Olympus – a bőség asztalával

0

Az Olympusnál igazán kitettek magukért, többféle fotózási lehetőség, új fényképezőgépek kipróbálása és persze az elmaradhatatlan szétvágott gépek kiállítása is megtalálható volt standjukon. OLYMPUS DIGITAL CAMERA Nem árulok el nagy titkot, ha kimondom: a legnagyobb sztár az Olympus OMD E-M10-es cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépe volt, amely az E-M5-nél egy kicsivel kisebb méretű, szolgáltatásaiban egy kicsit alá mentek, így viszont az áron is jelentősen csökkenthettek. Ráadásul Wi-Fi vezérlő és vaku is került a gépbe. OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA Fájó pont lehet, hogy a kártyafoglalatot nem oldalra helyezték, hanem alul, az akkumulátor mellett található, így cseréje egy kicsit kényelmetlenebb lehet, főleg ha a gépet már állványtalpra csavaroztuk, ez ugyanis azt is jelenti, hogy kártyacsere előtt le kell majd szednünk róla a talpat is, hogy hozzáférjünk a fedlaphoz. OLYMPUS DIGITAL CAMERA Az új 14-42mm-es objektívhez készült mechanikus, de az objektív bekapcsolásakor teljesen automatikus szétnyíló lencsevédőt sem hagyták ki a kiállításról. Korábban egyébként hasonló megoldásokat láthattunk már más gyártónál is, de ezek nem kerültek Japánnál tágabb piacra. Remélhetőleg az Olympusnál másként gondolják majd. OLYMPUS DIGITAL CAMERA A vízálló Olympus TG-850-re a kategóriában nem megszokott módon felhajtható LCD kerül, viszont nem biztos, hogy jót tett a fogásának, hogy a korábbi modellekkel szemben erre a gépre nem került markolatot pótló kiemelkedés sem, így nem is lehet olyan kényelmes. OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA Az Olympus SP-100EE különlegessége a vaku felnyitása után elérhető célzókereszt, amely első ránézésre bohóckodásnak tűnik, azonban a valós helyzetekben bizony sok segítséget ad. Nem véletlenül építenek a csillagászati amatőr távcsövekre kisebb nagyítású célzó távcsövet sem. Hasonló elgondolásból került erre a gépre a célzókereszt is, ugyanis 1200 mm-nek megfelelő gyújtótávolságnál már nehéz elsőre ráirányítani a gépet a célra. Ezt segíti ez az apró kiegészítő (s teszi szükségtelenné a zoom oda-vissza állítgatását). OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA A gép további használhatósága persze még kérdéses, a kiállított darab teljes tele állásban sok esetben nem nagyon akart élességet állítani, ennek persze több oka is lehet, részben az is, hogy a kiállított modell nem végleges változat, de akár az is, hogy túl kevés fény volt. A jól megvilágított, kontrasztos témákkal nem volt gondja a fókuszrendszernek. Természetesen az Olympus is bemutatta komolyabb gépeinek és objektívjeinek félbevágott korpuszait, amelyeken szépen végigkövethetőek a gép egyes részegységei. Szintén megtalálható volt az E-M1 remek magnézium ötvözet váza is, illetve az öt tengelyes szenzorstabilizátor demója. OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Zuiko Digital ED 14-35mm F2 SWD
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Olympus OM-D E-M1 és M.Zuiko Digital 12-40mm F2,8 Pro
OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA Aki pedig a fotózást helyezte előtérbe, annak is megvolt a helye az Olympusnál, ugyanis egy csinos modell és témával bőségesen terített asztal várta. OLYMPUS DIGITAL CAMERA A kiállított Olympus E-M10-zel készült képeink (teljes felbontásban megnyitható):
OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A CP+ tudósításunk segítő partnere idén is a Canon!