Új nagylátószögű objektív jön full-frame és APS-C MILC-ekre

0

A Nisi márkanévvel leginkább szűrők kapcsán találkozhattunk, de 2021-ben ez megváltozni látszik, hiszen a kínai gyártó úgy tűnik objektívek gyártását is megkezdte, legalábbis erről tanúskodnak azok a termékfotók, amelyeket a gyártó a legnépszerűbb pletykaoldalaknak elküldött. Mert ugye azt senki sem gondolja komolyan, hogy egy ilyen picike gyártónak pont olyan “nagykövetei” vannak, akik mindegyike rögtön küldi a saját gépének megfelelő rumor oldalra a képet… Itt egyértelműen marketing eszközként használták a pletykalapokat, akik persze boldogan le is hozták az új képeket – ahogy persze mi is tesszük 😉

Más kérdés, hogy gyakorlatilag ez afféle “teaser”, azaz csak figyelemfelkeltésre jó, hiszen azon kívül, hogy nagylátószögű objektív jön Canon RF, Nikon Z, Sony E bajonettes full-frame szenzoros tükör nélküli gépekre, illetve a Fujifilm APS-C szenzoros MILC-eire, nem sokat tudunk meg. Egyedül a Fuji vázon lévő objektívet bemutató képről látszik, hogy f/4 fényerőt kínál majd az új Nisi objektív, gyújtótávolságot azonban egyetlen képen sem láthatunk. Feltételezések szerint egyébként 15mm f/4 lesz belőle.