Dupla kamera került az Apple iPhone 7 Plus-ba

4

Az Apple ma este jelentette be újdonságait, köztük az iPhone 7 és iPhone 7 Plus okostelefonjait.

Az iPhone 7 készülékbe a korábbinál 60%-kal gyorsabb, 12 Mpixeles szenzor került, amely előtt 6 lencséből álló, stabilizált, f/1,8 fényerejű optika végzi a képalkotást. A beépített, négy LED-es fényforrás 50%-kal erősebb fényt képes adni. Az Apple igencsak kihangsúlyozta saját maga által fejlesztett képfeldolgozó processzorát, valamint a széles színvisszaadást.
Érdekes lehetőség az ún. LivePhoto, amely az animált gifekhez hasonló folytonos mozgás megjelenítéssel élőbbé varázsolhatja képeinket.

Az előlapi kamera 7 Mpixel felbontású, így szelfiket is nagy felbontásban lehet majd készíteni az iPhone 7-tel. Itt nincs optikai stabilizátor, de elektronikus stabilizáció elérhető lesz.
apple_iphone_7_camera
Az igazán nagy durranás természetesen az iPhone 7 Plus-ba került, amelynél két kamerát építettek a vázba. Mindkettő 12 Mpixel felbontású, de míg egyik 28 mm-es nagylátószöget kínál, a másik nagyobb, 56 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú optikával készül (a nagylátószögűhöz képest tehát 2×-es zoomnak fogható fel).
A dupla kamerának köszönhetően így nagylátószögű és teléhez közelebbi képeket is teljes felbontásban, minőségromlás nélkül készíthetünk, illetve a digitális zoom a korábbihoz képest 4× jobb minőséget ad majd.
Videófelvétel terén marad a 4k, s felvétel közben 8 Mpixeles fotókat is menthetünk. 120 kép/mp-cel FullHD-ben, 240 kép/mp-cel HD-ben slow-motionözhetünk.

apple_iphone_7_plus_camera
Igazi előrelépést ezen kívül a portré mód ad majd, ami mélység-térkép segítségével elmossa a hátteret. A prezentációban egyébként ezzel a képpel mutatták be az iPhone 7 Plus portré képességeit, amiről elsőre nehéz megmondani, hogy nem egy nagy fényerejű teleobjetkívvel, hanem egy okostelefonnal készült (a kép az online közvetítésből grabbelt, így nem képviseli az iPhone 7 Plus végleges képminőségét, csupán a háttérelmosás demonstrálására alkalmas!):
apple_iphone_7_plus_sample_photo