Új, ingyenes RAW szerkesztő: Filmulator

0

Egyszerű, a filmkidolgozás folyamatára alapuló RAW konverter áll fejlesztés alatt, amely ráadásul nyílt forráskódú.
Bár az nem derült ki a szoftver weboldaláról, hogy ki is a fejlesztő, csupán a GitHub oldalon találtunk egy CarVac nevet, ez nem zárja ki azt, hogy ne lehetne jó projekt ebből.

A jelenleg 0.11-es verziónál járó alkalmazás egyelőre nagyon lassú, még a képek importálása is rengeteg időt vesz igénybe, a paraméterek módosítása után pedig hosszú másodpercek telnek el, mire megjelenik a képernyőn a változtatás.
Sok formátumot még nem támogat, így az újabb gépek RAW fájljaival nem birkózik meg (pl. Canon EOS R5, R6, Nikon Z7 II, stb.).
Egyelőre az alap funkciókat tudja: expozíció, színhőmérséklet, fekete és fehér szintek, csúcsfény és árnyékok, színtelítettség, vibrancia. Van két érdekes paraméter is, az egyik a Film Area, a másik a Drama. Előbbi hatására nem jöttünk rá (semmi változást nem láttunk a minimum és maximum értékek között), utóbbi kontrasztosabbá és sötétebbé teszi a képet úgy, hogy a szélső csúcsfényeket szinte érintetlenül hagyja.
Sajnos zajszűrés, vagy paraméterezhető élesítés még nem került a szoftverbe, illetve nagyon bosszantó, hogy semmiféle visszajelzés nincs arról, hogy éppen mit csinál a szoftver (pl. importálásnál, exportálásnál), de könnyen lehet, hogy a következő változat már ezeket is tudni fogja.

Próbaképpen kiexportáltuk a Sigma 65mm f/2-vel készült egyik portréfotónkat, íme (a képre kattintva teljes felbontásban is megtekinthető):

A Lightroom CC 9-es verziójával konvertált kép pedig ITT található.

Az ingyenes program Windows-ra és Linuxra érhető el a szoftver weboldaláról.