Bodor Izabella: Fekete-fehér élet

0

2015. március 12-én, csütörtökön nyílik meg

Bodor Izabella
Fekete-fehér élet

című fotókiállítása.

Helyszín: Szepes Gyula Művelődési Központ
Érd, Alsó u. 9.

A kiállítás megtekinthető: 2015. március 12-től 2015. április 7-ig,
hétköznap 8-18 óra között.

BODOR IZABELLA

Családommal nyolc éve vagyok érdi lakos. Mikor ideköltöztünk, hárman voltunk, most már hatan. Három fiúgyerek szerencsés anyukájának mondhatom magam, és van egy örökbe fogadott kiskutyánk is. Számomra a fotózás hobbi, önmegvalósítás és egyben szerelem. Sepsiszentgyörgyi lányként a tömbházak közötti életem nagy hatással volt az énemre.

A szomszédok nyitottsága, a gyerekek felszabadult játéka határozta meg akkori és mostani létemet. Mi annak idején még összejártunk a szomszédokkal, mertünk egymástól segítséget kérni, és támogattuk egymást. Így aztán nem csoda, hogy embereket, de főleg gyerekeket szeretek fotózni.

Egyszerűen szeretek pillanatokat megörökíteni, mert ebben fedezem fel a szépséget. Szeretem, ha a képek érzelmeket, hangulatokat, természetes egyszerűséget sugallnak. Szeretem, ha a fotóimon a gondolkodó, elmélázó és rácsodálkozó gyerekember jelenik meg.
Tetszik az emberi sokszínűség.
Önmagamról nem akarok itt és most sokat mondani, inkább beszéljenek rólam a képeim, hiszen „én” bennük vagyok.