Digitális dinoszauruszok: DSLR-t mindenkinek! (I.rész)

Ahogy a mítoszban Prométeusz elhozta a tüzet az embereknek, nem kis túlzással úgy tette elérhetővé a Canon a digitális tükörreflexes (DSLR) gépeket egy szűk elit után a nagyobb tömegek számára is. Annyi különbséggel, hogy ezért – tudtommal – senki máját nem tépték sasok. Persze nem kell leborulnunk a japán gyártó nagylelkűsége előtt, nem vajszíve, hanem kőkemény üzleti szempontok vezérelték. Az úttörő lépés mégis főhajtásra méltó, sőt tulajdonképpen két lépésről beszélhetünk, mindkettő a Canon nevéhez fűződik. Most az elsőről lesz szó, melyet az EOS-D30 modell fémjelez. Képzeletbeli időgépünk mutatója ezúttal az ezredforduló környékén áll meg, ahonnan nem árt egy kicsit hátrafelé néznünk. Ha néhány évvel visszapillantunk a digitális tükörreflexes gépek alakulására szembetűnő, hogy a piacot a Kodak uralja, és ebből a hajtásból nőttek ki olyan vastag ágak, mint például a Canon vagy a Nikon. Mindkét gyártó már hosszú évtizedek óta készített filmes SLR gépeket, és ezen vázakra alapozva, Kodak DCS elektronikával hoztak ki néhány tükörreflexes modellt, melyek elsősorban nagyok és suták voltak (bár a korszak csúcstechnológiáját képviselték), másodsorban pedig – épp az előbbi miatt – rohadt drágák. Ezen gépek világméretű eladása nem volt több néhány ezer darabnál, előállítási költségeik tehát az egekben voltak. Ilyen volt például a Kodak elektronikára és a korábbi EOS-1n csúcsvázra épülő EOS-DCS3 és DCS1, melyek 2-3,5 millió yenes (mai árfolyamon 5-8 millió forintos) áron kerültek forgalomba.

Az „olcsóbb” DCS3-at 1,7x-es objektívszorzót megkívánó, APS-C érzékelővel, csúcsmodell társát, a DCS1-et pedig APS-H szenzorral szerelték, melynél 1,3x-mal kellett szorozni a gyújtótávolságot. Felbontásuk 1,3 és 2 megapixel volt, ami 1995-ben hatalmasnak számított. A modellváltásra kb. három évet kellett várni. 1998-ban jelent meg az immár Kodak felirat, és az amerikai gyártó DCS típusjelzését levedlő EOS-D2000 és D6000, a Canon önállósodási törekvéseinek első lépcsőfokai. Áruk semmiben sem különbözött a korábbi csúcsmodellekétől, képességei azonban igen. A D2000 a Canon alsó és középkategóriás DSLR-ekben máig használ 1,6x-os szorzós APS-C formátumot kapta 2 megapixeles felbontással, míg a D6000 fent említett APS-H méretű szenzorán 6 millió pixelt helyeztek el. A D2000 akkoriban kiválónak számító, 3,5 kép/mp-es sorozatra volt képes 12 kép erejéig, míg nagyobb felbontású társa 3 kép/mp-et teljesített. A fényképezőgépek természetesen a Canon bő egy évtizeddel korábban bevezetett EF (EOS) bajonettjét kapták, mindkét váz ma filmes EOS-1n csúcsgép átalakított változata volt. A Canon a tükörreflexes gyártók közül elsőként látta meg, hogy nagy potenciál lehet az elérhetőbb árú DSLR gépekben, ezért egy teljesen új koncepcióval állt elő: a csúcskategória mellé bevezette a középkategóriát. Nem volt valami forradalmi ötlet, hiszen a filmes SLR-ek között jól ismert volt ez a differenciálás, bátor üzleti lépésnek azonban nyugodt szívvel jellemezhetjük. Filmes EOS palettájukat 2000 körül a friss EOS-1V (az EOS-1n 1994-es megjelenés volt) vezette, nyomában az EOS-3-mal, az olcsóbb szegmenst az EOS-300 és 3000 modellek képviselték. A cég 2000 októberére egy új, középkategóriás vázat is tervezett, melynek európai neve EOS-30 lett. Ehhez névhez ragaszkodva kapta a legújabb, középkategóriás digitális modell az EOS-D30 nevet. A két gép egyébként külsőre is hasonlít egymáshoz, de legalább annyi téren különbözik is. A D30 megjelenését is 2000 októberére időzítették.

