Olympus (OM-D) E-M5

0

Az Olympus eddig is vonzódott a hagyományos külsejű, régebbi filmes gépeit idéző megjelenéshez, mint például az új PEN sorozatnál, és úgy tűnik erről a szokásáról nem is hajlandó lemondani.

Most az említett sorozathoz hasonlóan egy Mikro 4/3”-os géppel jelentkeztek, mely a filmes OM gépeik hangulatát idézi, és egy teljesen új MILC termékvonal első tagja. A termékvonal – mely az Olympus MILC-ek beépített elektronikus keresős szériája lesz – az OM-D nevet kapta, ennek első modellje pedig az E-M5 típusnevet.

A magnézium ötvözetre épülő gép belsejében egy 16,1 megapixeles Live MOS szenzor dolgozik, melyet a porvédelem érdekében Super-Sonic Wave Filter technológiával is elláttak. A finom részletekért az E-M5-ben is megtalálható Fine Detail Processing eljárás felel, az élethű színekért pedig a Real-Colour technológia. A képfeldolgozás az új TruePic VI rendszer feladata. Az érzékenységet akár ISO25600-ig is növelhetjük.

A villámgyors autofókuszról a legutóbbi PEN szériában megismert FAST (Frequency Acceleration Sensor Technology) AF rendszer gondoskodik.

A készülék újdonsága a gépbe épített, öttengelyes stabilizátor, mely nem csak a kézremegés, és döntés hatásait, hanem a vízszintes és függőleges elmozdulást, valamint a forgómozgást is kompenzálja.

Az E-M5-tel MOV és AVI videók is készíthetők, akár Full HD felbontásban. Hátsó kijelzője, egy 3”-os, 610 000 képpontos OLED, mely felfelé 80, lefelé 50 fokban dönthető. Ezen kívül elektronikus keresőt is kapott, 1,44 millió képpontos felbontással, 100%-os lefedettséggel és 1,15x-ös nagyítással.

A fényképezőgépre a megszokott Mikro 4/3”-os objektívek csatlakoztathatók, melyekből most két újat kapunk M.ZUIKO DIGITAL ED 75mm F1,8 és M.ZUIKO DIGITAL ED 60mm F2,8 néven. Az OM-D-hez egy külön beszerezhető portrémarkolat, egy apró kis felpattintható vaku, egy új, nagy teljesítményű rendszervaku, és egy NégyHarmad adapter is megjelenik.

Az ezüst és fekete kivitelben kapható, könnyű magnézium vázas gép, por-, és cseppálló szigetelést is kapott. A váz áprilistól kapható majd, kb 1100 eurós áron.

Az Olympus E-M5 főbb jellemzői:

  • 16,1 megapixeles Hi-Speed Live MOS szenzor
  • ISO25600 max. érzékenység
  • Super-Sonic Wave Filter (automatikus szenzortisztítás)
  • FAST ( Frequency Acceleration Sensor Technology) autofókusz
  • 3D követő fókusz
  • TruePic VI processzor
  • Mikro 4/3”-os objektívekkel kompatibilis
  • 9 kép/mp sorozat (folyamatos élességállítással: 4,2 kép/mp)
  • Fine Detail Processing és Real-Colour technológiák, a finom részletekért és valós színekért
  • 1,44 millió képpontos EVF (100% lefedettség, 1,15x nagyítás)
  • Új, öttengelyes képstabilizátor (Multi-motion IS)
  • Full HD videók (MPEG-4 AVC/H.264), MOV, vagy AVI
  • 3”-os, 610 000 képpontos, dönthető OLED kijelző
  • Retro hatású, por-, és cseppálló magnézium ötvözet váz

Sajtóközlemény:

Gyors és kifinomult, ráadásul fenségesen tálalva – itt az új generáció

Gyorsabb, élesebb, okosabb: por- és cseppálló Olympus OM-D merőben új képstabilizátorral és elektronikus keresővel, valamint új, izgalmas kiegészítő objektívekkel

