Csak jövőre jön a Panasonic GH6

0

A Panasonic még májusban jelentette be a GH5 II mellett a GH6 fejlesztését. Az új, várhatóan 24 Mpixeles szenzor köré épülő, fotózásra és videózásra is egyaránt kihegyezett GH6-tól akkor azt mondták, hogy ez év negyedik negyedévében jelenik majd meg hivatalosan (amelyben már jócskán benne vagyunk) és év végétől lesz kapható 2500 amerikai dollár körüli áron.

A Panasonic japán weblapján egy ma megjelent közlemény szerint azonban a gép csak 2022 elején jelenik majd meg.
Aztán persze hogy a szokásos chiphiány miatt mikor lesz végül kapható, az meg már egy másik történet…