Panasonic GH4 and 4K

0

Amikor Japánban az emberhez angolul szépen beszélő japán szól, akkor az majdnem olyan meglepő (és megható), mintha magyarul szólna. Na, így jártam a Panasonic standon, mikor az előre leegyeztetett időpontomra mentem. Interjúalanyom, Michihiro Fujinaga ugyanis nem csak tökéletes kiejtéssel, hanem választékosan is beszélte az angolt. De nem ez volt az egyetlen kellemes meglepetés. Máté Bence fotója a CP+ 2014 Panasonic standján A beszélgetés témája természetesen a CES-en megszellőztetett, de teljesen hivatalosan csak a napokban bejelentet LUMIX DMC-GH4 volt, ami 4K képes videórögzítési funkciójával hívta fel magára a figyelmet. Fujinaga úr (akinek a névtábláján nyilván angoltudása okán nagy betűkkel az interpreter, vagyis tolmács szó szerepelt) kiemelte, hogy nem csak a 4K új, de sokat javítottak a képminőségen is, nem csak a GH3, de a tavaly bejelentet GX7 óta is. Ezt rögtön egy falra kiakasztott madárfotóval igazolta is, ami alatt nem más, mint Máté Bence neve szerepelt. Máté Bence névtáblája a CP+ kiállításon A fotó állítólag GH4-gyel készült és bár gyönyörű, nyilván nem alkalmas arra, hogy az előző modell óta eszközölt fejlesztések eredményét megállapítsuk. Mindenesetre egy remek pillanat, amikor jó érzés magyarnak lenni és büszkén állni a kép mellett. Köszönjük Bence, köszönjük Panasonic.

Photo moment - nagyon komolyan vették

A CP+ területén nincsenek akkora belső tárgyalók kialakítva, mint a Photokinán, de egy alig néhány négyzetméteres kis bódéba be tudtunk ülni a kinti zaj elől. A beszélgetésre csatlakozott hozzánk a fejlesztési részlegről két öreg róka, Yoshiyuki Inoue és Uematsu Michiharu is. Ők a technikai kérdéseket igyekeztek megválaszolni, de edzett angoltudásom ellenére megküzdöttem minden egyes szavukért.

Panasonic LUMIX DMC-GH4 magyar nyelvű menüvelNem én állítottam magyarra, Inoue úr kedveskedett nekem ezzel a gesztussal.

A Panasonicnál úgy látják, hogy egyre több fotós kezd el állóképek mellett videót is készíteni, ezért is fontos hogy kínáljanak egy olyan eszközt is, amivel nem csak videózni, de fotózni is nagyon jól lehet. Eddig a fotó és a videó között óriási volt a felbontáskülönbség, amiből most a 8 megapixeles 4K-val sikerült egy nagyot faragni. A Panasonicnál a 4K-ra nem csak új formátumként, de a megjelenítési lehetőségként is tekintenek, hiszen egy nagy 4K-s tévén már olyan részletességgel jeleníthetők meg a fotók, mint korábban a printeken. Ez nem csak a képek kiállításon való megjelenítésénél, de a családi fotók nézegetésénél is hamarosan elérhető lesz, így szükség van a 4K-s videó rögzítésére képes eszközökre is. Panasonic LUMIX DMC-GH4 interfész egységgel A GH4 külsőre szinte tökéletesen azonos az előd modellel, a változások főleg belül keresendők. Javult a kereső képminősége és gyorsabb, stabilabb lett az automatikus élességállítás is. A Depth from Defocus (DFD) vagyis „mélység életlenségből” nevű új rendszer segítségével a GH4 azonnal tudja, hogy a kép élesre állításához melyik irányba és mennyit kell tekernie az objektív megfelelő alkatrészein. Pont úgy, mint a fázis eltolásos élességállítási rendszerek. És valóban, a mini tárgyalóban nem sikerült olyan szituációt előidéznem, amikor az optika nem egy szemvillanás alatt állt volna élesre. Az egészben persze van egy pici átverés, mivel ez a rendszer sem tud a semmiből kitalálni ilyen fontos adatokat. Az élességállítás elején a DFD rendszer is készít két képet két különböző élességállítás mellett, majd az optika paramétereinek ismeretében a két képből kiszámolja, hogy milyen irányba és mennyit kell állítani, hogy a kép megfelelő pontja éles legyen. Mindezt olyan gyorsan, hogy az ember azt hiszi, hogy tényleg egy jobb fáziseltolásos rendszerrel dolgozik. A DFD-vel felvértezett kontraszt alapú élességállítás kiolvasási sebessége továbbra is 240 kép/mp és témakövetésben sokkal jobb, mint elődje volt. Ezt is próbálták demonstrálni, de az Inoue úrnál lévő gyártás előtti mintapéldány lépten nyomon lefagyott, ezért ezt a próbát a részletes tesztünk idejére halasztottuk. Panasonic GH4 rendszerben A GH4 másik újdonsága az az interfész egység, ami segítségével a fényképezőgép a profi videós rendszerekbe illeszthető. Az egységre a hangerő ellenőrzésre és szabályozásra szolgáló felület mellett 2 csatornás XLR mikrofon bemenet és 10 bites (4:2:2) 4K SDI kimenet is került. Ez utóbbin keresztül a fényképezőgép képe külső 4K rögzítőre és/vagy 4K monitorra küldhető. A fényképezőgép HDMI kábelen is képes 4K jel továbbítására, de az igazi újdonság, hogy az interfész egység a több kamera képének összehangolásához nélkülözhetetlen time code szinkronjelet is tudja kezelni. Panasonic_cp+2014_05 Panasonic_cp+2014_10 A 4K videó képességet nem is lehetett volna alkalmasabb eszközön demonstrálni, mint a Panasonic 4K-s professzionális tabletjén, amin a Hokkaido szigetén készült havas felvételek lélegzetelállító részletességgel jelentek meg. A Full HD felbontással való első találkozásom jutott eszembe, amikor azt látva leesett az állam. Bár láttam már bőven 4K-t, de ez a videó a relatíve kicsi, 20 colos (6000 dollár) 4K-s tableten szédületesen jól nézett ki. Panasonic_cp+2014_08 Fujinaga úr kiemelte, hogy a 4K-s videók rögzítésénél elengedhetetlen a gyors videokártya, amiből a garantált minimum 30 MB/mp-es írási sebességű U3-as specifikációjúra, vagyis a ma elérhető leggyorsabb osztályúra van szükség. A Panasonicnak természetesen van ilyen kártyája, az UHS I U3-as SDXC kártya. Panasonic_cp+2014_09 A CP+ tudósításunk segítő partnere idén is a Canon!