Gyors frissítés a Canon PowerShot G szériában? A Canon legutóbb tavaly augusztusban frissítette bridge fényképezőgépeinek kitalált PowerShot G sorozatát. Az akkor megjelent PowerShot G16 nem sok újat tudott felmutatni, a Wi-Fi-n kívül szinte minden változatlan maradt. Most azonban azt pletykálják, hogy májusban érkezhet a PowerShot G17, amely végre komolyabb újításokat is képes lesz felmutatni, méghozzá nem is akármilyen mértékűt. Nem kisebb előrelépésről beszélnek, mint hogy a korábbi 1/1,7″ típusú szenzor helyett immár 1″ típusú kerülhet az új masinába, amely jelentősen javíthatná a képminőséget. Ezen felül új objektívről is csiripelnek a madarak, méghozzá egy 24-200 mm-esről, 1:1,4-2 fényerővel. Mindez nagyon jól hangzik, persze benne van a pakliban az is, hogy valaki csak nagyot álmodott, De ne legyen igazam, hiszen ha mindez valóra válik, az új lendületet adhat a Canon PowerShot G szériának. Ez a gyújtótávolság átfogás a fotósok 90%-ának elegendő lehet, az 1″ szenzor képminősége tökéletesen megfelelő egy DSLR mellé másodgépnek is, ráadásul a kínált fényerő is kiváló lehetőségeket kínál. Ami még nagyon kérdéses, az az ár. Első körben én az 1200-1400 dolláros árat sem tartom kizártnak. Ilyen fényerővel ez könnyen előfordulhat. Egy kis hasonlítgatás még a végére. Egy 1″ szenzorral 200 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú objektívvel f/2 fényerőn nagyjából olyan mélységélességet érhetünk el, mint egy fullframe-es gépen F5,6-tal, APS-C szenzornál F3,2-vel, illetve mikro NégyHarmadon f/2,8-cal. Egyik rendszernél sem olcsók az ilyen objektívek…
NÉPSZERŰ CIKKEK
Vízalatti fotózás a gyakorlatban
Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.
Heti Fortepan – 13.: Hipnózis a plébánián
Fotók a szocializmus alkonyán Pilisszentkereszten működő drogrehabilitációs táborból Urbán Tamás lencséjén keresztül.
A kulisszák mögött: így készült Erik Johansson – Drifting Away című képe
Aki folyamatosan nyomon követi blogunkat, már biztosan ismeri Erik Johansson svéd fotós és PS zsonglőr nevét és néhány művét is. Legújabb képe a Drifting...
Így használd a Lightroom Color Grading (fényelés, színkorrekció) funkcióját!
Még tavaly ősszel jelent meg a Lightroomban a három utas színkorrekció lehetősége, aminek használata nem túl bonyolult, mégis vannak apró trükkök, amikkel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatod.
Miért fontos a tömörítetlen HDMI kimenet?
Ha azt mondjuk videofelvétel, nyilván mindenki legyint egyet, mondván ez már minden mai gépben benne van. Ha azt mondjuk 4k, akkor még sokan fel...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




