Itt a Sony eddigi legkisebb Cinema kamerája, az FX3!

0

Kis méretű, kompakt vázba épített új kamerát mutatott be a Sony, amely elsősorban az egyedül dolgozó videográfusok kedvelt eszközévé válhat.
A magnézium vázas Sony FX3-at (ILME-FX3) úgy alakították ki, hogy arra közvetlenül csavarozhassuk fel a különböző kiegészítőket, mint pl. mikrofont, vagy kiegészítő fényforrást. Apropó mikrofon, a géppel XLR csatlakozós mikrofonok is használhatók (a kiegészítő tartón), amelyekkel akár 4 csatornás, 24 bites kvantálású felvételek is készíthetők. A vázat több ponton is ellátták időjárásállóságot (cseppállóságot) adó szigetelésekkel, így mostoha időjárási körülmények között is gond nélkül használhatjuk (de ehhez az objektívet is ennek megfelelően kell megválasztanunk).

A gyors, 627 pontos, fázis-különbség érzékelésen alapuló autofókusz rendszer a képterület 94-95%-án elérhető, amely a valós idejű szem érzékelést és szem követést is támogatja, emellett pedig a kihajtható és elforgatható LCD érintésérzékeny felületének köszönhetően pillanatok alatt válthatunk át a követendő másik témára. A mozihatás fokozása érdekében az átfókuszálás sebessége több lépésben állítható, így gyors fókusz ugrás mellett finom átmenetű, lassú átfókuszálás is elérhető.
További remek lehetőség, hogy kézi fókusz módban (amikor az autofókusz inaktív) is van lehetőség autofókusz használatára, egyszerűen csak az LCD-n a kívánt téma megérintésével. A fókusz befejeztével a gép visszaáll MF módra.

A kezelőszervek helyét úgy választották meg, hogy azok könnyedén elérhetőek legyenek egy kezes üzemeltetés során.
A videófelvétel tényét a gombok némelyike körül mutatkozó vörös jelzőfény, valamint a hátlapon elhelyezett visszajelző lámpa is mutatja, emellett pedig az LCD élőképén is megjelenik egy piros jelzőkeret.

A beépített aktív (ventilátoros) hűtésnek köszönhetően 4k UltraHD felbontásban 60 kép/mp képfrissítésig korlátlanul rögzíthetünk felvételeket a gép túlmelegedése nélkül, ehhez az USB Type-C csatlakozón keresztül is elláthatjuk energiával az FX3-at.
A profi felvételek készítését S-Cinema színtónus, S-Log3 és S-Gamut3.Cine támogatás is szolgálja. A belső rögzítést XAVC S™ és XAVC S-I formátumokban, valamint 4k felbontás esetén még XAVC HS™ MPEG-H HEVC/H.265 tömörítéssel is kérhetjük. A 4k videókat maximum 60 kép/mp-es képfrissítésig 10 bites kvantálássa, 4:2:2 színmintavételezéssel menthetjük el, 120 kép/mp-es felvétel 8 bites színmélységgel készíthető.
A hosszú idejű és biztonságos felvételtárolást dupla memóriakártya foglalat segíti, amelyek CFexpress Type A és SD UHS-II memóriakártyákat egyaránt fogadnak.

A teljes méretű HDMI kimeneten keresztül 16 bites RAW formátumú videó is elmenthető külső rögzítővel.

Azt egyelőre nem kommunikálta a Sony, hogy a tavasszal megjelenő Airpeak drónjaival is használható lesz-e az FX3, ez egyelőre még talány marad, amíg a hivatalos és részletes bejelentése meg nem történik az új drónoknak.

A Sony FX3 márciustól lesz kapható, ára 4700 euró lesz.

Az FX3 termékbemutató videója:

A Sony FX3 főbb tulajdonságai:

  • 10,2 Mpixeles, hátsó megvilágítású full-frame Exmor R CMOS szenzor
  • akár ISO409600 érzékenység
  • 627 pontos autofókusz a képterület 94-95%-án
  • 4k UltraHD felvétel akár 120 kép/mp-cel (100 kép/mp-től felfelé 1,1×-es képkivágást használ a gép)
  • belső 10 bites 4:2:2 videómentés 4k 60 kép/mp-ig
  • időkorlát nélküli, folyamatos videórögzítés 4k 60 kép/mp-ig
  • S-Cinetone színtónus profil használata
  • S-Log3 (15 Fé dinamika átfogással) és S-Gamut3.Cine támogatás
  • dupla kártyafoglalat (mindkét foglalat támogatja a CFexpress Type A és SD UHS-II memóriakártyákat)
  • teljes méretű (Type A) HDMI kimenet
  • 2× XLR csatlakó a kiegészítő tartón
  • távoli vezérlés lehetősége okostelefonról vagy PC-ről

