Szavazhatunk a legjobb mobilos fotókra

0

fotó: Schmidt János

Megkezdődött a Sony World Photography Awards pályázat közönségszavazása a legjobb mobiltelefonos fotókra. A nemzetközi fotóversenyen idén először indulhattak a mobil eszközökkel készített fényképek.

A január 27-től február végéig tartó beküldési határidőn belül közel 6300 fénykép érkezett a világ minden tájáról, melyek közül szakértő zsűri választotta ki a 20 legjobbat, köztük egy magyar fotós, Schmidt János két képét is. A legjobb fotók itt tekinthetők meg

A szavazás online helyszíne:
worldphoto.org/shortlist/2015-mobile-phone-award-vote-for-your-winner

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Megkezdődött a nyílt szavazás az első Mobile Phone Award győztes címért

  • Több mint 6200 beküldött kép csupán négy hét alatt
  • A szakértőkből álló zsűri 20 döntős képet választott ki, amelyek a világ összes tájáról érkeztek
  • Két döntős magyar fotó is versenyben van
  • Csak egy hétig lehet szavazni a www.worldphoto.org oldalon keresztül – határidő: március 17. (kedd)
  • A legtöbb szavazatot kapó kép készítője nyer egy utat Londonba, egy csúcskategóriás Sony Xperia™ okostelefont és egy táblagépet, valamint a fotója kiállításra kerül Londonban

2015. március 10. – Ma indul a nyílt szavazás, amely során kiválasztásra kerül az első Mobile Phone Award kategória nyertese a Sony World Photography Awards keretein belül. A szakértő zsűri által szelektált 20 rendkívül látványos döntős kép között válogathat a nagyközönség a www.worldphoto.org weboldalon.

A Sony World Photography Awards a világ legnagyobb fotós versenye, és idén egy új kategóriát indított a mobiltelefonos fényképezés előtt tisztelegve. A Mobile Phone Award ötletét az a felismerés adta, hogy a legújabb kameratechnológia elérhetősége rendkívül megnőtt a mobiltelefonoknak köszönhetően, ez az amatőr és a profi fotósok körében egyaránt kreatív szabadságot eredményez.

A fotósoknak csupán egy hónapja volt január 27-től, hogy a legjobb mobiltelefonnal készített képeiket nevezzék a versenyre. Megdöbbentő számú, 6297 fotó érkezett be a világ összes tájáról ilyen rövid idő alatt.

A 20 döntős képet a fotózás világában nemzetközileg is jól ismert szakemberek bírálták el:

  • Anna Dickson, Fényképészet Igazgató, Wall Street Journal, Amerikai Egyesült Államok
  • Chris Hudson, Művészeti Szerkesztő, National Geographic Traveller, Egyesült Királyság
  • Anthony Lepinay, Fotós és Kreatív Igazgató, Franciaország
  • Alvin Soon, Társszerkesztő, HWM és HardwareZone.com, Szingapúr
  • Evgeny Tchebotarev, Fényképészet Főszerkesztő és Társalapító, 500px, Kanada

A 20 döntős fotós:

  • Schmidt János, Magyarország (döntős két képpel)
  • Craig Atkinson, Egyesült Királyság
  • Salvatore Calafato, Olaszország
  • Monica Coteriano, Portugália
  • Emanuel Faria, Portugália
  • Henny Gylfa, Izland
  • Weronika Kaźmierczak, Lengyelország
  • Olga Nazarova, Oroszország
  • Luca Laghetti, Olaszország
  • Hamed Nazari, Irán (döntős két képpel)
  • Nuno Perestrelo, Portugália
  • Atle Rønningen, Norvégia
  • Ako Salem, Irán
  • Gerard Trang, Franciaország
  • Mijail Vallejo, Ecuador (döntős két képpel)
  • Carla Vermeend, Hollandia
  • Helen Whelton, Egyesült Királyság

A nyertesek most nyílt szavazás útján kerülnek kiválasztásra a következő oldalon keresztül: www.worldphoto.org

A közönség tagjainak nincs más dolga, mint felkeresni a http://worldphoto.org/mobshortlist/ weboldalt, megnézni a 20 döntős képet, és a kedvenc fotó alatt “a feltartott hüvelykujjra” kattintani.

A legtöbb “feltartott hüvelykujjat” kapott kép készítőjét illeti a győztes cím, és a neve a 2015-ös Sony World Photography Awards díjátadó gálán kerül kihirdetésre április 23-án (csütörtökön) Londonban.

A nyertes jutalma:

  • Egy út Londonba, hogy részt vehessen a Sony World Photography Awards díjátadó gálán április 23-án.
  • Részese lesz a londoni Somerset House-ban rendezett 2015-ös Sony World Photography Awards kiállításnak, mely április 24. és május 10. között kerül megrendezésre.
  • Nyer egy Sony Mobile termékcsomagot, amely tartalmaz egy csúcskategóriás Xperia™ okostelefont és egy táblagépet.