A wi-fi képességekkel megáldott SD kártyákról már többször is írtunk, és meglepve tapasztaltuk, hogy mind az Eye-fi, mind pedig a FluCard-ot gyártó Trek is jelen van egy-egy pavilonnal. A Trek a Photokina óta frissítette a kínálatát. A sima FluCard termékvonal megszűnt, helyét a FluCard Pro család vette át. A 8, 16 és 32 GB-os méretben elérhető kártyák Class 6 besorolásúak (a tavalyiak Class 4-esek voltak) és B, G és N szabványú wi-fi kapcsolatra egyaránt képesek. A vezeték nélküli kapcsolaton elérhető maximális adatátviteli sebesség 2 MB/s. Tavaly azt írtuk, hogy a cég európai partnerek felkutatására jött Kölnbe. Poo Teng Pin úr, a cég elnökhelyettese elmondta, hogy több kisebb cég mellett a Hamával is megállapodtak. Így a FluCard Pro sorozat Hama logóval valamikor tavasz folyamán jelenhet meg Európa több országában is. A cég másik új terméke a fenti képen látható vezeték nélküli apró kamera. A 3V-os lítium elemről üzemelő kamera wi-fi hálózaton továbbítja a VGA felbontású képet és a beépített mikrofon által rögzített hangot. A készüléket a cég elsősorban fiataloknak szánja, mivel a továbbított adatok az iOS és Android telefonokra egyaránt elérhető szoftver segítségével telefonon megnézhetők és rögzíthetők. A kamera vezeték nélküli IP kameraként is használható, így akár biztonságtechnikai feladatokra is alkalmas lehet. Az Eye-fi standja sok újdonsággal nem szolgált. A CES-en bemutatott direkt átvitelt (access point nélkül tud telefonra, táblagépre képeket áttölteni) demonstrálták az érdeklődőknek. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Lépj tovább a DSLR-ed kitobjektívén – a legjobb fix objektívek
Ha már megkaptad, vagy megvetted életed első DSLR-jét, szinte biztos, hogy az alap kitobjektívvel kaptad. Merre érdemes tovább lépned? Mit adnak neked pluszban a fix gyújtótávolságú objektívek? Melyek a legkedveltebb típusok? Cikkünkben ezt foglaljuk össze.
Mit jelent a 8 bites és 10 bites kép? Most megtudhatod!
Nem érted mi a különbség a 8 bit/csatorna illetve 10 bit/csatorna kép között? Ez a videó elmagyarázza!
Ezért jó az aszférikus lencsetag!
A Canon videójából könnyen megértheted, miért fontos az aszférikus tagok alkalmazása.
Miért ne (csak) a mAh értéket figyeld egy akkumulátornál?
Már régebb óta kikívánkozik belőlem ez a bejegyzés, de valamiért soha sem tartottam annyira fontosnak, hogy rászánjam az időt a megírására. A tegnapi fényképezőgép...
Tudod, hogy fotós vagy, ha…
"You know you're a photographer, when..." kezdettel egy kérdés került fel a facebookra, melyre jobbnál jobb válaszok érkeztek, pro és kontra sokféle akad. ...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben