Jegyezd meg: OM System névvel jönnek az Olympus utódtermékei

0

Az OM Digital Solutions bejelentette új márkanevét, amelyet a korábban Olympus név alatt forgalmazott fényképezőgépek, audio termékek és távcsövek esetében alkalmaz ezután. Az OM System tehát magába foglalja nem csak a mikro NégyHarmados fényképezőgépeket, objektíveket, vakukat és egyéb kiegészítőket, de a hangtechnikai eszközöket (pl. diktafonok) és távcsöveket is.

Az Olympus márkanév pedig megmarad az orvostechnikai eszközöknek.

Az OM Digital Solutions ezzel egyidőben egy új OM System fényképezőgép fejlesztését is bejelentette, amelyről azonban semmit sem árult el, maximum sejthető, hogy egy „mindent bele” felső kategóriás gép lesz, mesterséges intelligenciával támogatva.

Sajtóközlemény:


Bemutatkozik egy új márka: az OM SYSTEM

Páratlan élmény – ezt nyújtja az OM filozófia; ráadásként egy új, cserélhető objektíves gép fejlesztésének bejelentése is következik, mely a fotózást még magasabb szintre emeli

2021. október 27., Hamburg – Az OM Digital Solutions GmbH nagy örömmel mutatja be új márkáját: ez az OM SYSTEM, mely a cserélhető objektíves gépek és a hozzávaló objektívek, kompakt méretű digitális fényképezőgépek, audio termékek, távcsövek és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők termékcsoportjait átfogó márkanév. Büszkék vagyunk, hogy ezzel a lépéssel az Olympus képalkotó és audio termékei a jövőben az OM SYSTEM márkanévvel mutatkoznak be. Ráadásként bejelentjük, hogy jelenleg egy új, cserélhető objektíves gép fejlesztésén dolgozunk, mely a Mikro-NégyHarmad szabványra épül, megtestesíti az OM SYSTEM koncepciót és a fotózást még magasabb szintre emeli.

Az új OM SYSTEM márka
Több, mint 80 éve, amióta a Semi-Olympus I 1936-ban megjelent, vállalkozásunk (korábban az Olympus Corporation képalkotó üzletágaként) rendkívüli – az Olympus képalkotó termékeit általánosan jellemző – folyamatos támogatást és márkahűséget élvezhet vásárlóink részéről. A filmes fényképezőgépek korszakában az OM sorozattal példátlanul kompakt és könnyű designt hoztunk létre a 35mm SLR gépek között – és ezt a fejlesztési filozófiát visszük tovább az új cégünkben és márkánkkal. A jövőt nézve ígéretet tettünk arra, hogy az új OM SYSTEM márka felépítésével megteremtjük annak értéket és fejlődési lehetőségeit.

Mit szeretnénk elérni az OM SYSTEM segítségével?
Az OM SYSTEM kifejezi eltökéltségünket, hogy ahogy eddig is, töretlenül kínáljunk páratlan élményeket termékeink használóinak – a mindig kihívást jelentő konvenciók legyőzésével és a folyamatos termékfejlesztést előirányzó filozófiánk segítségével, melyhez az OM Digital Solutions megalapítása óta ragaszkodunk. Reméljük, hogy termékeinkkel és szolgáltatásainkkal izgalmas élményeket biztosíthatunk, melyek örömet és inspirációt jelentenek használóik számára.
A jövőben is arra törekszünk, hogy mi legyünk az a márka, melyre vásárlóink értékként fognak tekinteni. Annak a szakmai elhivatottságnak szenteljük magunkat, melynek eredményei beteljesítik az emberek életét.

Egy új, cserélhető objektíves fényképezőgép fejlesztésének bejelentése – mely a fotózást még magasabb szintre emeli
A jelenleg fejlesztés alatt álló, Mikro-NégyHarmad szabványnak megfelelő, cserélhető objektíves gép egyesíti iparágvezető gyártási lehetőségeinket és a legmodernebb technológiai megoldásainkat annak érdekében, hogy jelentősen növeljük a teljesítményt és a fotózás páratlan élményének lehetőségét biztosítsuk. A Mikro-NégyHarmad szabvány használatával még könnyebb és kompaktabb rendszereket építhetünk, miközben megerősítjük a fotózás határainak kitolását biztosító funkcióinkat és tovább növeljük a képminőséget, valamint a kifejezőerőt a fotózásra épülő számítógépes technológiai megoldások használatával. Célunk, hogy az OM SYSTEM fényképezőgépek és rendszerek mindenki számára partnerek legyenek a kalandokban. Reméljük, hogy a Mikro-NégyHarmad szabványt alkalmazó rendszereink sokak számára ténylegesen a fotózás új, még magasabb szintjét jelentik majd!

A márka logója:

Az OM SYSTEM márka weboldala: https://www.omsystem.com

Az új márkanév online bemutatója YouTube csatornánkon is megtekinthető.
YouTube csatornánk elérhetősége: www.youtube.com/OMSYSTEM.global

Az OM SYSTEM márka bemutatása

„Légy szabad!”

Az idő nem áll meg.
Nem kínál kifogásokat és nem ismétli önmagát. A Nap nem kér engedélyt a lenyugváshoz, a mosoly jön és azonnal el is tűnhet, a sólyom pedig nem vár felszállási engedélyre.
Ha eljön a pillanat, ami magával ragad, készen kell állnod, hogy elkapd. Ezek a gyönyörű pillanatok arra valók, hogy megosszuk őket, az érzések arra, hogy emlékezzünk rájuk, a felvételek pedig arra, hogy megörökítsük őket.
Szenvedélyesen törekszünk arra, hogy megfelelő eszközöket biztosítsunk mindazok számára, akik harcolnak az idővel, élnek az esélyeikkel, illetve szabaddá teszik magukat, hogy saját kalandokat éljenek át és örökítsenek meg – akár esőben, napsütésben, vagy hóesésben. Egyedülállóan kompakt és megbízható képalkotó rendszereket építünk olyan alkotóközpontú innovációkkal, melyek lehetővé teszik, hogy mindig készen állj a megismételhetetlen pillanatok megörökítésére.
Hogy a pillanat örök legyen.
Dacolj a pillanattal, az OM SYSTEM segítségével!

Az OM SYSTEM márka bemutatkozó filmje: