Sosem találnád ki, miért gyárt még mindig fényképezőgépet a Sigma

0

A Photokinának már lassan egy hónapja vége, de még mindig csordogálnak ezzel kapcsolatos információk. A napokban tette közzé a Lensvid a Sigma vezérigazgatójával a Photokinán készített interjúját, amelyben arról is kérdezték Kazuto Yamaki urat, hogy vajon miért gyárt még mindig fényképezőgépet is a Sigma.

Nyilván arra utalt a kérdés, hogy a Sigma fényképezőgépei nem túl népszerűek és üzletileg sem feltétlenül sikeresek, elég sokba kerülnek, így jogos lehet a kérdés, miért érdemes yen milliókat belepumpálni ebbe a bizniszbe, holott a fő húzó egyértelműen az új Art és Sports szériás objektívek, no de persze a Contemporary széria sem okoz veszteséget.

A vezérigazgató úr szerintem a világ legnagyobb megdöbbenésére olyan választ adott, amire vélhetően senki sem számított. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt ő előadta.

Az első ok:
fényképezőgép gyártóként remek rálátást lehet kapni arra, hogyan készül a kép a legelejétől a végéig (persze ilyen alapon gyárthatnának nyomtatókat is). A teljes folyamat ismerete és az ebből nyerhető visszajelzések a Sigma szerint még jobb objektívek készítését teszi lehetővé.

A második ok:
A fényképezőgépek teljes rendszerének létrehozása a Sigma mérnökeinek küldetése.

S végül a harmadik, egyben legnyomósabb ok:
Kazuto Yamaki úr édesapja, Michihiro Yamaki alapította a Sigmát, akinek álma az volt, hogy a Sigma fényképezőgép gyártó legyen. Ha abbahagynák a fényképezőgépek gyártását, akkor Kazuto szerint visszajönne édesapja zombiként és talán megpróbálná őt megölni 😀
Hihetetlen jó fej! 🙂

De egyébként viccen kívül, nyilvánvalóan igaza van abban, hogy tisztelni kell szüleink kívánságát, a japán embereknél ez ráadásul sokkal erősebb, mint egy átlagos európai embernél. Önmagában tehát az is indok, hogy édesapjának ez volt a kívánsága, de a dolgok mögé nézve azt is látnunk kell, hogy valójában a kívánság teljesült is, hiszen a Sigma már a filmes DSLR-ek között is jelen volt. Aztán jöttek a digitális gépek, a Foveon X3-mal való együttműködés, majd a gyártó felvásárlása, amely végül sajnos nem szült akkora sikert, amekkora lehetett volna belőle. Pedig a Sigma objektívparkja elegendő lett volna ahhoz, hogy egy erős harmadik DSLR gyártó lehessen, de a képminőségbeli problémák, a hiányzó szolgáltatások, illetve a kissé nehézkes kezelés miatt a Sigma DSLR-jei soha nem terjedtek el olyan mértékben, hogy komoly szerephez jussanak.
Így aztán ma már inkább a prémium kompaktok és cserélhető objektíves tükör nélküli gépekben utaznak, igaz ezek is elég különc utat járnak, már csak ha a formájukat is tekintjük…
Sigma DP2 Quattro
Az interjú megtekinthető itt (ha a teljes interjú érdekel, tekerj vissza az elejére):