Szegedi Műhely 2015. Fotóművészeti Alkotótelep

0

Augusztus 30-tól Fotóművészeti Alkotótelep nyílik Szegeden, melyen számos neves fotográfus tart továbbképzést minden érdeklődő profi és amatőr számára.

A rendezvény közben két napos, hétvégi workshopra is sor kerül (szept. 5-6-án), melyre külön is lehet jelentkezni. A workshop előtt a szakértők portfólió bírálatot tartanak a résztvevők számára, de ide is fogadnak külön jelentkezéseket. A bírálaton bárki megmérettetheti eddigi alkotásait.

Jelentkezés és a további infó az alábbi sajtóközleményben, illetve az ott található elérhetőségeken.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Szegedi Műhely 2015.

Fotóművészeti Alkotótelep nyílik augusztus 30-án, Szegeden. A kéthetes esemény első számú célja, hogy a meghívott művészek számára szakmai lehetőséget nyújtson Szeged és környéke életének, épített és természeti környezetének fotográfiai megörökítésére és arra, hogy szakmai vitákkal gyarapíthassák tudásukat, formálják művészi világukat. A Szegedi Műhely 2015 elnevezésű műhely alapítója, művészeti vezetője Szebeni András fotóművész, alkotótársai is tapasztalt, elismert, a fotográfiához művészi szinten értő szakemberek: Bánkuti András, Bácsi Róbert, Benkő Sándor, Fazekas István, Fejér Gábor, Gaál Zoltán, Hossala Tamás, Hajdu D.András, Kiss-Kuntler Árpád, Mandur László, Móricz Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt.

A fotóművészek alkotótelepi munkájukat két napra megszakítva, más meghívott előadókkal közösen workshopon osztják meg a Szegeden és a régióban élő, alkotó fotográfusokkal munkaterületük titkait, bepillantást engednek az egyes szakterületek professzionális világába, szakmai fogásaiba.

A workshopot portfolió bírálat előzi meg a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya szakértő tagjainak közreműködésével, amelyre bárki elviheti képeit, sőt a bírálók által legjobbnak ítélt kollekció alkotója a kétnapos szakmai programon díjmentesen vehet részt.

A workshopra a titkarsag@muosz.hu a portfolió bírálatra a szegedimuhely2015@gmail.com címen lehet jelentkezni. A Szegedi Műhely 2015 támogatója Szeged városa és az alkotótelepnek helyet adó Hunguest Hotel Forrás, az adminisztrációt a MÚOSZ vállalta magára.