Mit hoz a jövő az Olympusnál?

0

Ma reggel 10-re az Olympus standjára voltam hivatalos, ahol Toshiyuki Teradával várt egy beszélgetésre. Bőven időben értem a Pacifico Yokohama épületébe, de az előcsarnokban lévő tömeget látva kétségeim támadtak, hogy be fogok-e jutni időben. Szerencsére az egyik irányító ember kiszúrta a nyakamban az újságíró táblácskát és a sorból kiemelve egyenesen a bejárathoz irányított. Így végül pontban 10-kor érkeztem Terada sanhoz.

Nem csak a CP+ látogatóinak száma nő évről évre, de a standok is egyre komolyabbak. Néhány éve még nem voltak a standokon tárgyalók, ma pedig már egy ilyenben ültünk le beszélgetni.

Tudna mesélni egy kicsit a cég legújabb büszkeségéről a Pen F-ről?

Az eredeti PEN sorozat bemutatásakor a lelkes amatőröket céloztuk meg, és ők is voltak a kategóriába tartozó gépek legfőbb vásárlói. Azóta a vevőkör eltolódott, elsősorban Japánban, de Európában is a hölgyek irányába. Eközben továbbra is látjuk az igényt, hogy a lelkes amatőrök első gépnek és profi fotósok második gépnek szívesen vennének komoly fotózásra is alkalmas tükör nélküli cserélhető objektíves gépet. Ezért készült a PEN F. Az F betűvel a PEN sorozaton belüli megkülönböztetést szeretnénk megoldani.

A múltban is hasonló volt a PEN sorozat története. Az eredeti PEN egy családok számára elérhető modell volt, majd később megjelent a komolyabb igényeket is kiszolgáló PEN F.

A gép újdonsága a 20 megapixeles szenzor, aminek a képét az E-M5 Mark II-ben is használt TruePic 7 processzor dolgozza fel. Természetesen kompatibilis az M Zuiko objektívekkel, és benne van az 5 tengelyes, akár 5 fényérték előnyt is biztosító képstabilizátor.

Az az üzenetünk ezzel a géppel a fotósok számára, hogy használják úgy a gépet, mint annak idején a filmeset, és élvezzék a fotózást. Fordítsák be a gép hátulján lévő képernyőt és használják a keresőt. Ez a fényképezőgép a gyári dobozában is behajtott LCD-vel érkezik, és a gép bekapcsolásakor nincs is rá szükség.

A gép másik újdonsága a filmprofil választó a fényképezőgép elején. Be lehet például állítani fekete-fehér módra, ki lehet választani a használandó színszűrőt, be lehet állítani a tónusgörbét. Korábban ez utóbbin csak a világos és a sötét részeknél lehetett módosítani a görbét, most a közepét is el lehet tolni.

A világ melyik részén használják majd Ön szerint a leginkább ezeket a színprofilokat? Úgy gondolnám, de lehet, hogy tévedek, hogy a lelkes amatőrök inkább RAW-ban fotóznak, az igazítást pedig számítógépen végzik majd el. Itt Japánban, Az USA-ban vagy Európában fogják ezt inkább használni a fotósok?

Világszinten jellemző, hogy a komoly amatőrök inkább a RAW formátumot és az utófeldolgozást választják. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy biztosítanunk kell, hogy a felhasználó élvezhesse a fotózást. Koncntráljon a képre, fogják meg az atmoszférát már ott a helyszínen. Állítsák be már a fotózáskor a színeket, a tónusokat. Persze a RAW+JPEG kombinációval később is feldolgozhatók a fotók.

Lehet, hogy az elején félreértettem. Ezt a gépet profik másodgépének, vagy lelkes amatőrök első gépének szánják?

Úgy gondoljuk, hogy a vásárlók többségének már lesz egy tükörreflexes vagy komoly tükör nélküli gépe, így a PEN F sok esetben valószínűleg másodgép lesz. Ennek a fényképezőgépnek nem célja, hogy veszélyeztesse az OM-D sorozat modelljeit.

Tehát a PEN az átlagos felhasználók illetve a profik másodgépe, az OM-D pedig a profik eszköze?

Igen, de az OM-D a komoly, lelkes amatőröké is. 

Ez az első gépük 20 megapixeles szenzorral. Számíthatunk arra, hogy ez a szenzor megjelenik a többi tükör nélküli cserélhető objektíves Olympus fényképezőgépben is?

Igen, ez az első 20 megapixeles modell. Azért használtunk nagyon sokáig 16 megapixeles szenzort, mert fontosnak tartjuk, hogy csak akkor növeljük a felbontást, ha azon a szinten is tudjuk biztosítani ugyanazt a zajmentes képet, mint az alacsonyabb felbontáson. Most van meg az a zajcsökkentő algoritmus, amivel ez megoldható. Azt nem tudom mondani, hogy minden modellben megjelenik ez a szenzor, de a magasabb kategóriás modellekben biztosan.

Más gyártóknál már most 30-40-50 megapixeles fényképezőgépeket látunk. Hogyan látja a felbontás alakulását az Olympusnál a következő 3 évben?

[nevet] Fogalmam sincs, de a technológia fejlődni fog. Személy szerint nekem már a 16 megapixel is bőven elég. Azt hiszem, hogy a fotós szituációk 80%-ában elég a 16 vagy a 20 megapixel. Csak speciális esetekben van szükség ennél nagyobb felbontásra. Azokra az esetekre kínáljuk a nagy felbontású módot, amiben a szenzor eltolásával és 8 kép kombinálásával már most is 50 megapixeles képek készíthetők.

Több gyártó is elindult az utóbbi időben a full frame irányába. Hogy látja e tekintetben az Olympus helyzetét úgy, hogy egy jóval kisebb szenzorméretet támogatnak? Tervezik-e nagyobb szenzoros modell készítését?

Nem nagyon érdekel bennünket a nagyobb szenzor. A Micro FourThirds rendszerre koncentrálunk. Ebben a rendszerben nagyon jó az egyensúly a gép és az optika mérete, illetve a képminőség között. Természetesen látjuk a nagyobb szenzorból eredő előnyöket, de úgy gondoljuk, hogy a Micro FourThirds rendszer nagyon sok esetben ideálisabb. 

Eddig nem láttunk olyan Olympus gépet, ami támogatta volna a 4K és az UHD videó felbontásokat. Mi ennek az oka?

Talán tavaly vagy a legutóbbi Photokinán mintha már megkaptam volna ezt a kérdést… [újra nevet] Akkor azt mondtam, hogy a 4K még nem piacérett. Most persze már látszik, hogy a 4K itt van. Ahogy mondtam, ennél a modellnél a komoly amatőrökre és a fotózásra koncentráltunk, ezért nincs benne komolyabb videó mód.

Melyik szegmensben fog először megjelenni a 4K?

Tulajdonképpen bármelyik gépben megjelenhet, és utána elterjedhet mindben.

Tehát akkor számíthatunk arra, hogy a Photokinán megjelenő modellek már tudják a 4K videót?

Ha a technológia lehetővé teszi, akkor igen.

Hogy áll most az Olympus helyzete a piacon?

Ebben a pénzügyi évben nagyon egészséges állapotban van az Olympus képalkotó üzletága. Japánban a márka elfogadottsága nagyon jó, a tükör nélküli piac 15%-át uralja. A többi régió is jól alakul, Európában Németországot lehet kiemelni, ahol jól teljesítünk. Pontos számokat nem tudok most mondani. Ausztráliában és Tajvanon erős még az Olympus.

Milyen a tükör nélküli gépek elfogadottsága az amerikai piacon?

Ott továbbra is küzdünk. A lelkes amatőrök egyre inkább kezdik elfogadni ezt a technológiát. Ott ez egy lassabb, nehezebb folyamat. Lépésről lépésre kell haladjunk.

Mi a víziója a fotós piacon az Olympusnak a következő 10 évben?

Az biztos, hogy továbbra is a cserélhető objektíves szegmensre fogunk koncentrálni. Fejleszteni fogjuk az objektív kínálatot, különösen a profi szegmensben. 

Látni kell, hogy annak ellenére, hogy a fényképezőgép piac zsugorodik, a tükör nélküli rendszerek nagyjából tartják magukat. A képalkotás piac, a fotózó emberek száma pedig nő, így óriási lehetőségeket látunk abban, hogy őket méginkább behozzuk a fotózás világába.

Termék szinten a PEN és az OM-D sorozatok a legfontosabbak, de valamilyen formában nyitni fogunk a mobilos applikációk irányába is.

Gondolja, hogy a következő 10 évben a tükör nélküli rendszerek átveszik a DSLR-ek helyét a profi szegmensben is?

Biztos vagyok benne. Nem lehet természetesen 100%-osan lecserélni, de a legtöbb esetben a rendszer hordozhatóságának és a képminőségnek a kombinációja megfelelő lesz professzionális felhasználásra is.