2012, február 8, Hamburg – az Olympus az OM sorozat 40 éves pedigréjét alapul véve alkotta meg annak új generációját: az OM-D-t, valamint ezzel a világ első1 öttengelyes képstabilizátorát, mely a fotók és videók elmosódottságának hatékony csökkentésére hivatott. Az életlen felvételek kiküszöbölése igencsak nagy segítség a gyors reakcióidejű elektronikus keresővel könnyedén kivitelezhető aktív fotózásokon – ahol ugyancsak nélkülözhetetlen a cserélhető objektíves (köztük a D-SLR) fényképezőgépek autofókusz rendszereinek leggyorsabbja2, mely a hatalmas népszerűségnek örvendő PEN sorozat modelljeiben is fellelhető, világrekorder sebességű FAST AF (Frequency Acceleration Sensor Technology) továbbfejlesztett verziója. A fényképezőgép innovatív, új 16.1 megapixel felbontású Live MOS szenzora a nagyteljesítményű TruePic VI képalkotó egységgel karöltve nyújt egyedülállóan finom képminőséget és nagy érzékenységet. Az 1.44 millió képpontos, nagyfelbontású elektronikus kereső egy olyan okos kis mindenes, melynek köszönhetően a kézi beállítások, a fényerő, vagy a színtónusok is közvetlenül ellenőrizhetők, illetve melynek kivitele lenyűgöző megjelenítést nyújt. Ez a még gyorsabb, még élesebb, még okosabb gép egy masszív, por- és cseppálló magnézium-ötvözet vázba került, így az OM-D bárhová elvihető, bármilyen körülmények között megállja a helyét. A sokoldalú felhasználást új kiegészítők, például az opcionális HDL-6 akkumulátor-tartó markolat, az MMF-3 NégyHarmad adapter, vagy az FL-600R elektronikus vaku támogatja. Fejlesztés alatt van az M.ZUIKO DIGITAL ED 75mm 1:1.8 objektív és az M.ZUIKO DIGITAL ED 60mm 1:2.8 makró objektív, melyek a későbbiekben még tovább szélesítik a kreatív lehetőségek palettáját.
Az OM-D (E-M5) ezüst és fekete színben jelenik meg.
Az OM-D váz 2012 áprilisától, € 1099.00 áron, illetve kitben a fekete M.ZUIKO DIGITAL ED 12-50mm 1:3.5-6.3 objektívvel együtt € 1,299.00 áron kapható.

Élvonalbeli gyorsaság
A tapasztalt fotósokat is le fogja nyűgözni az OM-D gyorsasága, mely nagyrészt a PEN E-P3-nál már bemutatkozott, világrekorder gyorsaságú, FAST (Frequency Acceleration Sensor Technology) AF névre keresztelt autofókusz rendszernek köszönhető, mely a Live MOS szenzort akár 120 fps sebességgel is vezérelheti. Az objektívműveleteket vezérlő kommunikáció sebessége ugyancsak növekedett, míg – az álló- és mozgóképekkel is kompatibilis – MSC rendszer egyrészt ugyancsak a villámgyors autofókuszhoz illeszkedik, másrészt az objektívek működtetési zaját csökkenti. Sorozatfelvételek közben a fényképezőgép akár 9 fps felvételi sebességre képes, de az élességállítás használatával is akár 4.2 fps 3 sebesség érhető el vele. Felfedezhető ezek mellett a Live View (élőkép) funkció működési gyorsasága is, mely az új TruePic VI processzor rögzített képre és a Live View képekre rendelkezésre álló, külön-külön alkalmazott képalkotó metódusainak köszönhető: a kijelzőn, illetve az elektronikus keresőben látott kép ugyanis már nem függ a rögzített kép felvételének befejezésétől.

Élvonalbeli képminőség és szín-reprodukció, valamint új Művészi szűrők
Az OM-D új High-Speed Live MOS szenzora 16.1 megapixel felbontással és a TruePic VI képalkotó processzor támogatásával nyújt elképesztő zajcsökkentést és szinte hihetetlen, az állóképek felvételénél elérhető akár ISO25600 érzékenységet. A növelt dinamika-tartománynak köszönhető valósághű fényerő megjelenítés igencsak szembetűnő. A legelőször az E-5-nél megismert Fine-Detail Processing technológia a moiré és pseudo színek kiküszöböléséért, míg a Real-Colour technológia a korábban nehezen renderelhető színek – például a smaragdzöld – előállításáért felelős. Az OM-D új “Vonalak” („Key Line”) névre hallgató szűrője az élek kihangsúlyozásával teszi a képet illusztráció-hatásúvá. Ráadásként kétféle variáció áll rendelkezésre, mely eltérő erősségű hatást alkalmaz. A Művészi szűrőkkel együtt alkalmazható Bracketing funkció által egy felvételt különböző Művészi szűrőkkel megbolondított verziókban rögzíthetünk. A fényképezőgép minden jellemzője a kreatív használat, a kísérletezés elősegítésére hivatott.

Élvonalbeli EVF minőség
Az 1.44 millió képpontos, nagyfelbontású beépített elektronikus kereső elsőként található meg cserélhető objektíves Olympus fényképezőgépen – így a vásárlók szempontjából igen fontos kritériumoknak tesz eleget. Jellemzői között 100% látómezőt, maximum 1,15x nagyítást és 18mm szemtávolságot találunk. Az optimalizált kijelzés-késleltetés kiemelten fontos paraméter lehet például villámgyors sportfotók készítése közben. Az egyedülálló optikai tervezésnek köszönhetően a kép széltől szélig tiszta, vignettálástól mentes – vagy szinte teljesen mentes. A gép szemérzékelője segítségével automatikusan kapcsol át a kijelző és a kereső között – ezzel az egyszerű, de annál hasznosabb funkcióval is tovább erősítve a „könnyen kezelhető” hírnevet. Az információk – például a zársebesség – a kereső alsó részén jelennek meg – így zavartalanul koncentrálhatunk a komponálás műveletére. Az elektronikus kereső – szemben az optikai keresővel – segít a kompozíció megalkotásában, mivel a számos manuális beállítás és a Művészi szűrők hatásait is megjeleníti. A kereső segítségével végrehajtható műveletek kezelését tovább könnyíti az új EVF Creative Control elnevezésű új interfész, mely a sötét és világos részek külön beállítását is lehetővé teszi – a keresőben látható kép és a színtónus-görbe együttes megjelenítésével. A fehéregyensúly, nagyítás és a képarány ugyancsak beállítható úgy, hogy a szemünket akár egy pillanatra is levennénk a keresőről.

Élvonalbeli, világelső1 öttengelyes képstabilizátor
A korábbi mechanikus képstabilizátorok a gép mozgásának kétféle módját, a remegést és a bólintást voltak képesek kompenzálni. A fényképezőgépek bemozdulását azonban ötféle mozgás okozhatja – de az új képstabilizátor a vízszintes és függőleges elmozdulás és a forgómozgás hatását is kioltja. Különösen nagy zoomfaktor használata és makró fotózás közben jelent nélkülözhetetlen segítséget a megfelelő mértékű kompenzáció. Az OM-D emellett mozgás közbeni fotózásra – és a közben fellépő mozgások kiküszöbölésére – is készen áll a Multi-motion IS és a széles frekvenciasáv-kompatibilitás által.

Élvonalbeli videó funkciók
A fényképezőgép beépített képstabilizátora az MSC (Movie and Still Compatible) rendszerrel felvértezve áll rendelkezésünkre videók készítéséhez. Akik szeretik videofelvételeiket utólag számítógépen szerkeszteni, nagyra értékelhetik a Full HD videofelvétel funkciót, mely a MOV (MPEG-4 AVC/H.264) formátumot használja. Ez a formátum akár 29 perc felvételét támogatja. Lehetőségünk van a tradicionális AVI (Motion JPEG) formátum használatára is. A hangfelvétel mindkét felvételi üzemmódban lineáris PCM formátumban készül. A One-shot Echo és Multi-Echo effektek videók felvételekor is alkalmazhatók – tovább bővítve a kreatív felhasználás lehetőségeinek körét.

Élvonalbeli megbízhatóság és egyszerű használat
Az elektronikus kereső használatakor tapasztalható egyszerű és kézenfekvő használat öröme köszön vissza az OM-D 3.0 inch méretű OLED kijelzőjén, mely felfelé legfeljebb 80°-ban, míg lefelé akár 50°-ban dönthető – így elősegítve a magas és alacsony perspektívák használatát. A 610,000 képpontos kijelző speciális kialakítása lehetővé teszi a videó adatok VGA felbontással megegyező megjelenítését, míg a kapacitív érintőkijelző funkció gyors reakcióidővel támogatja az intuitív használatot – az érintéssel vezérelhető fókuszálást, valamint az érintéses kioldót. Az egyszerű használat figyelembevételével tervezett Live Bulb funkció a kijelzőn megjelenő élőkép frissítését végzi a Bulb felvételi funkció előre megadott intervallumainak beállítása esetén. Lehetővé teszi továbbá az elkészíteni kívánt felvétel expozíciójának mérését és ennek megfelelően az expozíciós idő beállítását.

Az OM-D zord körülmények között is megbízhatóan használható: por- és cseppálló kivitele, valamint masszív kialakítása segít ebben. A cserélhető objektívek gondtalan használata érdekében fejlesztette az Olympus az SSWF (Super-Sonic Wave Filter) rendszert, mely a képszenzor előtt, a fényképezőgép bekapcsolásakor aktiválódva rázza le a szenzorra került porszemcséket – ultrahang segítségével.

Élvonalbeli objektív bővítési lehetőségek
Az OM-D minden MFT (Mikro-NégyHarmad) szabványos Olympus objektívvel kompatibilis, melyek széles skálája idén két új objektívvel bővül: az M.ZUIKO DIGITAL ED 75mm 1:1.8 objektívvel és az M.ZUIKO DIGITAL ED 60mm 1:2.8 makró objektívvel. A 75mm objektív csúcsminőségű fém kivitelben, gyors rekeszbeállítással segíti majd a portré- és sportfotózást, míg por- és cseppálló 60mm objektív 1:1 makróval és 0.19 m legkisebb tárgytávolsággal áll majd rendelkezésünkre.

