Sokatmondó képek jelentek meg a Canon EOS R3-ról!

0

A Canon április közepén jelentette be a jelenleg fejlesztés alatt álló EOS R3-at, amelyről eddig nem sok részletet tudhattunk meg. Az akkori bejelentéskor is csak egy elülső termékfotót közöltek – talán nem véletlenül.
Az ördög ugyanis a részletekben rejlik, a kezelőszervek márpedig hátul vannak.

A ma Nokishitánál megjelent, a gép hátulját mutató termékfotó alapján azonban könnyű belátni, hogy valóban igazi riválisa lehet az EOS-1D X Mark III tükörreflexes sportfotós masinának, hiszen még a gombok és tárcsák is erre a gépre hajaznak. Jól látható, hogy nem csak a hátsó vezérlőtárcsa és a fókuszkar (joystick) kerül rá az EOS R3-ra, de az 1D-X Mark III-nál megjelent érintésérzékeny (ujjbeggyel mozgatható fókuszkeretet kínáló) AF terület választó és autofókuszt indító AF-On gomb is, valamint a kijelző alatt a lejátszás, képnagyítás és képtörlés gombok is a helyükön maradtak.

Ezen kívül a jobb elülső oldalt mutató képen az is látszik, hogy lesz státusz LCD a gépen, a sorozat módot és AF módot váltó gomb pedig a váz felső részének bal szélére kerül (bár elég nehezen vehető ki, de az ott a Drive – AF gomb.
A harmadik képre beraktuk az EOS-1D X Mark III hátulját bemutató képet, hogy könnyebb legyen összehasonlítani a ma kiszivárgott EOS R3 termékfotóval.