Az Amateurphotographer.co.uk weblapnak adott interjút Sh Lim, a Samsung Digital Imaging ágazatának értékesítési és marketing igazgatója. A lap szerkesztője elsőként az Android alapú Galaxy fényképezőgép kapcsán kérdezett Lim úrtól, miszerint tervezi-e a Samsung, hogy nagyobb érzékelővel készítenek majd ilyen modelleket. A válaszból persze sok minden nem derült ki, hiszen nagyon diplomatikus volt. Mindössze annyit mondott Sh Lim, hogy ha igény lesz rá, akkor bőviteni fognak. Azt is elmondta, hogy természetesen logikus lépés lenne az Androidot az NX MILC-ekre is kiterjeszteni, de egyelőre a Samsung Galaxy fényképezőgép sikerére koncentrálnak. Ami még érdekes számunkra, hogy Lim azt is elmondta: a Samsung nem tervez további NX fényképezőgép bejelentést idén. Ez pedig azt jelenti, hogy a Photokinára a koreai cég az áprilisban bejelentett 3 modelljét viszi el a MILC-ek közül, az NX20-at, az NX210-et és az NX1000-et. A fő attrakció viszont várhatóan a Galaxy fényképezőgép lesz.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Így készíts igényes fotókat az eladni kívánt termékedről
Manapság rengeteg apróhirdető oldal létezik, amelyek lehetővé teszik, hogy megunt, vagy nem használt eszközeinket, fényképezőgépeinket, objektívjeinket áruba bocsátsuk. Nem mindegy azonban, hogy miként tálalod...
Acélgyapot, ezúttal közelről
Bizonyára sokan tudtok róla, hogy érdekes hosszú expozíció felvételek készíthetők acélgyapottal, hiszen ezt meggyújtva és magunk körül megpörgetve pofás fényjelenség hozható létre:
Igaz, manapság már...
Gyárlátogatás a Fujifilm Sendai gyárába
Billy és Marc, azaz a Fuji fiúk ezúttal a Fujifilm egyik gyáregységét mentek megnézni. Útjukról videóbeszámolót készítettek. Ebben a gyárban készül a Fujinon XF...
Színek szelektív sötétítése Photoshopban
Jimmy McIntyre videójában megtanulhatunk egy gyors trükköt, hogyan sötétítsünk, vagy világosítsunk egyes színeket képeinken. A Photoshop, mint tudjuk, rettentő sok szolgáltatást és...
Oktatófilm sorozat a Nikon Z 9 használatáról
A Nikon új videós sorozatot indított útjára, amelyet a profi Z 9 képességeinek megismeréséért és használatának könnyebb elsajátításáért hoztak létre.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




