Új szenzorral: Panasonic Lumix LX100 II

0

A Panasonic új prémium kompakt fényképezőgépet jelentett be, a négy évvel ezelőtti Lumix LX100-ra épülő, de új szenzorral dolgozó Lumix LX100 II modellt.

A kisfilmes rendszerbe átváltva változatlanul 24-75mm ekv. gyújtótávolságú, f/1,7-2,8 fényerejű (mélységélesség szempontjából f/3,4-5,6-nak megfelelő) objektívvel szerelt felső kategóriás kompakt fényképezőgépbe olyan 21,7 Mpixeles, ún. Multi Aspect NégyHarmados szenzort építettek, amellyel oldalaránytól függetlenül minden esetben megkapjuk a 17 Mpixeles felbontást (4:3 oldalaránynál 4736×3552, 3:2 oldalaránynál 4928×3288, 16:9 oldalaránynál 5152×2904 pixeles felbontással dolgozhatunk).

Az elődével változatlan a 2,7 millió képpontos elektronikus kereső is, amely 0,7×-es nagyítású (kisfilmes rendszerbe átváltva).
Megújult viszont a hátsó LCD, amely immár érintésérzékeny, képátlója maradt 3″-os, viszont immár 1,24 millió képpont dolgozik a képalkotáson. Ebből persze még nem jelentkezik közvetlenül az, hogy nagyobb felbontású képet kapnánk a kijelzőn, ugyanis elképzelhető, hogy a korábbi RGBG szubpixel elrendezés helyett az új változat a nagyobb fényerő érdekében az egyik zöld képpont helyett fehéret használ, azaz az RGBW elrendezést használják. Erről azonban nincs egyelőre információ.

A Panasonic Lumix LX100 II októbertől kerül piacra, ára 950 euró lesz.

A Panasonic Lumix DC-LX100 II főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: Multi Aspect effektív 17 Mpixel, FourThirds CMOS, AA szűrő nélkül
  • Érzékenység: ISO200-25600, kiterjeszthető ISO100-ra
  • Objektív: 3,1x-es zoomátfogás, 24-75 mm ekv. gyújtótávolság, f/1,7-2,8 fényerő, 3 cm-es makró közelpont, elektronikus gyűrűvel és oldalarány váltó kapcsolóval
  • LCD: 3″ 1,24 millió szubpixel, fixen beépített, érintésérzékeny
  • elektronikus kereső 100% lefedettséggel, 0,7×-es nagyítással, 2,764 millió képponttal
  • vakupapucs
  • rekesz- és zársebesség beállítása külön tárcsával, előválasztási lehetőség a másik tárcsa A módjában, teljes kézi üzemmód
  • akár 1/16000 mp zársebesség elektronikus zárral
  • 4k Photo mód, utólagos fókuszpont választással
  • RAW formátum támogatása
  • 3840×2160 pixeles 4k videórögzítés (30 kép/mp), FullHD felbontásban 60 kép/mp
  • automatikus élességállítás, kézi fókusz, arcfelismerés
  • beépített Bluetooth és Wi-Fi adapterek, képátöltés okos eszközre, távvezérlés okostelefonnal vagy tablettel
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely
  • Li-ion akkumulátor (300 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • töltés USB-n keresztül
  • Hi-Speed USB2.0 és microHDMI csatlakozás

Sajtóközlemény:

Az új Lumix LX100 II fényképezőgép:
a tökéletes társ

  • Nagyméretű, nagy érzékenységű, állítható képarányú,
    17 megapixeles (4:3 képaránynál) érzékelő
  • Leica DC Vario-Summilux objektív – f/1.7-es gyors rekesszel – a káprázatos bokeh hatásért
  • Új érintőképernyő a nagyobb rugalmasságért és a kreativitásért

Németország, Wiesbaden, 2018. 08. 22.
A Panasonic nagy büszkeséggel jelenti be, hogy megérkezett a Lumix LX100 II. Az immáron a hetedik generációval jelentkező, elismert LX-sorozat minden utcai fotós ideális társa. Kisméretű és könnyű, miközben számos csúcskategóriás műszaki paraméterrel rendelkezik.
Az új, 17 megapixeles, állítható képarányú négyharmados érzékelő mellett az LX100 II egy nagy sebességű Leica DC VARIO-SUMMILUX f/1.7-f/2.8 objektívvel is büszkélkedhet, amely egy 24–75 mm-es objektív 35 mm-es megfelelője.
Az új 3,0 hüvelykes érintőképernyő, továbbá az élőképes kereső (Live View Finder – LVF) rugalmasságával teljes szabadságot élvezhet a felvételei összeállítása során. Mindemellett a fényképezőgép olyan fantasztikus funkciókat is rejt, mint a 4K videó és 4K fotó, az új monokróm fotóstílus, a Bluetooth és a Wi-Fi csatlakoztathatóság, valamint az USB-töltési lehetőség az utazás alatti rátöltésekhez.

A Lumix LX100 II fő jellemzői

1. Nagy érzékenységű mikró négyharmados MOS érzékelő és Venus Engine

A Lumix LX100 II egy összességében 21,77 megapixeles érzékelőt*1 foglal magában, amely 17,0 megapixel tényleges teljesítményt nyújt 4:3 képarány mellett. A fejlesztéseknek köszönhetően az eredeti LX100 fényképezőgép felbontásához képest az extra pixelek bármely választott képaránynál – 4:3, 3:2, 1:1 vagy 16:9 – nagy felbontást biztosítanak.
Az egyhüvelykes érzékelő típusnál nagyjából 1,6-szor nagyobb. Az új érzékelő kiváló jel/zaj aránnyal büszkélkedhet, amely drámai mértékben csökkenti a zajt a maximális ISO-beállítás – 25 600 – melletti fényképezésnél.
Mindeközben a legújabb Venus Engine élénk, élethű, kiemelkedő felbontású és kiváló minőségű képeket eredményez erős kontraszttal és lenyűgöző színvisszaadással.

*1 Multi-aspect count

2. 24-75mm f/1.7-2.8 (egyenértékű) objektív: LEICA DC VARIO-SUMMILUX objektív és makró felvétel 3 cm-ről

A 3,1-szeres optikai zoommal a 24–75 mm egyenértékű objektív nagyon közel esik a klasszikus 24–70 mm-es gyújtótávolsághoz.
Rugalmasságával a tájképektől a portréfotókig egy sor különböző témát fényképezhetünk. Az objektív további előnye a széles tartományú f/1.7-f/2.8 rekesz, amely gyönyörű elmosódást (bokeh) ad, és fantasztikusan kezeli a gyenge fényviszonyokat.

A fényképezőgép nagy teljesítményű Power O.I.S. optikai képstabilizátor rendszert kapott. Az objektív 8 csoportra osztva összesen 11 elemből áll, többek között 2 ED és 5 aszferikus lencsével, 8 aszferikus felülettel, így biztosra vehetjük, hogy a képeink élesek és rendkívül részletgazdagok lesznek.
A minimális 3 cm-es (széles látószög) és a 30 cm-es (teleobjektív) fókusztávolságnak köszönhetően a makró témákat is gyönyörűen megörökíthetjük.

3. Intuitív kezelőszervek, egyszerű felépítés és gyors válaszreakció

A nagy felbontású (2764k pont), 100%-os látómezőt és kiváló nagyítást (0,7x, 35 mm egyenértékű) biztosító élőképes kereső mellett a hátsó LCD-kijelzőt is jelentős mértékben továbbfejlesztették.

A felbontást például 1240k pontra emelték, miközben az érintőképernyő funkció még egyszerűbbé teszi a használatot. Nem számít, hogy milyen kompozíciót részesítünk előnyben, az LX100 II kiszolgálja az igényeket.

A közvetlen, intuitív kezelhetőséget az egyes funkciókhoz rendelt gyűrűk és tárcsák biztosítják, ideértve a rekeszállító gyűrűt, a vezérlőgyűrűt, a záridőgyűrűt és az expozíciókompenzáció-választó tárcsát is.

A LUMIX LX100 II gyors – körülbelül 0,10 másodperces*2 – élességállítást nyújt, valamint a fókuszban tartott, gyorsan mozgó témákról 11 kép/mp (AFS) / 5,5 kép/mp (AFC) gyorsasággal képes sorozatfelvételt készíteni. A LUMIX LX100 II a Starlight AF funkciót is tartalmazza, amellyel a felhasználók automatikus élességállítás mellett fényképezhetik az éjszakai égbolt kiválasztott csillagát. Ez a kontrasztérték pontos számításával érhető el egy kisebb AF-zónában.

*2 A CIPA-szabvány alapján. Széles látószög mellett, az élőképes kereső használatával, 60 kép/mp mellett.

4. Ultra HD 4K videó és 4K fotó az elszalaszthatatlan pillanatokért

A Panasonic fejlett 4K fotó funkciója a 4K videofelvétel előnyeit kihasználva lehetővé teszi, hogy akár 30 kép/mp*3 sebességgel fényképezzünk, és a közvetlenül a fényképezőgépre rögzített 8 megapixeles pillanatképek közül kiemeljük a tökéletes pillanatot. Új elemként jelentkezik – többek között – az automatikus jelölés funkció, amivel gyorsabban a legmegfelelőbb képhez ugorhatunk, valamint a képsorozat-kompozíció, amivel különböző felvételeket egyesítve különleges hatásokat hozhatunk létre.

Az utólagos élességállítás és a fókuszsorozat szintén megtalálható a funkciók között, a fénykompozíció mód segítségével pedig könnyedén készíthetünk drámai felvételeket egy tűzijátékról vagy éjszakai témákról.

*3 A 4K mozgóképrögzítésről / a 4K fényképfelvétel-készítésről
[MP4] formátumú, [4K] vagy [4K FOTÓ] minőségű képrögzítéshez használjon SD-sebességosztályozott, „UHS-I UHS Speed Class 3 (U3)” osztályú kártyát (az SD-sebességosztály a folyamatos írásra vonatkozó sebességszabvány.)
a felvétel megáll, ha a folyamatos felvétel [MP4] vagy [4K] formátumban, illetve minőségben meghaladja a 15 percet.
SDHC memóriakártya használata esetén: megszakítás nélkül folytathatja a felvételt még akkor is, ha a fájl mérete meghaladja a 4GB-ot, ám ilyenkor a mozgóképfelvételt tartalmazó fájlt a rendszer megosztja, és külön játssza vissza.
SDXC memóriakártya használata esetén: Egy mozgóképfelvételt egyetlen fájlban rögzíthet.
Amennyiben a környezeti hőmérséklet magas vagy folyamatos felvétel történik, úgy a fényképezőgép a saját védelme érdekében leállíthatja a felvételt. Várjuk meg, amíg a fényképezőgép lehűl.
[4K] videokimenethez használjunk olyan HDMI-logóval ellátott HDMI kábelt, amely a jellemzése szerint „4K-kompatibilis”.

5. A kreatív lehetőségek kibővültek, új L.Monokróm D mód és szemcsés hatás
A monokróm képstílus opciók az L.Monokróm D lehetőséggel bővültek, amely dinamikus fekete-fehér képeket hoz létre, hangsúlyos kiemelésekkel és árnyékokkal, miközben minden részletet rögzít. Válasszunk a szemcsézettség különböző fokozatai közül, és adjunk filmes hatást a monokróm felvételeinkhez!

6. Egyéb funkciók
– Bluetooth 4.2*4 2.4GHz (IEEE802.11b/g/n/) Wi-Fi *4
A Lumix LX100 II Bluetooth és Wi-Fi csatlakoztatási lehetőséget is kínál, hogy a felvételeinket gyorsan és egyszerűen megoszthassuk. Az alacsony energiafelvételű Bluetooth-kompatibilitás azt jelenti, hogy folyamatos kapcsolatot tarthatunk fent minimális energiafelhasználás mellett.
– AC áramú/USB-feltöltés
Az LX100 II akkumulátorát AC áramú hálózatról vagy USB-ről is tölthetjük, így az utazás alatti gyors rátöltés sem jelent gondot.

*4 • A Wi-Fi CERTIFIED™ logó a Wi-Fi Alliance bejegyzett tanúsító jelzése®.
• A Bluetooth® szóvédjegy és logók a Bluetooth SIG, Inc. regisztrált védjegyei; a Panasonic ezeket a jelöléseket minden esetben a védjegyjogosult engedélyével használja. Az egyéb védjegyek és márkanevek azok jogosultjainak tulajdonát képezik.