A brit Amateur Photographer magazin nemrég interjút készített az Olympus egyik prominensével Akira Watanabéval, akit többek között készülő cserélhető objektíves rendszerkompaktjaikról faggattak. Az interjúban több érdekesség is elhangzott, ami a 43rumors.com akkurátusan ki is gyűjtött, hogy nekünk már ne kelljen. Szóval! Konkurenciaként az új Canon EOS-M került szóba, melyről úgy nyilatkozott, hogy „nem túl nagy kihívás” számukra. A cég a nyilatkozat alapján valami nagyobb dobásra készül a közeljövőben. Erre utal az a kijelentése, hogy „rövid időn belül egy új rendszerkamera technológia jelenik meg, mely a csúcs kompakt fényképezőgépek özönét indíthatja el.” A vállalat amúgy is „a csúcskategóriás fényképezőgépeire, és főként a rendszer kompaktjaira akar koncentrálni”, és „felgyorsítják a profi minőségű MFT objektívjeik fejlesztését is”. A technológiai megújulásról annyit sikerült kihúzni belőle, hogy „nagyon nagy ugrás következik az elektronikus keresők teljesítményében” és „eljön az a pont, amikor a legtöbben inkább az EVF-et választják majd optikai kereső helyett.” Szóba került persze az Olympus gazdasági botránya is, mely szerinte „ez ebben a pillanatban a vezetést érinti, és nincs sem negatív, sem pozitív hatása a tervezésre vagy fejlesztésre.”
NÉPSZERŰ CIKKEK
7 kompozíciós tipp a szebb fotókhoz
Két hete sorra vettük, hogy mikre érdemes odafigyelni, ha jobb fotókat szeretnél készíteni a mobiloddal. A tíz tanács között szerepelt az is, hogy figyelj...
Ablak hatású árnyék készítése
Ha túl unalmasnak és üresnek találod a modelled mögötti hátteret, könnyen feldobhatod egyszerűen kivitelezhető, ablak által vetetthez hasonló árnyékkal. Bár léteznek ma...
Négy remek ételfotózás tipp 5 percben
Mágikus hamburger, tűz és jég, robbanó zöldségek és lila eső. Ez mind egy-egy ételfotózási trükk, amik részleteit is megnézheted!
Sony/Zeiss: Hát így állunk…
Tiszta vizet önt a Zeiss a Sony poharába. Bizonyára sokan vagyunk, akik kicsit átláthatatlannak érezzük a Zeiss (korábban Carl Zeiss) és a...
Így használd az autofókusz rendszert
Öt tipp Phil Steele-től az élességállítás helyes használatához. Bár az alábbi videó nem tartozik a legfrissebbek közé, tartalmában semmit sem öregedett, az...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben