Fujifilm FinePix X10 firmware érkezik

0

A Fujifilm felé több vásárló jelezte, hogy FinePix X10 fényképezőgépük képein összefüggő fényfoltok (ún. blooming) jelennek meg, melyek mértéke és alakja zavaróbb a szokásosnál. A cég „zaklatása” úgy látszik eredményes volt, hiszen már készül a hibát javító szoftverfrissítés.

A gyártó hivatalos közleménye:

„A Fujifilm mérnökei számos tesztfelvétel megtekintése után arra a következtetésre jutottak, hogy a fényképezőgép az előírt tűréshatáron belül működik. A fényfolt probléma viszonylag gyakori több más digitális fényképezőgépnél is. Hatásának csökkentése az ISO érték növelésével, vagy szélesebb dinamikatartomány beállításával lehetséges.

Ugyanakkor a készülék kézhezvételét követően számos felhasználótól érkezett észrevétel, melyeket átérzünk és tervbe vettük egy firmware frissítés elkészítését, mely csökkenti majd a fényfolt effektust. Bejelentése elkészültét követően várható.”