Digitális dinoszauruszok: Sony Mavica (1981)

0

Most szép kerek számot, 33 évet ugrunk vissza az időben 1981 nyarára. Történelmi tablónkból többek között kiderül, hogy egy „tévé gyártónak” is lehetnek ötletei.

sony_mavica_01
Jól emlékszem arra nyárra. Akkor láttam először a Balatont, és azokban az augusztus végi napokban a keresztapámnál nyaraltam Székesfehérváron, kis lelkemből pedig a közeledő iskolakezdés rémét próbáltam elhessegetni. Mit tudtam én, – és mit érdekelt akkor – hogy augusztus 24-én a Sony bejelenti a világ első, kereskedelmi forgalomba szánt elektronikus fényképezőgépét? Pedig így történt. A fotós szaksajtóban ekkor debütált a forradalminak kikiáltott Sony Mavica, ami aztán nem csinált forradalmat, de a digitális fotózás szempontjából történelmi jelentőségű volt.
sony_mavica_06
A Mavica, ahogy a 80-as évek többi hasonló elektronikus fényképezőgépe is, nem volt mai értelemben vett digitális gép. Ugyan CCD képérzékelővel dolgozott, de a végeredményt analóg formában, mágneslemezre rögzítette. Akkor úgy hívták, „videó állókép fényképezőgép”. Neve a MAgnetic VIdeo CAmera szavak házasítása. A Mavica digitális fényképezőgép sorozat egyébként a 2000-es évek elejéig élt, és floppyra rögzítő gépek egész sorát adták ki a szériában. sony_mavica_03 Szenzorát a Sony házon belül fejlesztette. A CCD 0,28 megpixeles volt, egészen pontosan 570 x 490 pixeles képmérettel, vagyis kissé alulmúlta a VGA felbontást, de hozta egy akkori NTSC tévé felbontását. Az érzékelő 10×12 mm-es mérete viszont nagyobb volt egy mai átlag kompakténál. Érzékenysége fix ISO200 volt, és záridőből is csak 1/60 mp-et kapott a használója. A rekesz viszont állítható volt bizonyos határokon belül. Akadt itt sorozat mód is, legalábbis többképes fényképezés, 2, 4, 8 és 20 fotó hosszban. A Sony Mavicát cserélhető objektívesnek tervezték, és megjelenésekor három objektívet kínált mellé a Sony, meglehetősen jó fényerővel: 25mm f/2, 50mm f/1.4, és 16-65mm f/1.4. Persze a 10×12 mm-es szenzor miatt nem árt ezeket a gyújtótávolság értékeket kb. hárommal szorozni, így kiderül, hogy igazán kényelmes nagylátószöget nem adtak. sony_mavica_05 A gép egyébként, kompakt kinézete ellenére tükörreflexes volt. Legalábbis erről tanúskodik korabeli sematikus rajza. Az objektív által „látott” kép egy apró féligáteresztő tükrön át jutott a szenzorra, részben pedig egy fölső második tükörre, mely a betekintő nyíláson át a fotós szemébe továbbította azt. A rajzról nem derül ki, de úgy tűnik nem volt mozgó tükör a gépben.   sony_mavica_04 Tetején egy üzemmód váltó kapcsoló, egy expo gomb, hátulján pedig az önkioldó bekapcsolására szolgáló gomb kapott helyet. LCD persze akkoriban még képzeletben sem létezett – vagy csak abban. A gépet 3 db ceruzaelem működtette, és alulról tölthettük be az akkor nagyon aprónak számító 2″-os (~5×5 cm) Mavipack mágneslemezt. A lemezen nagyjából 50 színes fotót tárolt a készülék. A floppyt egy külön kapható képnéző berendezés (Mavica Viewer néven, mely gyakorlatilag egy videomagnó volt) játszotta le hagyományos tévén keresztül. Kapható volt hozzá egy nyomtató is.
sony_mavica_02
Eredeti árát sajnos nem találtam meg, de mai gyűjtői ára minimum 5000 dollárnál indul. Nagyon keveset adhattak el belőle, mert egy éven belül a Sony már a 0,7 megapixeles utódot reklámozta. Stílusos zárásként, íme a Mavica 33 évvel ezelőtti hivatalos sajtóbejelentésének magyar fordítása: „1981. augusztus 24.

Forradalmi videó állókép fényképezőgép a Sony Mavica – Új fejlesztésű mágneslemezt használ, melynek neve ‘Mavipack’ –

A Sony Co. ma egy forradalmian új videó állókép fényképezőgép kifejlesztését jelentette be, mely teljes egészében magában egyesíti a modern mágneses rögzítés, a CCD és a félvezető nyomtatott áramkörök nyújtotta elektronikus technológiákat. A MAVICA nevű rendszer új mágneses alapú videó állókép kamerája nem használ filmet, így nincs szükség előhívásra és nyomtatásra, melyek amúgy elválaszthatatlanok a hagyományos fotográfiától. Ez az új videó állókép fényképezőgép hatalmas innovációs előrelépést jelent a fényképezés történetében. A hagyományos fényképezőgép számos fejlesztésen ment keresztül az évek során, mint például a szárazlemez tekercsfilmre cserélése, különféle elektronikus alkatrészek használata, valamint a méret és a tömeg csökkentése. Bár a francia Daguerre találmánya már több mint 140 éves, gyökeres változás viszont azóta sem történt. A képek filmre készülnek és kémiai reakció útján jelennek meg fotopozitív anyagok jóvoltából. A Sony MAVICA elektromagnetikus rendszerrel váltja fel a kémiai folyamatokat. A MAVICA teljesen különbözik a hagyományos 35mm-es tükörreflexes fényképezőgépektől. A lencsén keresztül érkező képet elektronikus jelekké alakítja egy félvezető képalkotó egység, melynek neve CCD (töltéscsatolt eszköz) és a Sony korábbi fejlesztése. A jelek egy nagyon kis mágneses lemezen, az úgynevezett MAVIPACK-en tárolódnak, melyet szintén a Sony fejlesztett az új fényképezőgép rendszerhez. A MAVIPACK nevű újonnan kifejlesztett memória médium 50 színes állóképet tud tárolni. A rögzített fotók egy kimondottan erre a célra tervezett lejátszó egységen, a MAVIPACK Vieweren keresztül azonnal visszanézhetők egy otthoni TV készüléken. A MAVIPAK fotók nem igénylik a kémiai fotózás által megkívánt előhívást vagy papírra nyomást. Igény esetén azonban a MAVIPACK színes képek közvetlen kópiái egy új Sony fejlesztésű nyomtatóval is kinyomtathatók.”