Nikon sajtóbemutató

0

A Nikon sajtóbemutatóra már az utazásunk előtt beregisztráltunk, így a dél körüli sajtótájékoztatók után már nem túl sok időnk maradt a köztes postok megírására. A fő attrakció természetesen már előre ismerhető volt, hiszen múlt héten csütörtökön már bejelentették a D600-at. Előbb azonban itt is a piaci adatokat hallhattuk, melyeket Takami Tsuchida, a Nikon Europe elnöke tolmácsolt számunkra. A diagramokból kiderült, hogy globálisan nézve a Nikon szép fejlődést tudhat maga mögött, mely az elmúlt évek emelkedő tendenciájában látható. Ugyanez egyébként az európai eladásokban is érezhető, nincs hát szégyellni valója az öreg kontinensnek. Más kérdés persze, hogy hazánkban az értékesítések már nem mutatnak ilyen szép eredményt. Az egyik diagramon az is jól látható, hogy a thaiföldi árvíz következtében történt termeléskiesés milyen erősen hatott a közvetlen konkurensekre. A sárga vonal, melyet neme egyszerűséggel csak „A”-nak jelöltek, mi tudjuk, hogy a Canont mutatja. Azt is megtudtuk, hogy a Nikon célja nem más, mint minden országban a legjobban teljesítő céggé váljon a fényképezőgép eladások tekintetében. Ezt a célját eddig Olaszországban és Ausztriában érte el, ahol az elmúlt 3 évben folyamatosan első helyen tudott maradni. Sajnos magyarországi adatokat nem mutattak, mi ahhoz vélhetően túl kicsi piac vagyunk. Ezt követően a Coolpix S800c előnyeit és a benne rejlő különleges lehetőségeket ismerhettük meg. Az előadó arra is rávilágított (szintén egy diagram segítségével), hogy az okostelefon használok milyen sűrűn alkalmazzák készüléküket fotózásra. Ezt kívánja a Nikon meglovagolni, s a kompakt fényképezőgépet vértezi fel okostelefon képességekkel (az S800c azonban méretesebb, mint egy okostelefon, s telefonálni sem lehet vele, így ez az elképzelés egy kicsit sántít). Végül sor került a Nikon D600 bemutatására, mely a Chasing the Light videó levetítésével, majd annak készítését bemutató prezentációval zajlott (ezek a videók a fotóink alatt találhatók). A végére azért még egy D800 videó is maradt.