A jövő fotósa a videós?

0

Múlt héten rendezte idei európai termékbemutató rendezvényét a Panasonic, ahol kereskedők és újságírók ismerkedhettek a legújabb termékekkel és technológiákkal. Az eseményen lehetőségünk nyílt beszélgetni Laurent Abadie-val a Panasonic európai részlegének vezetőjével, és fény derült arra is, hogy a jövőben miként válthatja le a videó a fotót. A brazil foci vb-re készülő Panasonicnál 5 GH4-gyel 4K-ban rögzítették a szambatáncosokat. A bemutatók az aktuális trendeknek megfelelően a 4K köré épültek. Rögtön a nyitó beszéd alatt szóba is került az év elején beharangozott, majd kicsit később bejelentett GH4, ami a 4K képes fényképezőgépek egyik első ígéretes példánya. Itt rögtön előtörhetett belőlünk a nemzeti büszkeség, hiszen a 4K és a GH4 képességeit a Máté Bence által készített természetfotók és videók segítségével demonstrálták. 4K-s videó bármely képkockája akár fotónak is megfelelhet. A 4K videók minden egyes képkockája 8 megapixel felbontású, ami lehetővé teszi, hogy a 30 képkocka/mp sebességgel rögzített eseményből egy tetszőleges pillanatot kiragadjunk. Ezek a képek 8 megapixeles felbontásban akár már fényképként is megállják a helyüket. Olyan villámgyorsan zajló eseménysorozatból láthattunk erre példát, ahol a videó közben szabad szemmel szinte észrevehetetlenül zajlott le az esemény. A videóból mégis ki tudták vágni azt a pillanatot állóképként, amit egyébként nagyon nehéz lett volna lefotózni. Videóból kiemelt képkocka. Pedig ez csak a kezdet. Ahogy egy szűk körű beszélgetésen Laurent Abadie-tól megtudtuk, a háttérben már működik a 8K rendszer is. Ebből ő Szocsiban, az olimpia megnyitóünnepsége után kapott ízelítőt. A helyszínen a japán NHK tévétársaság a megnyitót a Panasonic rendszerével már 8K-ban rögzítette, a felvétel Abadie szerint pedig már jobb volt, mint a valóság. „A 4K és a 8K egy természetes evolúció részei” – mondta el Abadie – „az ultramagas felbontás már hasonló mélységérzetet képes kelteni külön szemüveg nélkül, mint a 3D.” A tervek szerint a 2020-as tokiói olimpiát már 8K-ban fogják rögzíteni. Kvadrokopter hozza be a HX-A500-as 4K-s kamerát Bár a 8K-ból nem láthattunk demót, a 4K már tényleg itt van és elérhető. A Panasonic képrögzítés termékpalettájának másik végén szereplő akciókamerák szegmensében is megjelent az UHD felbontást jelentő 4K, a legújabb modellt a bemutatón rendkívül látványosan egy kvadrokopter hozta be, miközben mi a kivetítőn az előadóterem felé repülő kamera élőképét láthattuk (na persze az élőkép még nem 4K volt). A GH3 és az HX-A500 megjelenése arra enged következtetni, hogy a 4K hamarosan a többi MILC és kompakt fényképezőgépben is standard szolgáltatássá válik. Full HD - 4K - 8K A 4K elterjedésének Abadie szerint is vannak még akadályai. Többek között a megfelelő mennyiségű tartalom, illetve az adatátvitelhez szükséges sávszélesség és infrastruktúra hiánya lassíthatja a 4K térhódítását. A Panasonic véleménye szerint az évtized végére a játékfilmek 80-85%-át már 4K-ban fogják rögzíteni, így ez a része a dolognak megoldódni látszik, a sávszélesség probléma kezelése pedig valószínűleg a szolgáltatókra hárul. Laurent Abadie, a Panasonic Europe vezetője. Annál is inkább meg kell oldani ezeket a problémákat, mert a Panasonic prognózisa szerint a 4K életciklusa sem lesz sokkal hosszabb, mint ami a Full HD-nek jutott. A 4K ma már valóság (még ha sokunk számára a teljes szolgáltatási lánc álom is marad egy darabig), így a gyártók és fejlesztők a következő években nyugodtan dolgozhatnak a következő ugrást jelentő 8K-s eszközökön. A definíció szerint a 4K felbontás négyszeresét kínáló szabvány 32 megapixeles képkockái, pláne ha megspékelik a 30 képkocka helyett 60 teljes képkockás rögzítési sebességgel, már valóban olyan lehetőséget teremtenek a videósok számára, amivel egy pillanat alatt kiüthetik a fotósokat a nyeregből. Már ha egyáltalán lesznek akkor még fotósok… Fő helyen a LUMIX standon Máté Bence és a képei. Máté Bence képeivel illusztrálták a GH4 képességeit.   A rendezvényen debütált még a Panasonic legújabb, MFT-s objektívje a 15 mm-es 1.7-es fix is, amiről a hírekben számoltunk be.