Elindult a Bayer Klímavédelmi Fotópályázat közönségszavazása

0

A zsűri már kiválasztotta a 2011-es Bayer Környezetvédelmi Fotópályázat nyerteseit, de a közönségdíj még nyitott. A zsűri által erre a díjra felterjesztett 21 alkotásra a fotópályázat weboldalán mától a hónap végéig lehet szavazni.

Dr. Juhász Árpád, a zsűri elnöke elmondta, hogy bár rengeteg „átlagos” fénykép érkezett, mégis nehéz dolguk volt a fináléban – és sajnos sok értékes alkotás azért esett ki, mert a pályázók figyelmetlenek voltak és nem megfelelő méretben küldték be pályázati anyagukat.

Az országban – tudomásunk szerint – első ízben kiírt 3d és mobiltelefonos kategóriában még viszonylag kevés kép érkezett, de itt is születtek figyelemreméltó alkotások. „Meglepő módon sokan nem használták ki azt a lehetőséget, amelyre a mobiltelefon szerintem igazán megfelelő lenne. Nevezetesen, hogy ritka természeti eseményeket vagy helyzeteket örökítsen meg, például tűzvészt, villámlást, árvizet, hiszen ma már mindig, szinte mindenkinek ott lapul a zsebében egy ilyen készülék. Csak elő kell kapni, hogy megörökítsük ezeket az értékes pillanatokat, bár természetesen a mai mobiltelefonok sem tudják még azt a minőséget produkálni, amelyet egy professzionális fényképező jelent.

Egy a közönségdíjra kijelölt 21 kép közül

Egyébként nagyon izgalmas volt a zsűrizés, hiszen a tagok ilyenkor különböző szempontokat érvényesítenek az értékelésükben. Vannak, akik elsősorban fotóesztétikai alapon hozzák meg a döntéseiket, én a másik oldalt képviselem, a képek tartalmát és üzenetét tartom meghatározónak. Ugyanakkor fontos a képek aktualitása is, és hogyha ebben az eltelt évben volt olyan igazán lenyomat, amely a szó szoros értelmében is ott maradt az élővilágon, akkor elkerülhetetlen, hogy a vörösiszap által megfestett erdőt is bemutassuk. De lesz szó a július 7-én, a MÚOSZ székházában nyíló kiállításon árvízről, madárgyűrűzésről vagy az érintetlen természet legcsodásabb, legügyesebben megfogott pillanatairól is. Hogy melyik felvétel a közönség kedvence, azt azonban egyelőre még mi sem tudhatjuk…”

A kiállításmegnyitóval egybekötött eredményhirdetés július 7-én délután 3 órakor lesz a MÚOSZ székházban (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A), ahol a képek egy héten keresztül lesznek megtekinthetők.