Pictorial Collective: Dunaképp

0

2018. április 16-án nyílik meg a

Pictorial Collective
Dunaképp

című fotókiállítása.

 

Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Rendezvényterem
Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 8.

A megnyitó időpontja: 2018. április 16., hétfő, 18.00

Köszöntőt mond: Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója.

A kiállítást megnyitja: Nick Thorpe, a BBC kelet-közép-európai tudósítója, A Duna – Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig című könyv szerzője.

A kiállítás kurátora: Somogyi Zsófia művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2018. április 17-től 2018. május 19-ig,
az ünnepnapok kivételével naponta 11 és 19 óra között.

Európa egyik legnagyobb folyója számtalan fotográfust inspirált már, és mindegyik fotográfus egészen más arcát mutatta meg. Nem csak azért, mert koronként és műfajonként eltérő, mi látható és mutatható meg a Dunából, hanem a vele foglalkozó alkotók miatt is. Ki és hogyan pillant rá? Mire fordít különös figyelmet? A hátteret adó tájra? Az emberekre, akik a víz mellett vagy a vízből élnek? És egyáltalán, hol helyezkedik el a fotográfus? Az egyik parton, ahonnan nézi a vizet és a túlsó partot, vagy a vízen van és onnan tekint kifelé? Azt mutatja, ahogy az emberek nézik a folyót, vagy épp fordítva, amit a víz „láthat”, miközben átkígyózik országokon és tájakon? Hogyan adják vissza a képek azt a jelenséget, mely szerint olyan valóságokat köt össze a folyó, amelyek egymáshoz képest akár egy másik bolygón is lehetnének? És ha nem tekeredne végig közöttük, akkor ezek a párhuzamos univerzumok talán sosem kapcsolódnának egymáshoz, sőt, talán soha nem is találkoznának.

Ezeket a valóságokat mutatja meg a kiállítás, és így válik a látogatók számára a Duna teljes folyama egy nagy történetté, és így válnak a párhuzamos univerzumok ennek a történetnek a fejezeteivé.

A Capa Központ Dunaképp című kiállítása a Pictorial Collective fotóriporter csoport tagjainak sorozataiból válogat. Mindegyikük a folyó más és más szakaszához, különböző ország(ok)ba utazott el, hogy fényképezze az ott élők mindennapjait, az érintetlen(nek tűnő), avagy éppen, hogy a nagyvárosi, épített tájat, amely kulisszaként a partot szegélyezi, arcokat, tevékenységeket és látványokat, amelyekből összeállhat a néző fejében a kép, és a hozzá kapcsolódó történet. Van, ahol komoly társadalmi-történelmi kérdés sűrűsödik össze a látszólag idilli képeken, máshol az érzékekre ható különleges látványok, vagy épp az egyszerű hétköznapok sodrásából kiemelt pillanatok kerültek inkább lencsevégre, megint másutt pedig álomszép képekben kapunk ízelítőt abból a vízi világból, amely szárazföldi létünk számára oly ismeretlen.

A kiállításon szereplő Pictorial Collective tagok: Bácsi Róbert László, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Mártonfai Dénes, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Stiller Ákos, Urbán Ádám, Végh László.

A Pictorial Collective magyar fotóriporterek csoportja. Létrejöttét az motiválta, hogy olyan fotográfiai közösség alakuljon, amelyben a tagok egymástól függetlenül, de egymást inspirálva, egymást erősítve dolgozhatnak. Célunk, hogy tagjaink egyéni képi világa, emellett egymáshoz közel álló fotográfiai gondolkodásmódja tegye kiemelkedő szakmai műhellyé a Pictorialt. Tagjaink hisznek abban, hogy a fotográfusok tanúk és hírvivők. Fontos számunkra a mindennapi helyzetek, a különféle társadalmi problémák bemutatása egyéni véleménnyel és látásmóddal. A kollektívát jelenleg tizenegy, számos nemzetközi és magyar díjjal rendelkező fotóriporter alkotja. Mindannyian saját érzéseikre és benyomásaikra támaszkodva láttatják az általuk választott témákat – a legkülönbözőbb társadalmi és földrajzi környezetekben.

A kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, az EU Duna Régió Stratégia Éves Fóruma kísérőprogramjainak keretében valósult meg.