Tripont Fotós Kihívás

0

„Fotós Kihívás” címmel öt héten át tartó, öt feladatot kínáló megmérettetésre hívja az otthon maradó fotósokat a Tripont, amelyben hetente 20.000 Ft értékű ajándékutalványt nyerhet az, aki a legtöbb ismerősét képes megmozgatni a Facebookon és a legtöbb lájkot képes gyűjteni a beküldött és a Tripont Facebook oldalán megjelent képére.
Hetente három győztest hirdetnek (a legtöbb reakciót kapott képek szerzői), az ötödik heti játszmára már csak ezeket a fotósokat hívják meg, az ekkor beküldött döntős képek közül kerül ki majd a fődíjas, ahol szintén csak a lájkok száma dönt majd.

Az első kihívást jövő hétfőn, azaz húsvét hétfőn írják ki, de a locsolkodás úgyis elmarad, így helyette nyugodtan neki lehet látni a feladat elvégzésének. Fontos, hogy a készített fotón az adott hét valamely dátumának valamilyen kreatív módon szerepelnie kell, ez azonban nem lehet utólagosan (utómunkával) a képre írva!
Az elkészült feladatok beküldésére az adott hét péntekén 13.00 óráig van lehetőség a marketing@tripont.hu e-mail címen.

Sajtóközlemény:

Csatlakozva a #MARADJOTTHON mozgalomhoz a Tripont egy kis játékra invitál Titeket. A „Fotós Kihívás” nyereményjáték azzal a céllal jött létre, hogy egy kicsit kizökkentsünk a bezártság okozta unalmas hétköznapokból.

5 hét, 13 nyeremény és számtalan remek fotó!
Szóval izzítsd a vakukat, lámpákat, és pattintsd fel a kedvenc objektívedet, mert szükséged lesz rá!

A nyereményjáték időtartama: 2020.04.13-05.18.

A nyereményjáték menete:
A játékot 5 hétre lebontva hirdetjük meg, amely idő alatt 4 kihívást szervezünk nektek. Minden héten az adott kihívást kell teljesíteni, és az előre megjelölt témában kell fotózni, szigorúan otthon. A fényképeket minden héten hétfő 13:00-tól péntek 13:00-ig várjuk a marketing@tripont.hu e-mailcímre.

A heti kihívás részleteit minden héten hétfő 12:00-kor az előző hét nyertesének nevével együtt fogjuk kihirdetni.
A kapott fényképeket minden pénteken feltöltjük Facebook oldalunkra, és kezdődhet a Like gyűjtés egészen a következő hét hétfő 12:00-ig. Az első 3 legtöbb reakciót kapott fotó megnyeri a fejenként 20.000 Ft értékű szabadon felhasználható ajándékutalványt.

A heti nyertesek közül kerül ki az a szerencsés, aki megnyerheti a fődíjat. A 4. hétnek a végén a nyerteseknek kiküldünk egy végső feladatot, amelynek eredménye szintén a Facebook közösségén múlik, azaz a legtöbb reakciót kapott fotó megnyeri a fődíjat!

A nyertesek kihirdetésének időpontjai:

1. hét: 2020. április 20. 12:00
2. hét: 2020. április 27. 12:00
3. hét: 2020. május 4. 12:00
4. hét: 2020. május 11. 12:00
5. hét: 2020. május 18. 12:00

A fotód akkor érvényes, ha:
– Az adott heti témának megfelelő fotót küldesz.
– A fényképen valamilyen kreatív módon fel van tüntetve a fotó készítésének dátuma. Ez kizárólag az adott heti kihívás hétfő 13:00 és péntek 13:00 közti dátum lehet. A fényképek hitelességét jelző dátum bármilyen utólagosan rászerkesztett változata azonnali kizárást von maga után a teljes „Fotós Kihívás” elnevezésű játékból.