A D30 kezdőára tizede volt a D6000-nek, ami a Canon Camera Museum szerint kiegészítőkkel együtt 358 ezer yent jelentett. A hazai bruttó ára emlékeim szerint 2001 táján olyan 1 millió forint körül mozgott. A fényképezőgép még egy maradandó újdonságot hozott. Ez volt az első CMOS szenzoros Canon DSLR, melynek minősége és főleg zajtalansága elismerő szavakra ihlette minden kritikusát. Az elvártaknak megfelelően az érzékelő 22,7 x 15,1 mm-es (APS-C) lett, 1,6x-os szorzóval, és 3,25 megapixellel. A menüben kétféle JPEG képméret (a legnagyobb 2160 x 1440 pixel), ezek kétféle tömörítése, valamint teljes felbontású RAW formátum volt választható. Az érzékenységet ISO100 és 1600 között, egész értékenként állíthatta a fotós. Élőképről és videóról akkoriban nem is álmodtunk. Sorozatban 3 kép/mp-et tudott a készülék, épp mint a top modell, csak fele felbontással. Minderre a legnagyobb képméret mellett 8 db JPEG vagy RAW fotóig volt képes, kisebb JPEG felbontásban ennek a dupláját hozta.

A gép fázis alapú AF rendszert használt egy középső és két, jobbra-balra eső fókuszponttal. A rendszer érzékenysége elmaradt a mai sztenderdtől: 2-18 Fé között volt működőképes. A fókuszmódok között egyszeri és folyamatos AF beállítást, ezek automata módját, vagy kézi beállítást talált a felhasználó. A fénymérés 35 zónás kiértékelő, középre súlyozott és szpot állásokat kínált. Használója 7 gyári fokozatban vagy manuálisan állíthatta a fehéregyensúlyt, 1/4000 és 30 mp között (esetleg Bulb módban) a záridőt, a rekeszt pedig a szokott módon, a gép vezérlőtárcsáját használva változtathattuk. A módválasztón automata, programautomatika, rekesz- és záridő előválasztás, manuális mód, valamint portré, tájkép, makró, sport és éjszakai témaprogramok kaptak helyet. Kaptunk egy automatikus mélységélesség beállító (A-DEP) üzemmódot is. A D30 hátuljára egy 1,8″-os, 114 ezer képpontos LCD került, tetejére pedig egy 12-es kulcsszámú vaku, de szinkronaljzatának köszönhetően kábeles csatlakozású műtermi villanókkal, vakupapucsán pedig külső rendszervakukkal is használható volt. A pentaprizmás kereső a két évvel korábbi D2000-nél méretesebb, 0,88x-os nagyítású keresőképet adott, minden irányban 95%-os lefedettséggel.

A fényképezőgép mellé egy 1100 mAh-ás lítium-ion akkumulátor, és persze a hozzá illő hálózati töltő járt. Az EOS-D30 alól hiányzott a portrémarkolat, amit a korábban megjelent csúcsmodelleken már megszokhattunk, de külön vásárolni lehetett hozzá, melybe 2 db akkumulátort tehettünk. Belső memória szokás szerint nem volt a gépben, de memóriakártyát sem mellékeltek hozzá, mint akkoriban szint minden kompakthoz. Használója CompactFlash kártyát vehetett hozzá, de tökéletesen elboldogult az ezredfordulón még nagy reményekkel kecsegtető Microdrive-val is. Mindezt egy igen masszív, magnézuim ötvözet vázba pakolták, mely ugyan nem volt időjárásálló, de kivitelével egy igen komoly fényképezőgép benyomását keltette, valamivel méretesebb kivitelben, mint a mai EOS középkategória gépei.

Mert bizony a D30 déd- és ükunokái ma is a DSLR piac megbecsült képviselői. A gépet 1,5 év múlva lecserélték a 6 megapixeles EOS-D60-ra, majd a 10D-re, beállítva ezzel a középkategóriában szinte menetrendszerű, másfél éves típusváltási ciklust, és egy új elnevezési rendszert. Az azóta megjelent modellek (EOS-20D-tól EOS-70D-ig), mindig egy kicsit hozzátettek, vagy néha elvettek abból a nimbuszból, ami a világ első középkategóriás DSLR-je megérdemelten vívott ki magának. Kicsit elfogult vagyok a D30-cal szemben, mert ez volt az első DSLR gépem. Hatalmas minőségi ugrás volt számomra a kompaktok után, és meg kell mondjam, minden porcikáját imádtam. Az a fajta elmúlt szerelem volt, amire azért jólesően emlékszik vissza az ember.