Amikor nem úgy ér véget egy fotózás, ahogy tervezték…

Hiába a gondos tervezés és a jól kitalált forgatókönyv, néha a véletlenek játéka, vagy éppen egy nem kedvező széljárás közbeszól. Nem csak drónnal, de kézből történő fotózásnál sem lehetetlen egy kis baleset. Daniel Peckham egy szép naplementében DJI Phantom 3 drónjával készítette el egyik legjobban induló videóját, legalábbis saját elmondása szerint igen finoman szelte a levegőt a quadcoptere, amikor nem várt fordulat következett be: Nos igen, vannak esetek, amikor nem úgy ér véget egy fotózás, ahogy azt tervezték. Saját élményeimből egy viccesebb és egy kevésbé vicces sztorit osztanék meg: 1./ Egy sküvőfotózáson voltunk Szolnokon, a Tisza partja melletti kis ligetesben (Tisza Park), annak is a Sóház utca felőli oldalán, épp sétálós képeket készítettem a párról ad hoc jelleggel (helyszínváltás közben voltunk). Ők sétálnak velem szemben én meg géppel a kezemben hasonló sebességgel igyekszem előttük hátrálni, közben kattog a gép. Persze ilyenkor ami a legtöbbször előfordul, hogy vagy az asszisztencia botorkál be a pár mögött a képbe, vagy egy utcaseprő, esetleg egy kukásautó, a lényeg, hogy valaminek el kell rontania a képet. De ez esetben nem volt ilyen, tökéletesnek ígérkező kép volt egy remek helyszínen. Tehát csattog a zár, próbálok berázásmentes képet készíteni, ugyanakkor az érzékenységet nem merem az egekig tekerni, nehogy túl zajos, illetve a zajszűrés miatt túl részlettelen képet kapjunk. Bízom a stabilizátorban, a nagy számok törvényében, no és persze a pártban. Ja nem, az egy másik történet. No tehát lépkedek hátrafelé, amikor is eljutottunk idáig: A kép láttán gondolom mindenki rájön a történet végére: igen, akkorát zakóztam hátrafelé, mint az ólajtó! De hogy mi az isten pék haragjának kellett ezeket a betontuskókat berakni a parkba, arra nem találtam logikus választ. Mindenesetre szerencsés esés volt, az fotós válltáska zárva volt, így nem gurultak szét az objektívek. Egy kis ijedtségen, majd közös kacagáson túl semmi komoly nem volt. Nem úgy, mint a tavaly őszi őrségi kirándulásunk során. 2./ A 65 km-es bringás körünk kétharmadánál jártunk, amikor tettünk egy kis kitérőt a Velemér közelében lévő Áprád-kori Szentháromság templomhoz. Elég kemény terep vezet felfelé, s mivel biciklizni indultunk és nem gyalogtúrára, természetes, hogy nem szállok le a bringáról, hanem feltekerek, ha addig élek is. Ezzel eddig nem is volt gond. A templomba bejutni is könnyű volt, nem voltak sokan, így csak pár percet kellett várjunk, hogy zavartalanul fotózhassunk bent. Készült is pár kedves kép, majd az oltár közelében észrevettem a kő padozatra helyezett mécsesekből kirakott geometriai formát, amely nagyon megtetszett. Épp a nagylátószögű objektívem volt fent, ami nem kifejezetten volt ideális a téma megörökítéséhez, de annyira nem volt nagy szám és egy kicsit fáradt is voltam, hogy cserélgetni kezdjek a standard zoomra. Úgyhogy maradt a kicsit előre hajolás. De még egy picit távol volt a téma és nem töltötte ki a képmezőt. Na akkor még kicsit közelebb. Még egy kicsit. Na még egy picikét… CSATT! És ebben a pillanatban kiesett a nyitott válltáskából a pár hete kalibráltatott 2,8-as portréobim, egyenesen le a kőre! A bajonett körüli gyűrű azonnal leesett, majd egy kis gurulás után az objektív nyugalmi állapotba került. Mertem remélni, hogy ezt a nyugalmi állapotot csak a gravitáció okozza, de egyébként még képes az önálló mozgásra, legalábbis ami a belső lencsetagokat illeti… Egy gyors próbát követően megnyugvással nyugtáztam, hogy az objektív túlélte, karc vagy repedés nem volt a lencsetagok látható részein, s a fókusz is láthatóan működött. A templomon kívül tettem azért egy fókuszpróbát, amin már látszott, hogy nem százas a dolog. Azóta minden objektívcsere után zárom a fotóstáskámat 😛 Ami pedig az objektívet illeti? A Camera Kft-sek ismét csodát műveltek, penge éles és tökéletes fókuszú lett az immár másodjára szervizeltetett kedvenc objektívem 🙂 Veletek történt már hasonló?