Bemutatott és cirkuszolt a Sony

0

Meglehetősen rendhagyó helyen és keretek között, a Fővárosi Nagycirkuszban rendezte meg a nyár végén bejelentett NEX-5N, NEX-7, valamint SLT-A65 és SLT-A77 modellek hazai bemutatóját a Sony.

Rövid szakmai előadás után a sajtó képviselői ki is próbálhatták a gépeket, mégpedig a hétvégén itt debütáló, kínai FENMO társulat főpróbáján. A sötét, a változó fények és a fürge akrobaták igencsak megdolgoztatták a 10-12 kép/mp-es sorozatra képes gépeket. Az A77-et és a NEX-5N-t az athéni bemutatón már volt szerencsénk kipróbálni, így most a NEX-7-en és az A65-ön volt a sor.

A Sony Alpha SLT-A65 elsőre az A77 olcsóbb, műanyagházas kivitelének tűnhet, néhány butított funkcióval. A kevesebb kezelőszerv és AF-pont mellett, valamivel lassabb sorozatot és záridőt is kapunk, ezen felül a kisebb modellhez nem csatlakoztatható portrémarkolat. Sajnos a próba igazolta, hogy jóval lassabb is mint nagytestvére. Egy kattintás után több másodpercet kell várni a 24 megapixeles kép feldolgozására és mentésére.

Ebből a szempontból sokkal jobban teljesít a NEX-7 modell, amely ugyanolyan méretű és felbontású szenzort kapott, mégis fürgébb a tükrös modellnél. A kis gép egy masszív fémvázban kapott helyet, és érezhetően jót tett neki a két plusz kezelőtárcsa: sokkal kényelmesebb, gyorsabban kezelhető, mint olcsóbb elődei. A csak ehhez a géphez kiadott, fekete 18-55mm-es kitoptika is meglepően jól teljesített… legalábbis az A65 18-200mm-eséhez képest. A gépekből egyelőre nincs tesztpéldány, hisz a bemutatót követően már utaznak is tovább Lengyelországba, de amint elérhető lesz részletes tesztben is beszámolunk rólunk. A NEX-7-tel készült nagy érzékenységű mintaképeink közül néhány megtekinthető: ITT.