Az angol PCWorld tegnap megjelent írásában egy interjút közöltek, melyben Andy Rubin-t, az Android társalapítóját kérdezték. A cikkből többek között az is kiderül, hogy az Androidot első körben nem okostelefonok létrehozásához, hanem fényképezőgépek operációs rendszerének készítették.A 2004-meg megszületett tervek szerint a képek könnyű online megosztása és tárolása lett volna a rendszer legcsábítóbb része. 2005-ben azonban, amikor a Google megvásárolta az Androidot, a korábbi tervek feledésbe merültek, s a mai napig is főképp az okostelefonok és táblagépek népszerű működtető szoftvere. A legnagyobb csavar a történetben azonban mégiscsak az, hogy a Samsung és a Polaroid végül mégiscsak fényképezőgépet épített az Android köré, jóllehet, nagy valószínűség szerint nem tudták, hogy Andy-ék első tervei is ezek voltak. Ma már a Polaroidnak, a Samsungnak és a Nikonnak is van Android operációs rendszer köré épülő fényképezőgépe, melynek piaci fogadtatása ugyan gyengébbre sikerült, mint ami elvárható, mégis arra tökéletesen megfelelő ez a három gép, hogy demózza az Androidban rejlő lehetőségeket és megmutassa a nyílt rendszer hatékonyságát. Hosszú távon azonban nem látom reális esélyét annak, hogy sok-sok ilyen gép jelenjen meg, inkább annak van nagyobb valószínűsége, hogy a WiFi hálózatok segítségével pillanatok alatt okostelefonra juttassuk a képeinket, melyeket ez után persze megszerkeszthetünk és meg is oszthatunk azonnal.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Még hogy nem fontos szempont egy DSLR-nél a tükör és zárhang?
Éljen a Nikon 1, éljen a Nikon 1. Vagy mondhatnánk azt is, hogy éljen a Panasonic DMC-GX7! A lényeg: bizony vannak esetek, amikor egy...
Nikon #CreateYourLight – oktatóanyag sorozat
Újabb oktatóanyagok várhatók a Nikontól, ezúttal a Nikon Europe indít útjára két hetente egy-egy témát körbejáró oktatóanyagot.
Az UV és a divatfotózás
Különleges fényhatásokat érhetünk el, ha UV fényben világító eszközöket, festéket, sminket, vagy italt használunk divatfotózásaink során. Erről láthatunk egy gyors összefoglalót a lenti videóban....
Hét ellenérv a MILC-ekkel szemben – és cáfolatuk
Pierre T. Lambert megrögzött DSLR fan és most jól beolvas a MILC-ek ellen...
Konyhanyelven a halszemobjektívekről
Csodás égfotók, dinamikus extrém sport képek, különös, torz hatás. A halszem objektív különleges helyet foglal el a fotósok kelléktárában. Milyen fajtái léteznek? Egy kis...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