Sajtóközlemény:


A Sony bemutatja az FX3 full-frame kamerát melyet filmezésre terveztek, továbbfejlesztett kezelhetőséggel az alkotók igényeire szabva

A Cinema Line sorozat legkompaktabb és legkönnyebb kamerája, mely ideális választás az alkotói szabadságra vágyó tehetségeknek

Az FX3 főbb funkciói:

  • 10.2 megapixeles full-frame, hátsó megvilágítású CMOS Exmor R™ szenzorral és BIONZ XR™ képfeldolgozó motorral
  • Ultranagy érzékenység, amely akár 409 600 ISO-ig is bővíthető a gyenge fényviszony mellett és +15 fényérték dinamikai tartomány
  • Az FX9 és FX6 esetében is használt, 4K 120p rögzítésére képes S-Cinetone™ picture profile, melyet a Venice kolorimetria ihletett
  • Kompakt és könnyű kialakítás kézi, gimballal készült és drónos felvételek készítéséhez
  • Több furatos (1/4-20 UNC) váz, mely megkönnyíti a tartozékok rögzítését
  • Lecsatolható XLR kezelőegység két XLR/TRS audiobemenettel
  • Kézből való felvételt támogató „Active Mode” képstabilizáció
  • Az Alpha™ fényképezőgépeknél használt gyors hibrid autofókusz, érintéskövetés (Real-Time Tracking) és Real-time Eye AF
  • Megszakítás nélküli 4K 60p folyamatos rögzítés hatékony hőelvezetéssel és beépített hűtőventilátorral

A Sony bejelentette az FX3 (ILME-FX3 modell) kamerát, amely a Sony iparágvezető digitális mozitechnikai legjobbjait ötvözi az Alpha™ tükör nélküli fényképezőgépek fejlett képalkotási funkcióival, a kiemelkedően filmszerű látvány érdekében.

A Sony Cinema Line termékcsalád legújabb darabja, az FX3 filmes megjelenést, professzionális működést és megbízhatóságot kínál egy eszközben, amely megfelel azoknak a fiatal alkotók igényeinek, akik új módszereket keresnek kreatív elképzeléseik megvalósításához. Az új modell kiemelkedő képminőséget és kezelhetőséget kínál kis méretű és egyszemélyes felvételek készítéséhez. Az FX3 első osztályú fókusszal, optikai képstabilizátorral, kézi felvételkészítéssel és fejlett hőelvezetéssel rendelkezik a hosszabb felvételi idő érdekében. Mindezt egy kompakt, könnyű vázban, amely biztosítja a teljesítményt és a mobilitást, hogy megfeleljen a mai tartalomkészítők egyre növekvő igényeinek.

„Az FX3-at úgy alakították ki, hogy valóra váltsa a kreatív elképzeléseket” – mondta Yann Salmon Legagneur, a Sony Europe termék-marketing és digitális képalkotásért felelős igazgatója – „Ez lehetővé teszi az alkotók számára, hogy magával ragadó tartalmakon keresztül juttassák el vizuális koncepcióikat a mozi világába. A Sony Cinema Line sorozatán keresztül továbbra is támogatjuk a világ alkotóit.”

Az FX3 a Sony iparágvezető képérzékelő technológiájával büszkélkedhet a nagy feldolgozási sebesség és a kiemelkedő képminőség elérése érdekében. A full-frame, háttérvilágítású Exmor R CMOS szenzor full-frame 10,2 megapixeles (kb. effektív) filmfelvétel (és 12,1 effektív megapixel állóképeknél) és a BIONZ XR képfeldolgozó motor együtt dolgozik a magas érzékenység és alacsony zajszint megteremtéséért. A sztenderd ISO tartomány 80–102 400 (filmfelvételkor 409 600-ig bővíthető), a dinamikaartomány pedig lenyűgözően széles, 15+ fokozat.

Válaszul a kifejezőbb mélység iránti növekvő igényre, az FX3 az FX9 és FX6 Cinema Line kamerákkal együtt lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az S-Cinetone segítségével utómunkálatok nélkül hozzanak létre mozifilmes látványvilágot. A Sony zászlóshajójának számító VENICE kamera által ihletett színtudomány alapján az S-Cinetone természetes középtónusokat, lágy színeket és sima kiemeléseket kínál, amelyek elengedhetetlenek a film megjelenéséhez.

A 4K rögzítéssel másodpercenként akár 120 képkockát rögzíthetünk. A rendkívül sima, lassított (akár ötszörös), QFHD (3840 x 2160) felbontású, autofókuszos képalkotás új kifejező képességet biztosít.

Kényelmes egyéni felvételekhez tervezve
A legkompaktabb és legkönnyebb Cinema Line kamera ideális kézi felvételek készítéséhez, valamint gimbalra és drónra szerelt rögzítéshez egyaránt. Súlya mindössze 715 gramm, beleértve az akkumulátort és a memóriakártyákat, a váz 77,8 mm magas, 129,7 mm széles és 84,5 mm mély – kiemelkedések nélkül. A kamera markolatát gondosan úgy tervezték, hogy optimális rugalmasságot, stabilitást és kényelmet biztosítson a hosszú felvételeknél.

A mobilitás és a hatékonyság érdekében tervezett FX3 váz öt menetfurattal rendelkezik (1/4-20 UNC), hogy könnyen felszerelhetők legyenek a kompatibilis kiegészítők, miközben elég könnyűek maradnak a kézi felvételekhez, valamint megkönnyítik a hordozhatóságot és a beállításokat. A mellékelt XLR tartó egység különféle eszköz nélkül biztonságosan csatlakozik a testhez a multifunkciós tartón keresztül, és további három menetes furatot biztosít a kiegészítők számára: kettőt a tetején és egyet az alján. Külső monitorok, felvevők, vezeték nélküli mikrofonok, tartók vagy más kiegészítők is biztonságosan rögzíthetők.

A kiváló minőségű hangzás érdekében az XLR tartóegység két XLR/TRS audiobemenetet tartalmaz az FX3-hoz. Az opcionális XLR mikrofonnal a digitális hangadatokat közvetlenül át lehet vinni a fényképezőgépre a kiemelkedő hangminőség érdekében. A kamera beállításai különböző hangrögzítési formátumokat biztosítanak, beleértve a 4 csatornás 24 bites felvételt is. Mivel az XLR adapter a tartó részét képezi, és nem igényel további kábeleket vagy elemeket, egyszerű beállítást kínál.

Az FX3 gyors hibrid autofókuszt (AF) kínál, a filmfelvételek során a 627 pontos fázis-különbség alapú rendszert használja. A fényképezőgép még sokoldalúbbá válik az érintéskövetés (Real-Time Tracking) funkcióval, ahol egyszerűen a kívánt téma megérintésével a fényképező képernyőjén elindul az automatikus élességállítás és a nyomon követés. A pontos és egyenletes fókusz megtartását a valós idejű Eye AF technológia biztosítja, amely akkor is pontosan meghatározza a szemet, ha az alany meredek szögben néz lefelé vagy felfelé. A professzionális felhasználók visszajelzései alapján az eszköz további beépített és finomított AF-funkcióval bővült, beleértve az AF átmeneti sebességét, az AF tárgyváltás érzékenységét, az intuitív vezérlést és az AF támogatást kézi fókuszáláskor. Az FX3-ban megjelenő AF-funkciók célja, hogy minden helyzetben biztosítsák a stabil, rugalmas és pontos fókuszt, és egyszerűen használhatóak legyenek egyéni felvételekhez.

Az FX3 öttengelyes optikai vázstabilizátorral rendelkezik, emiatt rendkívül hatékony kézi felvételek készítéséhez. A nagy pontosságú stabilizáló egység és a giroszkópos érzékelők lehetővé tették az Active Mode beépítését, amely minden formátumban – beleértve a 4K formátumot is – filmfelvételek készítésére szolgál. A vázon belüli képstabilizálás során a hatékony stabilizálás objektívek széles skálájával érhető el, beleértve azokat az E-mount objektíveket is, amelyek nem rendelkeznek beépített optikai képstabilizátorral. Ezeken túl az FX3 rögzíti a képstabilizáló metaadatokat is, amelyeket az utómunka során a Catalyst Browse/Prepare használatával praktikusabban beállíthat.

Bővíthetőség és működőképesség a tartalomkészítők számára
Kezelhetőség
Az FX3 kompromisszummentes megoldást nyújt professzionális eszközök és kezelhetőség tekintetében. A filmforgatás során leggyakrabban használt gombok, mint az ISO, az írisz, a fehéregyensúly-szabályozó a markolatnál és a váz tetején találhatók. A kialakítás egykezes irányítást tesz lehetővé az egyéni tartalomgyártók számára. Ezen felül a kiemelkedő hatékonyság érdekében a felhasználók a készülék 15 gombjára összesen 140 funkció állíthatnak be.

A markolat tetején elhelyezkedő zoomkar nem csak a kompatibilis zoom objektívet szabályozza, de a Clear Image Zoom funkció használatával tápellátás nélküli eszközökkel és csúcskategóriás objektívek használatát is lehetővé teszi kisebb képminőségromlás mellett – ezzel csökkentve az adott projektekben használt objektívek számát. A kar továbbá a manuális zoomgyűrűhöz képest jóval gördülékenyebb közelítést tesz lehetővé.

Az aktív felvételt jelző fények a kamera felső és hátsó részén is megtalálhatóak, így a felhasználók könnyedén felismerhetik, amikor a kamera forog. Az oldalt nyitható, állítható szögű érintőképernyő egyszerű irányítást tesz lehetővé, és alkalmas gimballal készült felvételekhez, bonyolult szögekhez és egykezes irányításhoz. A rugalmas Exposure Mode funkció az FX-széria többi kamerájához hasonlóan egyszerű Auto/Manual váltást tesz lehetővé a rekesznyílás, a zársebesség és az ISO esetében, melyek egymástól függetlenül állíthatók. Az Auto beállítások testreszabott gombok hosszú megnyomásával ki- és bekapcsolhatók.

Megbízhatóság
A tartalomgyártóknak a fejlett funkciókon és teljesítményen kívül megbízhatóságra és tartósságra is szükségük van. Az FX3 aktív hűtőventilátorának és a hatékony hőelvezetőrendszer ötvözetének köszönhetően megszakítás és túlmelegedés nélküli 4K 60P rögzítést tesz lehetővé. Az újonnan fejlesztett ventilátor kiemelkedő hatékonyságú hűtést biztosít.

Az új kamera por- és nedvességálló kialakítással és tartós magnéziumötvözetű vázzal rendelkezik. Ezen felül az USB PD (Power Delivery) funkció gyorsttöltést is lehetővé tesz a folyamatos rögzítés érdekében.

Bővíthetőség
Az FX3 kompatibilis számos rögzítési funkcióval, mint például az S-Log3 gamma S-Gamut3.Cine színbeállítással a gazdag színskála és gradiáció érdekében, amely széles dinamika- és színtartományú rögzítést tesz lehetővé. Továbbá a kamera támogatja az XAVC S™ és a XAVC S-I formátumú felvételt 4K-ban (QFHD) és a XAVC HS™ (MPEG-H HEVC/H.265, kizárólag 4K) formátumot. A 4K 60p 10-bit 4:2:2-ben vagy 16-bites RAW formátumban készített felvételek az FX3 HDMI Type-A kábel segítségével könnyedén áthelyezhetők külső eszközökre .

A két CFexpress Type A kártyahelynek köszönhetően az FX3 továbbá gyors, minden korábbinál nagyobb felvételi szabadságot biztosító rögzítést tesz lehetővé. A felhasználók az adatokat egyszerre rögzíthetik mindkét kártyára, a „relay” mód pedig automatikusan a második kártyára vált, ha az első tár megtelik rögzítés közben.

Az új kamerát fejlett kapcsolódási lehetőségekkel látták el, a nagysebességű vezeték nélküli LAN (2.4 GHz or 5 GHz band ) és a vezetékes LAN kapcsolódás USB-to-Ethernet adaptorral még nagyobb segítséget nyújt az alkotók számára a munkafolyamathoz. Az FX3 továbbá távoli rögzítést is lehetővé tesz asztali számítógépekkel az Imaging Edge Desktop™ alkalmazás “Remote” funkciójával Wi-Fi, vagy USB 5Gbps sebességű Type-C®használatával.

A Cinema Line-ról
A professzionális videokamerákból álló Cinema Line széria a Sony digitális mozifilm gyártásban szerzett tapasztalatai alapján biztosítja a filmszerű látványt, a fejlett működőképességet és a megbízhatóságot, mely eleget tesz a kifinomult alkotók különleges szükségleteinek is.
A Cinema Line szériához tartozik a film- és sorozatipar által elismert Venice digitális videokamera, valamint az FX9 professzionális kamera, mely dokumentumfilmek és színházi felvételek esetében rendkívül népszerű. Az új FX6 érkezésével a Sony valamennyi vizuális alkotóművész számára kínál gazdag eszköztárt.

Ár és elérhetőség
Az új FX3 full-frame Cinema Line kamera 2021 márciusában válik elérhetővé a Sony kijelölt üzleteiben.
Exkluzív információk és beszámolók a Cinema Line-ról, az új FX6-ról, valamint a Sony további képalkotó termékeiről a https://www.sony.net/cinema-line és https://www.sony.co.uk/alphauniverse weboldalakon találhatók, ahol a Sony edukációs anyagokkal várja a tartalomgyártással és fotográfiával foglalkozó érdeklődőket.
Részletes információkért kérjük, látogasson el az alábbi linkre:
https://www.sony.co.uk/electronics/interchangeable-lens-cameras/ilme-fx3