplő Brno Dri+Cap kapcsán úgy gondoltam, érdemes lehet összeszedni pár ötletes és javaslatot arra vonatkozóan, hogyan kerülhetjük el az objektívjeink...
A PHOTOEXPO Portraiture előadásának videója
Felkerült a Youtube-ra Hosszú Zoltán bemutató videója, amely a PHOTOEXPO Portraiture kreatív használata az esküvőfotózásban című előadásán készült.
A videóban sajnos szöveges alámondás, vagy magyarázat...
Heti Fortepan – 18.: Hírességek a kifutópályán
Repülővel érkezni valahova mindig is különlegesnek számított, de a szocialista Magyarországon még nagyobb szám volt, ha egy híresség szállt le Ferihegyen.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben