Új tulajdonosa lett a san francisco-i alapítású Instagramnak, mely jelenleg a világ legismertebb mobiltelefonokra alapozott, online képmegosztó szolgáltatása. A szolgáltatás nemrég azzal érdemelte ki a figyelmet, hogy az Apple iOS rendszer támogatása mellett az Androidos mobil eszközökkel is kompatibilissá vált, most pedig felvásárlása révén került a hírek középpontjába. A vevő a Facebook, mely eddigi legnagyobb befektetését hajtotta végre az Instagram megvásárlásával. 1 milliárd dollárt fizetnek érte készpénzben és Facebook részvényekben. A tranzakció remélhetőleg még ebben a negyedévben lezárul. „Évek óta a legjobb szolgáltatás kifejlesztése a célunk, mellyel felhasználóink megoszthatják képeiket barátaik és családtagjaik felé. Most az Instagram csapattal még közelebb kerültünk ehhez a célkitűzéshez, valóban a legjobb élményt nyújtva az embereknek csodás mobil fotóik megosztásában. Úgy gondoljuk a tény, hogy az Instagram is csatlakozik a Facebook többi szolgáltatása közé, fontos részét képezi ennek az élménynek. Terveink szerint megtartjuk meglévő funkcióit, mint például a más közösségi oldalakkal való képmegosztást, illetve a lehetőséget, hogy nem kötelező megosztani Intagramjainkat a Facebookkal, és elkülöníthetjük képeink megosztását Facebookos követőink és barátaink között.”, nyilatkozta Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és elnöke.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Képértékelés Essdras M. Suarezzel
A PhotoShelter élő képértékelést tartott Essdras M. Suarez fotoriporterrel, amely most online visszanézhetó.
Miért ne (csak) a mAh értéket figyeld egy akkumulátornál?
Már régebb óta kikívánkozik belőlem ez a bejegyzés, de valamiért soha sem tartottam annyira fontosnak, hogy rászánjam az időt a megírására. A tegnapi fényképezőgép...
Ilyen könnyen szimulálhatod vakuval az ablakon besütő napfényt!
Nem kell hozzá sok eszköz, hogy tökéletesen szimuláld fotódon az ablakon keresztül besütő napfényt!
Vigyázz, mit fotózol egy német tányéron!
Németországban a vacsorádat is védheti szerzői jog. Érdekes cikket tett közzé a Die Welt nyomán a PetaPixel.com, amely a német...
Fotót a fára!
Biztos mindenki ismeri a fotós bögrét, fotós egérpadot, fotós kulcstartót, fotós tortát. Ezek jópofa dolgok, de igazából számomra kicsit erőltetettek. Viszont ha a fotó...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





