Az őszi World Press Photo után most kizárólag a hazai riportfotós szakma is megmérettetett…és nem találtatott könnyűnek… …már csak a 33. alkalommal megrendezendő Magyar Sajtófotó Kiállítás képmennyiségét tekintve sem, hiszen 243 fotós 7164 képe indult a tavalyi év legjobb hazai riportképeit felvonultató pályázaton. Persze nem csak a mennyiség, a minőség is kiemelkedő. Erről mindenki személyesen is meggyőződhet holnaptól (márc. 20.), ha ellátogat a Budapest, VI. ker, Nagymező utca 8 szám alatti Capa Központba, ahol május 17-ig tekinthetők meg az öttagú zsűri által legjobbnak ítélt képek. A munkákat 13 kategóriában értékelték és hat különdíjat is kiosztottak, csaknem 4 millió forint értékben. Ma egy rövid, és minden kínos formalitástól mentes sajtótájékoztatót és előzetes tárlat bejárást tartottak a rendezők. Nos, van látnivaló bőven. Aki el akar mélyedni a képekben hosszú programra számítson, ugyanis több mint 410 fotót állítottak ki, sőt egy kis külön kiállítás is megtekinthető a rendezvény szponzorát megihlető Vöröskereszt működéséről. A képeket hosszú – akár 17 méteres – papírtekercsekre nyomtatva állították ki, látható méretükkel is utalva a sorozatban betöltött hangsúlyukra. Ez a tekercses megoldás a hagyományos újságnyomás rotációs technológiájának hangulatát idézi. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének nagydíját idén Béli Balázs (Barikád), Úton Európába című sorozata nyerte, az André Kertész nagydíjat pedig Balázs Attila (MTVA/MTI külsős), Egy hajléktalan karácsonya című sorozata érdemelte ki. A további kategóriák nyertesei itt tekinthetők meg.
NÉPSZERŰ CIKKEK
A Nikon bemutatja: a Hikari üveggyár
Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek új információ, hogy a Nikkor objektívek lencséinek alapanyagait képező nagy tisztaságú üvegeket a japán Hikari üveggyár készíti....
Ablak hatású árnyék készítése
Ha túl unalmasnak és üresnek találod a modelled mögötti hátteret, könnyen feldobhatod egyszerűen kivitelezhető, ablak által vetetthez hasonló árnyékkal. Bár léteznek ma...
Heti Fortepan – 21.: Szappangyári kompozíciók
Keveházi János amatőr fotói a kőbányai szappangyár hőtköznapjairól és ünnepnapjairól.
Kicsi a lakás? Így is tárolhatod az objektívjeid!
Michael Andrew az alábbi videóban mutatja be, hogyan tárolja ő az objektívjeit. Ehhez csupán egy olcsó, ajtóra akasztható, átlátszó cipőtartót használ.
A megoldás előnye, hogy...
A természet ajándéka: a méhsejtrács
Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben