A Canon tegnap jelentette be a LED-es segédfényt is kínáló 28 mm-es makró/portré objektívét, amely standard látószöget biztosít az EOS M rendszer MILC-ein. Az alábbi videóból kiderül, hogy milyen makróképeket is készíthetők ezzel az objektívvel. Azt természetesen figyelembe kell vennünk, hogy hiába tud 1,2×-es nagyítást az objektív, az ekkora nagyításhoz igen közel kell mennünk a témához. Ez nyilván több problémát is felvet, az egyik, hogy ijedősebb élőlények így nem fotózhatók. A másik pedig maga a fény hiánya. Erre ad megoldást a beépített, LED-es fényforrás, amely a körvakukhoz hasonlítható. Igaz, itt nem ér körbe teljesen a fény íve, illetve a teljesítmény is csak két lépésben változtatható. További probléma lehet az erős nagyításnál a kézremegés. Ezt részben oldja csak meg a beépített hibrid stabilizátor, az ugyanis a kezünk előre-hátra mozgását nem tudja kiküszöbölni, ez viszont a gyors fókusz nélkül sűrűn félre fókuszált felvételeket eredményez. Az igen nagy nagyításhoz tehát mindenképpen állvány javasolt! Ettől függetlenül remek fejlesztésnek tartom ezt az objektívet, amely méltó tagja a lassan, de biztosan bővülő EOS M rendszernek és biztosan sok hobbi- és amatőrfotós fogja benne örömét lelni. Íme hát a Canon hivatalos videója az új objektívük képességéről:
NÉPSZERŰ CIKKEK
Hét egyszerű trükk a kreatívabb fotókért
Ha régóta fotózol, előfordulhat, hogy egy idő után úgy érzed, valami újat kell alkotnod. Olyat, ami nem megszokott, olyat, ami nem a tökéletességről szól,...
Így utómunkázunk
Varga Zsolt esküvőfotós megmutatja, hogyan készül el nála egy álomesküvői retusált kép. Három percben láthatjuk azt a rengeteg munkát, ami egy esküvői...
Bevezetés az éjszakai fotózásba
Most ingyen tölthető Alister Benn 23 oldalas e-bookja. Alapvető fogásokkal ismertet meg Alister Benn elektronikus könyve, amelyet színes példafotókkal illusztrált a szerző....
Így készíts nagy tárgyakról termékfotókat
Sean Tucker háromrészes oktatóvideójából megtudhatjuk, hogyan kezdjünk neki, hogyan fotózzunk és hogyan dolgozzunk fel nagy méretű tárgyak termékfotóit.
Így készíts valóságosnak ható tócsát a képedre!
Csak egy ingyen elérhető textúra, a Vanishing Point és pár réteg használata kell az igen látványos virtuális pocsolyák létrehozásához.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben