Tempus-Expometer

0

Avagy a régi jó megvilágítási táblázat. A fiatalabb generáció talán már nem is emlékszik a régi fényképezőgépekkel való munka nehézségére. A ma már természetesnek számító autofókusz mellett ugyanis a szintén természetes és elvárt fénymérő is hiányzott a gépekből. A legtöbb egyszerű amatőr fotós nem engedhette meg magának a drága fénymérő készülékek vásárlását. Őket különböző praktikákkal és táblázatokkal segítették. Az egyik ilyen „ökölszabály” volt az ún 16-os szabály, amely napsütéses időben határozta meg pofon egyszerűen a szükséges rekesz-záridő párost. A szabály így szól: ha napsütéses időben fotózol, akkor állítsd a géped rekeszét F16-ra, a zársebességet pedig az érzékenység reciprokára (tehát ISO100-nál 1/100-ra, ISO200-nál 1/200-ra stb.). A „szabályt” más időre is kiterjesztették, annyi különbséggel, hogy fátyolfelhős időben F11, felhős időben F8, erősen felhős időben F5,6 rekeszt kellett választani. Az efféle ökölszabályok helyett azonban pontosabbak a táblázatok, illetve a tárcsás „számológépek”. Horváth Tamást is egy ilyen számolótábla ihletett meg, melyet még édesapjától kapott gyerekkorában. A digitalizált változat egyelőre béta állapotú, így ráfér még egy kis fejlesztés (nálam pl. nem akar megállni a forgás egy-egy kattintás után), de az ötlet mindenképpen remek. Talán még egy okostelefonos alkalmazás is lehet belőle. Segítsünk mi azzal a fejlesztőnek, hogy leírjuk a gondolatainkat, ötleteinket. A megvilágítási táblázat innen elérhető.