A Panasonic két napja jelentette be a mikro NégyHarmadra fejlesztett Leica DG Summilux 15mm f/1,7 Asph objektívet, amelynek gyári MTF görbéje már megtekinthető. Nos, sajnos nagy örömre nincs ok, egyelőre ugyanis úgy néz ki, hogy erős asztigmatizmusa lehet az objektívnek, erről árulkodnak a lenti görbén látható folytonos és szaggatott csíkok, amelyek az átlóval párhuzamos és az átlóra merőleges feloldóképességet hivatottak jelezni. Ha e két (szaggatott és folytonos) vonal egymást fedve halad az x tengely irányában, akkor körkörös leképezésre számíthatunk, ha azonban széles tartományban válnak el egymástól ezek a vonalak, az asztigmatizmust jelöl, azaz nem körkörös, hanem elliptikus lesz a szóródási kör, amely nem tesz jót a képélességnek sem. Ezen kívül még egy érdekesség látható a görbén: a képsarkokban fényerőn jelentős lágyságra számíthatunk majd, ezt a grafikon jobb széle közelében látható letörés mutatja, mely mind a komolyabb felbontást igénylő 40-es, mint a kevésbé részletezett 20-as görbénél jelentkezik. De legalább kicsi, könnyű és fényerős lesz az objektív. A tesztekből pedig majd úgyis kiderül, hogy az optikai hibák mennyire lesznek orvosolhatóak szoftveresen.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az a mágikus fehér háttér
Zack Arias közel 50 perces ingyenes oktatóanyaga a fehér hátteres fotózásról. A DEDPXL két, egyenként nagyjából 25 perces videót készített, amelyből megtudhatjuk,...
Remek animáció az objektívek rekeszének és hatásának bemutatására
Vincent Ledvina főképp animációk és time-lapse videók készítésében jeleskedik, legújabb ötpercesében az objektívek rekeszének, azaz a blende működését és hatásait magyarázza el.
Habár csak érintőlegesen,...
Egy újabb módszer a kis képzaj eléréséhez
A digitális fotózásban a képzajjal kell a legtöbbet küzdeni. Bár ma már kaphatók nagyon alacsony képzajú, magas érzékenységnél is jól használható gépek, a fotósokban...
Alapfokon: Objektívek – Felbontás, élesség
A digitális fényképezőgépek kisméretű, ám nagy felbontású érzékelőlapja miatt az objektívekre nagy feladat hárul: kis területre kell nagyon részletgazdagság képet vetíteni.
5 tipp, hogy még jobb úti képeid legyenek: William Beem ötletei…
Főként kezdőknek szól "Bill bácsi" öt tippje, amely segít abban, hogy minél jobb képeket készíts utazásaid során.
1.: Ismerd a géped! Bizony, nincs...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben