Milyen az, amikor 100 fotós rögzíti az eseményeket egy esküvő első táncánál? Szerinted?
Nem szeretnék nagyon negatívnak tűnni, de az az érzésem, hogy Tammy Bryan és a pár ez esetben elvetette a sulykot. A tervük az volt, hogy a pár első tánca közben bevonul száz fotós, akik mindegyike fotózni fogja a táncot és ez majd milyen érdekes és mókás lesz. Igazság szerint lehetett volna érdekes is, pl. készíthettek volna stop-motion time-lapse-et is, ahogyan Andrew Geraci tette barátnője kezének megkérésekor, de az az érzésem, hogy ez most nem sikerült. Nem kívánom lelőni a poént, így nem árulom el az összes részletet, de nekem végig az volt az érzésem, hogy csak azért volt ez a felhajtás a fotósokkal, mert maga a tánc baromira nem volt semmilyen és ezzel próbálták talán feldobni. A képek meg nyilván nem lettek túl érdekesek sem, akármilyen Gary Fongos fényterelőt használnak, az csak a gépre rakott rendszervaku marad, annak randa árnyékaival és direkt fényével együtt. Ráadásul az összes fotós egy helyen nyomorgott, ugyanonnan lőtte mindenki a képet, semmi kreatívat nem látni, hogy esetleg urambocsá’ a vendégek közé ment volna néhány, hogy az előtérbe komponáljon néhány mosolygós arcot, vagy mondjuk lehasalva érdekes perspektívából készítsen képet, esetleg halszemet használva, stb.stb.stb. Isten bocsássa meg a negatív hozzáállásom, tényleg nem a piszkálódás vezet, sőt, nagyon sok boldogságot kívánok az ifjú párnak! Szerinted jól sikerült a különleges, száz fotóst foglalkoztató tánc? Nézd végig a videót, mert a végén lesz az érdekesebb rész! A véleményed kommentben várjuk!
Vajon kell-e félnünk a nagyon hidegben való fotózástól? Árthat-e a gépünknek a nagy hideg? Tények és tévhitek az extrém hidegben való fotózásról.
Ismét...
"You know you're a photographer, when..." kezdettel egy kérdés került fel a facebookra, melyre jobbnál jobb válaszok érkeztek, pro és kontra sokféle akad. ...
Történt már veled olyan, hogy egy fix méretű vagy oldalarányú fotót kellett volna készíts (pl. osztályképet 18×13 cm-ben), de nem vetted figyelembe a végső...
A Photogy ingyenes oktatóvideót tett közzé, amelyben Alex Koloskov magyarázza el a portréfotózás fontos alapköveit stúdióban és kültéren egyaránt. A leckében többek...
Steve Perry videója a fényelhajlásról.
Ha nem csak gombot szeretnél nyomkodni, hanem érdekel a fotózás fizikája is és a lehető legtöbbet szeretnéd kihozni a...