Legalábbis akkor, ha azokat olyan államilag kényes területek felett használják, mint a Felcsúti stadion és fociakadémia. Ez derült ki ma a 444.hu beszámolójából. A lap újságírói a létesítményről forgattak légifelvételeket, majd miután végeztek, a megjelenő rendőrök egy rövid igazoltatás után a légügyi szabályok megsértésére hivatkozva lefoglalták a DJI Phantom 3 típusú kvadrokopert és a rajta lévő kamerát annak memóriakártyájával együtt. Az sem a videón is rögzített rendőri intézkedésből, sem pedig az újságíróknak adott dokumentumokból nem derült ki, hogy a szabálysértési eljárás lefolytatását az kopter és különösen a kamera lefoglalása milyen formában segíti elő, de úgy néz ki, hogy amíg a drón használat jogi kereteit rögzítő megfelelő jogszabályok el nem készülnek, addig erre is fel kell készülni. Persze bírságolásra korábban is volt már példa, de a drón és a rajta lévő kamera lefoglalására a 444.hu által megkérdezett drónhasználók eddig nem hallottak példát.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Tűz a víz alá! – Víz alatti fotózás fortélyai
Manapság már nem csodálkozunk azon, hogy a mobiltelefonnal is tudunk fényképet készíteni. Szinte mindenkinél van egy gép, és meglehetősen ajánlott eszköz autósoknak (kátyú, vagy éppen koccanás esetén).
A technológia oda jutott, hogy lassan nincs olyan búvárhajó vagy bázis, ahol a felszerelés mosására szolgáló édesvízes dézsa mellett ne lenne egy másik a fényképezőgépeknek.
Mert mostanra elérhető áron vehetünk gépet és tokot. Az esetek többségében persze ez nem világversenyekre készülő fotókat jelent, inkább arra, hogy megmutassuk vízalatti élményeinket másoknak.
Acélgyapot, ezúttal közelről
Bizonyára sokan tudtok róla, hogy érdekes hosszú expozíció felvételek készíthetők acélgyapottal, hiszen ezt meggyújtva és magunk körül megpörgetve pofás fényjelenség hozható létre:
Igaz, manapság már...
Panorámát készítesz Lightroomban? Így gyorsíthatsz!
Köztudott, hogy a panorámaképek feldolgozása során elképesztő mennyiségű adattal kell dolgoznunk, amelyek ráadásul nem is mindig a végleges változatot adják. Ha a panoráma...
Ingyen hozzáférést adott a Royal Photographic Society 165 év fotós cikkeihez
1854-től 2018-ig böngészhetjük a Royal Photographic Society éves fotográfiai kiadványát.
Nem sikerül a finom átmenetű ecsetelés a Lightroomban?
Világosítanál a képed egy részén és ehhez a Lightroom módosító ecsetét használod, de nem lesz szép az eredmény? Imitt-amott kihagy pixeleket? A hiba oka...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




