A Fujifilm tényleg egy komoly standot épített, nagy installációkkal, egy hatalmas chopperrel és a motor mellé dukáló szép modellel nyakonöntve, akit saját felállított kis műtermükben fotózhatott az érdeklődő. Büszkeségük mégsem ez, hanem a gyönyörű X-rendszer, mely nemrég két új modellel is gazdagodott. A FinePix X-E1, a X-Pro1 egyszerűbb változata, ugyanazzal a szenzorral, de kereső nélkül, viszont 200 ezer forinttal olcsóbban, ami azért nem mindegy. A másik újdonság az apró X-F1, mely esztétikus (szinte nőies) vonalai és színei mellett azért egy 12 megapixeles 2/3″-os szenzorral és egy beépített 25-100mm-es optikával is büszkélkedhet. A Fujifilm képviselői szerint egyébként itthon is egész jól fogyot eddig a kétségkívül exkluzív kivitelű X-sorozat. A nyitó X100 modell már megjelenése után jól fogyott és úgy tűnik az X-Pro1 is beváltotta a hazai forgalmazó iránta táplált reményeit. És az árak + megjelenési idők! A kis X-F1-re legalább 1 hónapot kell még várnunk, és 140 ezer alatti bruttó áron juthatunk hozzá. A FinePix X-E1 279 ezerért kerül forgalomba, november elején.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Lightroom egypercesek
Örkény után az Adobe is a rövid és tanulságos történetekben hisz. Remek ötleteket és tippeket szerezhetünk az Adobe nemrégiben indított új videó...
Adatlap a konyhában
Mi történik, ha elénk toppan egy fényképezőgép adatlap, de kezdőként az ott leírtak nagy részét nem értjük. Semmi gond! Rövid összefoglalónkkal a Pixinfo adatlapok útvesztőjét szeretnénk megvilágítani.
Jelentős képlágyulást okozhatnak a napellenzők!
Meglepő, de valahol logikus felfedezést tett Steve Perry, aki a hidegben, napellenzővel történő fotózás során durva lágyságot tapasztalt a képeinél.
Mi jobb természetfotózáshoz? APS-C, Full-frame, vagy Full-frame + telekonverter?
Sokakat érdeklő kérdést boncolgat Steve Perry az alábbi két videójában, amelyekből kiderül, hogy mivel kapunk jobb részletgazdagságot: egy APS-C vázzal, amely 1,5× képkivágást ad,...
360 fokos panoráma time-lapse démon
24 órás készenlét, teljes 360 fokos látószög, precíz időzítés, időjárásálló kialakítás, automatizált működés. „Csupán” ennyit kellett megoldani
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben









