PHOTOEXPO 2014: Daróczi Csaba előadása

0

A világhírű természetfotós, Daróczi Csaba előadásának címe megtalált és kitalált természetfotók volt. A szépen összeállított egy órás előadást alapjeggyel is megnézhették a látogatók.

Daroczi_Csaba_IMG_1161
Természetesen a 2013-ban Az Év Természetfotósa címet is elnyert Daróczi Csaba neve önagában is elegendő lenne ahhoz, hogy kitaláljuk miről is hallhatunk előadást, jóllehet, Csaba nem csak a természetfotózás, de az esküvőfotózás területén is sikeres. Aki viszont késve érkezett a helyszínre, s nem ismerte az előadót, akár azt is hihette, hogy éppen Kiss Ádám tart stand up előadást. Csaba hangja és hanglejtése ugyanis elképesztően hasonlít Kiss Ádáméra 🙂 De maga az előadás lazasága is őt idézte. Előadása a természetfotózás két külön megoldásáról szólt, az egyik az ad hoc, előre nem látott események, illetve témák fotózása, míg a másik az előre eltervezett képek megvalósítása. Mindkét fajtáról jópár képet láthattunk, amelyekből már önmagában is kiderülhetett, mi a főbb különbség a két ág között, de ezt az egy órás előadás során részletesen is megtudhattuk. Persze az sem maradt ki Csaba mondandójából, hogy az előre eltervezett fotózásnál mikre kell figyelnünk, milyen buktatókat kell kikerülnünk ahhoz, hogy sikeresen teljesítsük a magunk elé állított feladatot.
Daroczi_Csaba_IMG_1161 Daroczi_Csaba_IMG_1169 Daroczi_Csaba_IMG_1171 Daroczi_Csaba_IMG_1173 Daroczi_Csaba_IMG_1175 Daroczi_Csaba_IMG_1176 Daroczi_Csaba_IMG_1178 Daroczi_Csaba_IMG_1192