Az OM-D (E-M5) váz 2012 áprilisától, fekete és ezüst színben érhető el € 1099.00 áron, valamint kitben a fekete M.ZUIKO DIGITAL ED 12-50mm 1:3.5-6.3 objektívvel € 1,299.00 áron.

OM-D főbb jellemzők

  • Gyorsaság – a világ leggyorsabb2 FAST AF autofókusz rendszere a mozgó témák követésére tervezett 3D Tracking funkcióval
  • 16.1 megapixeles, új Live MOS szenzor a kiváló felbontásért és gyenge fényviszonyok között is lenyűgöző teljesítményért
  • 1.44 millió képpontos, nagyfelbontású elektronikus kereső egyedi, vignettálást csökkentő kivitelben, 100% látómezővel és rendkívül gyors képmegjelenítéssel
  • Nagyteljesítményű TruePic VI képalkotó egység a gyorsabb műveletvégzésért és fantasztikus képminőségért (fotó felvételi érzékenység: akár ISO25600)
  • Egyedülállóan hatékony, vázba épített képstabilizátor a világ első1 öttengelyes rendszerével – a bemozdulás-mentes fotók és videók készítése bármilyen objektívvel lehetséges
  • Kompakt, könnyű, magnézium ötvözet váz a legendás OM sorozat tradícióit követő stílusban, por- és cseppálló kivitelben
  • A Mikro-NégyHarmad rendszerrel teljes mértékben kompatibilis
  • További objektívek fejlesztés alatt: az M.ZUIKO DIGITAL ED 75mm 1:1.8 és az M.ZUIKO DIGITAL ED 60mm 1:2.8 makró objektív

További jellemzők:
Dönthető LCD (3.0 inch méretű, dönthető OLED monitor, kapacitív érintőkijelző gyors reakcióidővel)

  • Full HD (1920 x 1080), MPEG4 formátum
  • Új Echo effekt videofelvételekhez (1x echo és multi-echo)
  • Live Bulb funkció, a kijelzőn látható Live View kép frissítése előre beállított paraméterek alapján a Bulb felvétel során
  • Új “Vonalak” Művészi szűrő, mely a képet az élek kiemelésével illusztrációként ábrázolja; emellett új “Kereszthívás II” és “Drámai tónus II”
  • Kiegészítők
    HLD-6 akkumulátor markolat, az OM-D házának megfelelő por- és cseppálló kivitelben. Ez az innovatív, speciális, kétrészes markolat a tartást könnyítő tájképmarkolatként, illetve (a kiegészítő alkatrész segítségével) külön kioldó gombbal ellátott portrémarkolatként is használható. A portrémarkolat egy, az OM-D sajátját kiegészítő lítium-ion akkumulátort rejt magában, melynek alkalmazása jelentősen meghosszabbítja az egy feltöltéssel elérhető működési időt. A két akkumulátor együttes használatával két feltöltés között akár 650 képet is rögzíthetünk (a CIPA tesztelési normáinak megfelelően).

  • FL-600R elektronikus vaku (GN 50 ISO200 esetén, illetve GN 36 ISO100 esetén), gyors újratöltéssel, valamint videofelvételre kiélezett sokoldalú felhasználási és működési lehetőségekkel, illetve opcióként távvezérelhetőséggel áll rendelkezésünkre. A vaku mellett egy olyan LED fényt találunk, mely a videofelvételek megvilágításához és az autofókusz erősebb segédfényeként is alkalmazásra kerül.
  • MMF-3 NégyHarmad csatlakozó-adapter. A NégyHarmad szabványú objektívek Mikro-NégyHarmad rendszerű fényképezőgépek csatlakoztatásához nélkülözhetetlen MMF-3 adapter az OM-D kivitelével megegyezően por- és cseppálló. Ideális az ugyancsak por és cseppálló „Pro” és „Top Pro” sorozatú objektívekhez.
  • Az OM-D-ről további információ a http://olympusomd.com/hu-HU/ honlapon érhető el.

    1 2012, februári adatok alapján, a cserélhető objektíves fényképezőgépek között.
    2 2011, novemberi adatok alapján, a forgalmazott cserélhető objektíves fényképezőgépek között – az Olympus saját tesztelési eljárásai szerint.
    3 Az M.ZUIKO DIGITAL ED 12-50mm 1:3.5-6.3 EZ objektív használata esetén.