85 milliónál tart a Nikon

0

A Nikon 2014. január elején készítette el a 85 milliomodik cserélhető objektíves fényképezőgéphez készült objektívét, ehhez pedig 55 évre volt szüksége a japán gyártónak. A számításba beletartoznak a DSLR és MILC objektívek egyaránt.

A jeles teljesítményt egy kis emlékezéssel együtt adta közre a Nikon:

Sajtóközlemény:

A cserélhető objektíves fényképezőgépekhez készülő NIKKOR objektívek gyártási darabszáma elérte a 85 milliót

Hollandia, Amszterdam, 2014. február 20. – A Nikon mai bejelentése szerint 2014 januárjának elején elkészült a cserélhető objektíves Nikon fényképezőgépekhez gyártott NIKKOR objektívek*1 85 milliomodik példánya.

Az akkor még Nippon Kogakku K.K. néven működő Nikon 1959-ben mutatta be a Nikon F fényképezőgépet, és vele együtt az első, Nikon tükörreflexes fényképezőgépekhez gyártott NIKKOR objektíveket, köztük a NIKKOR-S Auto 5cm f/2 objektívet. A NIKKOR hagyomány az első objektív elkészítése óta, sok-sok éve töretlenül folytatódik. A Nikon emellett tovább bővíti a Nikon 1 cserélhető objektíves kompakt digitális fényképezőgépekhez készülő, cserélhető objektívjeinek választékát is, amelyek közül az első darabok 2011 októberében jelentek meg. Az eddig legyártott objektívek száma így meghaladja a 85 milliót.

A Nikon folyamatosan bővíti a NIKKOR objektívek családját, amelyben megtalálhatók az évek során kifejlesztett, haladó optikai technológiák.

2013 augusztusában a Nikon bemutatta az AF-S DX NIKKOR 18-140mm f/3.5-5.6G ED VR objektívet. Ez a nagy teljesítményű, kb. 7,8x normál zoom objektív a látószögek széles tartományát fedi le, és a Nikon DX-formátumú digitális tükörreflexes fényképezőgépekkel kompatibilis.

2013 októberében a Nikon az AF-S NIKKOR 58mm f/1.4G objektívvel bővítette a kínálatát. Ez a nagy sebességű, Nikon FX-formátumú digitális tükörreflexes fényképezőgépekkel kompatibilis objektív ebben a termékcsaládban a kreativitás új távlatait nyitotta meg. Az AF-S NIKKOR 58mm f/1.4G megjelenésétől kezdve rendkívül népszerű, ugyanis még maximális rekesznyílás esetén is torzítás és színeltérés nélkül képes minimálisra csökkenteni a pontszerű fényforrások körül jelentkező becsillogást*2 a teljes képterületen.

A Nikon 2013 szeptemberében a Nikon 1 AW1 cserélhető objektíves, kompakt digitális fényképezőgép mellett bemutatta a világ első*3 vízálló és strapabíró 1 NIKKOR AW 11-27.5mm f/3.5-5.6 objektívjét (a Nikon 1 AW1 vízálló zoom objektíves szett részeként), valamint az 1 NIKKOR AW 10mm f/2.8 objektívet is. Az aktuális 1 NIKKOR termékcsalád tizenegy objektívből áll, és a Nikon folyamatosan dolgozik a termékcsalád bővítésén, gazdagításán.

2013 szeptemberében a Nikon a gyártási folyamat részévé tette a cég által kifejlesztett OPTIA („Optical Performance and Total Image Analyzer”, azaz „az optikai teljesítmény és a teljes kép elemzése”) nevű –a cserélhető fényképezőgép-objektívek minden lehetséges eltérését mérni képes – új mérőrendszert, valamint egy külön erre a célra szolgáló képszimulátort is. Az OPTIA és a speciális képszimulátor alkalmazásával a gyártás során nemcsak jobban szabályozható a felbontás, hanem minimalizálhatók az egyes példányok közötti eltérések is; a NIKKOR objektíveknek ez a kedvező tulajdonsága mindig is fontos szempont volt a vásárlók körében.

A NIKKOR márka
A NIKKOR a Nikon által gyártott fényképezőgép-objektívek márkaneve. A NIKKOR név eredete: a vállalat alapításakor használt Nippon Kogaku K.K. cégnév latin betűs „Nikko” rövidítéséhez hozzáadták az „r” betűt (a névadáskor a fényképészeti objektívek elnevezésekor bevett gyakorlatnak megfelelően).

A Nikon saját, szigorú minőségi előírásai a gyártás minden lépésére vonatkoznak – a kezdeti tervezéstől és fejlesztéstől egészen a késztermék piacra bocsátásáig. Ennek eredményeképpen az elkészült termékek kiszolgálják a felhasználói igényeket, a gyártási és ellenőrzési rendszer pedig biztosítja a NIKKOR objektívek kimagasló minőségét.

A Nikon cserélhető objektíves fényképezőgépek számára készített objektívjeinek választéka jelenleg több mint 80 féle típust tartalmaz, például rendkívül nagy látószögű modelleket, szuper-telefotó objektíveket, halszemoptikákat, zoom objektíveket, mikro objektíveket, a számos különféle alkalmazást támogató PC-E objektíveket, valamint 1 NIKKOR objektíveket a cserélhető objektíves kompakt digitális fényképezőgépek számára.

2013-ban ünnepelte a Nikon a NIKKOR objektívek gyártásának 80. évfordulóját, mégpedig olyan tevékenységekkel, amelyek kifejezik a NIKKOR objektívek előnyös tulajdonságait. Ennek keretében például híres fotósok képeiből megalkották „A Nikon szemei” című fényképalbumot.

A Nikon a jövőben is folytatja a fejlesztést, és olyan, kiváló minőségű termékeket bocsát piacra, amelyek világszerte elnyerik a felhasználók tetszését.

*1 A Nikon tükörreflexes fényképezőgépekhez, illetve a Nikon 1 cserélhető objektíves kompakt digitális fényképezőgépekhez készített, cserélhető objektívek
*2 Az éjszakai tájképek, illetve hasonló felvételek esetében előforduló jelenség, amely kitárt madárszárnyakhoz hasonlóvá torzítja a pontszerű fényforrások képét.
*3 A 2013. szeptember 9-én forgalomban levő, cserélhető objektíves digitális fényképezőgépekhez készült cserélhető objektívek között, a Nikon felmérése szerint.