Persze máshol is, mert az ördög nem alszik, s a tolvajok egyre jobb praktikákat találnak ki a lopásra. Ma már az sem védi meg a felszerelésed, ha mindig magadnál hordod. Az alábbi videóban egy Szentpétervárott turistáskodó fotós szerencsétlen esetét örökítették meg, ahogyan pár helyi (?) tolvaj körbeveszi, megpróbálják az erőszakosan kezébe adott prospektusokkal elterelni a figyelmét, majd eltulajdonítják egy objektívét. Bár a felvételen nehezen látszik, hogy konkrétan mi is történik, arra ez jó példa, hogy maga a nyakpánt sem jelent védelmet. Egy erősebb ollóval simán át lehet vágni és már viszik is a D800-at vagy az 5D Mark III-at. Itt egyébként a fekete baseball sapkás, fekete dzsekis fiatalember vette el a fotós objektívét, ebből volt a dulakodás. Éppen ezért javasoljuk mindenkinek, hogy vegyen inkább acélbetétes SunSniper vállpántot, így biztonságosabban hordhatja gépét. (Egyébként csak nekem tűnik úgy, hogy magyar beszéd is hallatszik a felvételben?)
NÉPSZERŰ CIKKEK
Miért fontos a tömörítetlen HDMI kimenet?
Ha azt mondjuk videofelvétel, nyilván mindenki legyint egyet, mondván ez már minden mai gépben benne van. Ha azt mondjuk 4k, akkor még sokan fel...
Mi köze a tiplinek a vakuszinkronhoz?
Több, mint gondolnád! 1947-ben Artur Fischer német feltaláló jegyeztette be a szinkronizált vaku szabadalmát, miután az akkori vakukkal képtelen volt jó...
Így készíts igényes fotókat az eladni kívánt termékedről
Manapság rengeteg apróhirdető oldal létezik, amelyek lehetővé teszik, hogy megunt, vagy nem használt eszközeinket, fényképezőgépeinket, objektívjeinket áruba bocsátsuk. Nem mindegy azonban, hogy miként tálalod...
Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai
Manapság már nem csodálkozunk azon, hogy a mobiltelefonnal is tudunk fényképet készíteni. Szinte mindenkinél van egy gép, és meglehetősen ajánlott eszköz autósoknak (kátyú, vagy éppen koccanás esetén).
A technológia oda jutott, hogy lassan nincs olyan búvárhajó vagy bázis, ahol a felszerelés mosására szolgáló édesvízes dézsa mellett ne lenne egy másik a fényképezőgépeknek.
Mert mostanra elérhető áron vehetünk gépet és tokot. Az esetek többségében persze ez nem világversenyekre készülő fotókat jelent, inkább arra, hogy megmutassuk vízalatti élményeinket másoknak.
Vizes témák fotózása stúdióvakuval, rendszervakuval és folyamatos fénnyel
Ha próbáltál már vízcsepp becsapódást, vagy izzólámpa búra törést fotózni, akkor tudod, hogy az igen rövid zársebesség mellett az igen rövid megvilágítási idővel is...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





