Nem megy idén az Elinchrom a Photokinára, mások is követhetik

0

A svájci, világítástechnikával foglalkozó Elinchrom hivatalos bejelentést tett arról, hogy kihagyja az idei Photokinát.

Mint ismeretes, a Photokina szervezősége tavaly májusban döntött úgy, hogy éves rendezvénnyé alakítja át az eddig két évenként megrendezett képalkotási és fototechnikai világkiállítást, ráadásul a hónap sem marad szeptember: előrehozzák májusra. Ennek következtében az idén szeptemberben tartandó Photokina 2018-at jövő májusban követi a Photokina 2019, ráadásul az idei csak négy napos lesz a szokásos hat helyett, valamint a kiállító terület is kisebb lesz. Ez olyan érdekes kérdéseket vethet fel a gyártók részéről, hogy vajon érdemes-e mindkettőn jelen lenni.

Várható volt tehát, hogy előbb-utóbb kiderüljön egy-egy gyártóról, hogy az idei, vagy a jövő évi eseményt választják-e. A nagy gyártóktól azt várhatjuk, hogy az idei Photokinára időzítik a nagy bejelentéseiket, hiszen ezek már régóta szerepelnek az üzleti programjukban. Egyetlen esetben lehet elképzelni halasztást: ha a piaci eredmények azt diktálják (kellő bevétel mellett jelentős visszamaradt készletek a régebbi, frissítés előtt álló modellből). Vadonatúj modellek bejelentését azonban nem fogják halogatni, főleg nem egy Canon, vagy Nikon, ha éppen a full-frame szenzoros MILC-ükről van szó, aminek már valóban igencsak itt az ideje (és pletykálnak is ilyesmiről).

Az Elinchrom azonban úgy döntött, hogy kihagyja az idei Photokinát, amelynek egyik oka a Photokina átszervezése volt, másik oka pedig az átalakuló fotós piac.

A DIY Photography értesülései szerint egyébként a Profoto is hasonló lépésen gondolkozik.