Újra esnek a fényképezőgép eladások

0
0

A CIPA hónapról hónapra vizsgálja a fényképezőgépek világpiaci eladásait és újra meg újra grafikont készít a forgalom alakulásáról.

Mint köztudott, a kompakt fényképezőgépek piacának kvázi összeomlása jelentősen befolyásolta a fényképezőgép iparág profitját, no és persze a teljes eladás számban is erősen érzékeltette hatását.
A 2015-ös viszonylag jó évet követően 2016 az egyik legrosszabb éve volt az iparágnak. A tavalyi adatokhoz képest májusban azonban jelentősen magasabb forgalmat sikerült realizálni, amely persze inkább csak a 2016-os májusi erős visszaesés miatt történhetett, hiszen önmagában nézve a májusi értékesítés nem hogy erősebb lett volna a korábbi hónapokénak, de még egy hajszállal gyengébb is volt.

Mindenesetre májusban és azt követő hónapokban rendre magasabb forgalmat tudtak elérni a fényképezőgép gyártók, a szeptemberi forgalom ráadásul az év legjobb hónapjának mutatkozott. Sajnos az októberben kissé csökkenő kereslet miatt a tavalyi évhez képest már nem jobb a havi eladások száma, de talán a nagy hajrá még csak most jön.
Az biztos, hogy 2016-ban a legjobb hónapok az október, november és december volt, remélhetőleg az idén is hasonlóképpen felerősödik majd ez utolsó két hónap.

Hozzászólások

hozzászólás