Ken Duncan esete a bürokráciával

0

Szép lassan hazánkba is begyűrűzhet a fotózás ellenes hülyeség, hacsak időben nem lépünk fel ellene. Volt már próbálkozás a netadó bevezetésére is, de túl sokan használják a netet ahhoz, hogy ezt felháborodás és esetleg komolyabb ellenlépések nélkül be tudták volna vezetni. De fotósból kevesebb van, így érdemes előre felkészülnünk mások példája nyomán.

Barangaroo_Reserve forrás: http://www.barangaroo.sydney/
Az ausztrál Ken Duncan tájfotós egyik kedvenc helyén, a Sydney-ben lévő Barangaroo Reserve parkban kívánt fotózni. Célja, hogy a köveket szállító Gosford Quarriesnek emlékképeket készítsen. Azonban alighogy felállította az állványát és elkezdett fotózni, két közterület felügyelő lépett oda hozzá és megkérdezték tőle, van-e engedélye a fotózáshoz. Mivel nyilvános területről volt szó, Ken nem teljesen értette, hogy milyen engedélyt is akarnak számon kérni rajta. Miután elmondta a felügyelőknek, hogy a képeket a köveket szállító cégnek szeretné köszönetképpen elküldeni, kissé megenyhültek, s elmondták, hogy a térfigyelő kamera miatt küldték őket, mert látszott a felvételen, hogy ő fotózik. S mivel állványt használ, ő csakis profi fotós lehet. Néhány oda-vissza telefonhívást követően végül a közterület felügyelőknek mégis véget kellett vetni a fotózásnak, mert a Gosford Quarries sem kért engedélyt a parkot üzemetető cégtől, így felszólították a fotóst, hogy hagyja abba a fotózást, ellenkező esetben a menedzsment rendőrt fog hívni. Ken továbbra sem értette a dolgot, miért akarnak rá rendőrt hívni, melyik törvényt szegte meg. Kérdését fel is tette a felügyelőknek, de ők erre nem tudtak választ adni. Továbbra is azt hangsúlyozták, hogy mivel állványa van, ezért ő minden bizonnyal profi fotós, tehát engedélyt és a fotózásért díjat is kell fizessen. Ken Duncan természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, így komoly kampányba kezdett a fotósok jogaiért. Egyébként tényleg elgondolkodtató, hogy miért utálják ennyire a fotósokat, miért akarják ellehetetleníteni a fotózást? Londonban is volt próbálkozás a fotózás betiltására, de aztán rájöttek a hatóságok, hogy ez rossz út és nem jó célt szolgál. Más helyeken szintén próbálják korlátozni a fotózást, azok üzleti jellegére hivatkozva. Lassan már ott tartunk, hogy a saját házam sem fotózhatom le, ha el akarom adni az ingatlant, mert az is üzleti jellegű? A történet azonban további érdekes kérdéseket is felvet: Tegyük fel, hogy elfogadjuk, hogy az üzleti jellegű fotózásért tényleg szedjen pénzt mondjuk az önkormányzat. De ha így is lenne, miért kellene előre fizetni? Mivel üzleti jellegű fotózás, természetes, hogy készül róla szerződés és számla, a számla alapján pedig kiróhatják a fényképezés adóját, ha akarják. Ja, hogy arra gondol bárki is, hogy a fotós nem is fog számlát adni? Ilyen alapon senkinek se adjanak fizetést, mert úgyis visszaigényli az ÁFÁ-t, úgyis külföldről behozott csempészcigarettát vásárol, úgyis olyan személynek adja át, aki számla nélkül dolgozik érte és egyáltalán, úgyis rossz helyen fogja elkölteni! De vajon ki tudja megmondani előre, hogy mi számít üzleti jellegű fotózásnak és mi nem? Az azért mégis csak nonszensz, hogy valakit az alapján ítéljenek meg, hogy van-e nála állvány, vagy sem! Állvány nélkül is lehet üzleti jellegű fotókat készíteni és állvánnyal is lehet saját részre, vagy művészeti tevékenységként fényképezni. A téren festőállványon pingáló művésztől nem akarják számon kérni, hogy hol az engedélye? Ő nem üzleti jelleggel fest? Pedig nála is van állvány! A másik probléma pedig a tájékoztatás. Ahogy Ken is írja, semmi tábla nem figyelmeztet arra, hogy nem lehet fotózni, s erre a hely weboldalán sincs semmi utalás. Milyen alapon kérik tehát számon rajta az engedélyt? Ők videózhatják a beleegyezése nélkül, de ő nem fotózhat engedély nélkül? (Ez mondjuk kicsit sántít, mert abban a pillanatban, hogy belépett a park területére, ahol térfigyelő kamera működik, gyakorlatilag ráutaló magatartásával beleegyezett abba, hogy őt kamerázzák, de ha nincs feltüntetve az, hogy tilos fotózni állványról, akkor ezt valóban érdekes kérdés számon kérni). A Ken Duncen által írt facebook post vírusbejegyzéssé vált, tömegesen csatlakoznak a kezdeményezéséhez, s nem csak Ausztráliából, de a világ minden tájáról. Postját közel 20 ezren lájkolták, 6200-an osztották meg és 3500-an kommentelték:

What a ridiculous day. I was nearly arrested for taking photos at Barangaroo in Sydney. I was there taking some photos…

Posted by Ken Duncan on Friday, November 27, 2015

A végére még itt egy kis angol humor a témában: